2016. november 22., kedd

Love or Hate | Szeret, nem szeret?


Az utóbbi időben megint sok újdonságot kipróbáltam - nem tudok beleunni a kísérletezésbe úgy látszik - de most akadt néhány olyan termék is sajnos, amivel nem vagyok maradéktalanul elégedett. Nálam általában nem szerepelnek olyan termékek, amelyek kevésbé váltak be, azokról nincs ihletem írni - lelkendezve könnyebben megy az írás, mint bosszankodva - de most úgy gondoltam összegyűjtök néhány olyan sminkterméket, amelyek nem teljesen rosszak, de valamilyen apró hibájuk folytán mégsem lettek a szívem csücskei.

Pupa Milano Contouring & Strobing kontúrpaletta - Amikor megláttam, hogy a Pupa kijön egy ilyen kontúrpalettával nagyon kiváncsi lettem rá, mert izginek tűnt az összeállítás. Aztán úgy alakult, hogy végül a márka lepett meg vele, hogy kipróbálhassam. Nagy lendülettel kezdtem el használni, de bevallom: nem tetszett. A csomagolása volt az első, aminél szemet szúrt, hogy a nyitás-zárásnál a kis pattintós pöcök nagyon labilis, minden egyes alkalomnál attól félek, hogy letöröm, emiatt sokszor kétszer is meggondolom, hogy egyáltalán elővegyem-e. A másik ami miatt kevésbé szeretem, hogy rettenetesen porol. Nagyon porózus, puha anyagból készültek a festékek, emiatt az ecsetem szinte felszántja a kis pan tetejét, amikor beleérintem. Általában ez nem szokott zavarni, számomra nem jelent problémát, de itt most olyan mértékű porosságot tapasztaltam, ami zavar. :( A harmadik problémám pedig, hogy egyik kontúr árnyalat sem passzol sajnos a bőröm árnyalatához. A csoportképek nem mindenhol színhelyesek - viszont alul a színminták igen - és ezen látható, hogy némelyik elég narancsos árnyalat, van amelyik már szinte barna, egyszerűen sehogy nem működik rajtam, nem természetes, nem kelt minőségi, finom hatást. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy maga a termék nem jó, csak nekem három oldalról is olyan negatívumokkal támadt, ami miatt nagyon ritkán veszem elő funkcionálisan használni. Szemhéjpúdernek viszont többször előkerült mostanában kíváncsiságból, és úgy elvagyok vele.


Nyx Cosmetics Lip Lingerie Liquid Lipstick matt ajakkrém - Corset árnyalatban. És ezt azért érdemes kiemelnem így a legelején, mert azt hiszem itt most én vagyok a hunyó, nem a termék hibája, hogy picit felemás érzéseket táplálok iránta. Imádom a csomagolását viszont: klasszikus Nyx tubus, ugyanilyenek kb. a korrektoraik is, és nagyon tetszik ez a szép folyóírással írt Lingerie felirat. Az applikátora is remekül működik, pont nekem elegendő mennyiséget vesz fel, szépen kenhető a krém, nem folyik túl, gyorsan mattul, lehet vele precízen dolgozni és érdemes is. Nagyon tartós ugyanis, nekem fél napot simán kibír - kávéval reggelivel - és szépen kopik. A problémám vele az, hogy más az árnyalata a tubusban, frissen felkenve és koppanósra teljesen megszáradva. Szerintem pont annyit oxidálódik az ajkaimon, hogy már egy leheletnyivel szürkésebb árnyalat, mint amit kedvelnék magamon, ezért mindig olyan felemás érzésekkel viselem... Pedig maga a formula csúcs lenne, csak épp szerintem mellélőttem az árnyalattal az üzletben.

ILNP Chleo - Edina posztja hozta a lendületet, hogy Nekem ez a körömlakk K E L L, és iszonyatos nagy szerencsém volt, mert még pont találtam belőle egy utolsó darabot. Edina is írta, hogy 3 réteges a kicsike, na hát nálam sajnos a 3 rétegnél is átsejlenek a körömvégeim, amit én nagyon nem kedvelek. Persze megoldható a probléma azáltal, hogy egy nude körömlakkot felkenek alá alapnak, és erre kerül a kis holo csoda, de én bíztam benne, hogy önmagában is megállja a helyét. Egyébként semmi gond nincs vele, sokszor előkerült mostanában, gyönyörű fénye van, szépen terül, könnyen kenhető, és jó ránézni. Csak hát a macera.


Catrice Sensitiv‘ Eyes Dúsító Szempillaspirál - érzékeny szeműként, borzasztóan kiváncsi voltam erre a szempillaspirálra, már akkor amikor megkaptuk az új szortimentről a sajtóanyagot, hiszen külön jelölve van rajta, hogy érzékeny szemen és kontaktlencse viselőkön is tesztelték - és én mindig vevő vagyok ezekre az újdonságokra, mert napközben eleve számítógép előtt vagyok, a szemem elfárad, sokszor szúr és lencséről szemüvegre kell váltanom. Ami biztos: tényleg nem fáj jobban a szemem, amikor ezt viselem, sosem szúr, nem irritálja és sosem ég nap végére - a fáradtságtól esetleg, de a szemfestékem nem csípi. Emellett gyönyörű pillákat varázsol, szépen dúsítja őket a klasszikus sörtés keféjének köszönhetően. Egyszóval semmi panaszom nem lenne rá. Ha nap végére nem kezdene el potyogni a pilláimról... Velem ez évek óta nem fordult elő, minden szempillaspirálom fixen a helyén marad nap végére, de ez valamiért nem akarja az igazságot. Amikor szemüveget viselek picit jobb a helyzet, mert nem annyira feltűnő, ha esetleg két makeup csekkolás között nem ellenőrzöm magam, azonban ha kontaktlencsét viselek rendesen ijesztővé válik a szitu. Porosan potyog, és számomra ez nagyon zavaró. Még nem tudom erre mi lehetne a megoldás, de jelenleg nagyon szomorú vagyok miatta.

Maybelline FaceStudio Master Strobing Stick Illuminating highlighter - ahh nem tudom hol is kezdjem, mert ez talán most a legnagyobb csalódásom. Csodásnak tűnt ez a termék: a kedvenc highlight árnyalatomat kapta a kis stick, jeges rózsás szín, mesésen siklik a bőrön, remek az állaga, könnyen kenhető és eldolgozható, nem emeli ki az esetleges szárazabb részeket, egyszóval tényleg álomszerű! Aztán pislogok kettőt. És nem viccelek, szinte 1 óra alatt eltűnik a bőrömről. És nem értem miért. Biztos nem csinálok semmit rosszul, mert van másik krémes highlighterem is, és az nem kenődik el, nem maszatolódik, nem tűnik el poros fixálás után sem, de önmagában sem. Szóval egyszerűen nem értem. Annyira nagyon akartam szeretni, próbálgattam nagyon sokáig, de tudom, hogy elindulok itthonról és pillanatok alatt el is tűnik rólam. Nagyon bosszant. Ha van erre esetleg valamilyen tippetek, hogy mivel tudnám menteni a menthetőt?


Nektek van olyan terméketek ami nagyon nem vált be, vagy éppen határeset?

2 megjegyzés:

  1. Mostanában keveset vásárolok és azt is nagyon megfontoltan, úgyhogy nem szoktam rossz terméket venni. Nagyon vártam a Nyx Lip Lingerie ajakkrémeket és a 12-es exotic árnyalatot vettem meg, szerencsére telitalálat lett számomra. A többi árnyalat "túl" nude és féltem hogy korrektor-színűt választanék közülük. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húúú azt az árnyalatot most így nem tudtam fejből, de lecsekkoltam álomszép, jó választás :))

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!