2016. szeptember 28., szerda

Zucchini noodles (zoodles) | Cukkinispagetti egyszerűen


Írtam már pár helyen, hogy nagyjából fél éve próbálok odafigyelni, hogy mit eszem és hogyan, és a legnehezebb vállalkozás számomra továbbra is az, hogy hogyan tudnám a kedvenceimet elkészíteni egészségesebb összetevőkből, ugyanakkor ízletesen és úgy, hogy tényleg szívesen elfogyasszam, ne csak nyűg legyen az egészséges étkezés. Nem tudom mennyire vagytok egyébként vevők az ilyen bejegyzésekre, én nagyon szívesen írnék ezekről, mert lenne mondanivalóm ebben a témában is a beauty és a lakásdekorációs témákon túl.

Szóval kezdjük ott, hogy enyhén gluténérzékeny vagyok. Nem súlyos a helyzet, nincsenek fájdalmas és látványos tüneteim, de megérzi a gyomrom, ha pékárut vagy tésztát eszem. Természetesen előfordul, hogy eszem és elfogadtam, hogy utána elnehezülök, de ha van választási lehetőségem akkor gluténmentesre cserélem az összetevőket. Ennek ellenére valahogy igényem lett pár hónapja arra, hogy a szokásos kis tésztámat és a hozzájuk készített feltéteket (szószokat, husikat) valamivel megbolondítsam. Felcsaptam a Pinterestet mint ahogy mindig is szoktam, ha inspirációra van szükségem, és szinte pillanatokon belül megvolt az ötlet.

A legjobb talán az a receptben, hogy tulajdonképpen semmilyen extra dologra nincs szükség az elkészítéséhez - ha van otthon egy sima reszelőtök, a legnagyobb lyukon hasonló spagettis hatást el lehet érni. Én előbb Ebayről rendeltem egy cukkinigyalut és azzal készítem a "tésztám", számomra ez így kényelmesebb és gyorsabb is. Innen rendeltem. Nem hámozom meg a cukkiniket: szerintem izgibben néz ki így a végén, meg a vitaminoktól sem fosztjuk meg teljesen a "tésztánkat".


A cukkiniket ezzel legyalulom, amivel szép csinos kis spagettiszálakat kapok és beleteszem egy nagy tálba. Sózom, borsozom, és öntök rá egy kevés olívaolajat majd az egészet összeforgatom, és hagyom kicsit állni. Felforrósított teflon serpenyőbe szoktam tenni ezek után, nagyjából 10-15 perc alatt párolódik át annyira, hogy fogyasztható legyen. Ilyenkor még picit roppan - én így szeretem - de aki szereti főzheti tovább, csak akkor veszélyes, hogy annyira elfő, hogy elvesztik a szálak a formájukat.


Lehet ezen túl is cifrázni, talán ez a legjobb benne, mert a cukkini tapasztalataim szerint remekül felvesz nagyon sok izgalmas fűszert. Grillfűszerekkel is meg lehet szórni közben, én olykor kaprot is szoktam szórni rá, de a fokhagyma is passzol hozzá. Igazából ez a legszebb az egészben, hogy annyira alap ízvilág a cukkini, hogy bármit lehet rá pakolni.

Ami még plusz jó dolog benne, hogy szénhidrát alig van benne, magas a víztartalma és rostokban is gazdag, valamint fontos ásványi anyagokat, nyomelemeket és vitaminokat is tartalmaz. 

Innentől, hogy van egy "alap spagetti" a tányérunkon, gyakorlatilag bármit tehetünk rá vagy mellé, amit egy tésztára is tennénk. Én olykor bolognai szószt készítek hozzá, vagy fokhagymás-fetasajtos-rukkolás szószt is sűrűn, most épp ellustálkodtam a napot, így csak csirkeszárnyakat dobtam be alulra a sütőbe (előtte bepácoltam, emiatt a pirosas/pirult árnyalat), majd így fogyasztottam el. Laktató és egészséges.


Próbáltátok már így elkészíteni a cukkinit? 
Egyáltalán, a cukkinit Ti is annyira szeretitek amennyire mostanában én rákattantam?

9 megjegyzés:

  1. Köszi h belinkelted a cukkinigyalut, eddig mindenhol vagy horror áron volt vagy azonnal elkapkodták az Insta-függő cleaneating-es lánykák! :D

    VálaszTörlés
  2. jaj, hogy mindig olyan finomak vannak itt a blogon! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aww, igyekszem finomakat :D akkor legyen még ezekről bejegyzés? :)

      Törlés
  3. Legyen legyen, én pont ilyen egyszerű de nagyszerű dolgokat szeretek,szeretnék főzni ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már megírtam a következőt ;) pár hét és felkerül, igaz az kicsit egzotikusabb, de meglátjuk szeretni fogjátok-e. :)

      Törlés
    2. Jajj mondd, hogy Tom-ka levest akarsz csinálni, amióta azt láttam, hogy ettél fenem rá a fogam :D

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!