2016. február 8., hétfő

Pupa | Arctisztító szertartás


Nem is tudom pontosan, hol illene kezdenem a bejegyzést, olyan sok gondolat kavarog bennem, ha arra gondolok, hogy mit jelent számomra egy szépségápolási rituálé. Kezdhetjük az arcápolással, a napi rutinnal és persze folytathatjuk a sminkeléssel, de egyáltalán nem felejtkezhetünk el a sminkünk megfelelő eltávolításáról sem. Ha nem biztosítunk a bőrünknek egy kis időt, hogy fellélegezhessen, és nem szabadítjuk meg naponta a szennyeződésektől, az összes többi lépés is szinte felesleges. Amikor jött a levél a PUPA csapatától, hogy ezúttal nem sminktermékeket, hanem az arcápolási vonal néhány tagját próbálhatom ki, bevallom izgalomba jöttem, hiszen a termékpalettájuk ezen részét még nem ismertem, ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tudnak nyújtani ezen a téren.


Az a fajta sminklemosó, amelyet a legjobban szeretek, mert extra gyors és nagyon hatékony. Számtalan fajtával kísérleteztem már, mire megtaláltam az igazi kedvencem <ezt>, amelyből mindig van itthon egy flakonnal, mert sosem csalódtam még benne. Izgalmas volt azonban tenni egy próbát ezzel a kétfázisú sminklemosóval is, mert ha a létező 2 kívánságom teljesíti, akkor tudtam, hogy ajánlani fogom másnak is, Nektek is. A két kívánság első fele így hangzik: legyen hatékony, és tényleg dörzsölés nélkül, szinte egy törléssel hozza le a sminket. A másik pedig - és ez számomra legalább olyan fontos, mert sajnos rettenetesen érzékeny a szemem - ne csípjen! Kicsit se, egyáltalán ne. Sokszor megjártam már, még a nagyon flancos micellásokkal is, sajnos egyik sem vált be éppen emiatt a szem érzékenységem miatt, de kivételesen most ez a Pupa darab jól csinálja, amit csinál, nem irritálta a szemem, és nagyon hatékonyan elbánt a sminkemmel is. A vizes és az olajos fázis keveredése miatt ennyire hatékony, és ha egy típus mellett kellene letennem örökre a voksom, biztos mindig ezt választanám. Nem szükséges leöblíteni a leírás szerint, mindenki saját érzése szerint kezelheti, és többször előfordult már velem is, hogy miután tökéletesen tisztára töröltem vele az arcom, nem mostam le azt a finom, visszamaradt olajos réteget a bőrömről, mert bíztam a hidratáló hatásában. És be is jött!

Totál nem kedvelem típus, és nem csak ez az egy, hanem úgy komplex módon az összes arclemosóTEJ. Még az érzetét sem szeretem a bőrömön, mert hideg és csúszós és belemászik a vattakorongról a szemembe és mehh. Ezt a darabot próbáltam ki legutoljára, de mivel mind a három típust be szerettem volna nektek mutatni, mert így teljes a készlet, használtam többször is. Íme a konklúzió: arca tökéletes! Könnyedén, egyszerűen eltávolít minden sminket, bb krémet, pirosítót, púdert, dörzsölés nélkül, pár finom áttörlő mozdulattal. Szemre továbbra sem szeretem, kissé csípte is, és emiatt én egészen biztosan csak az arcomra fogom használni. Viszont arra meg tényleg szuper, és istenien felpuhítja a bőrt, ami eleve egy szuper trükk. Egyszer egy sminkes azt javasolta, hogy amikor a sminkünket készítjük a reggeli arcápolási rutin része legyen az is, hogy egy pár csepp arclemosót dolgozzunk bele a bőrünkbe, hagyjuk pár percig hatni és utána mossuk le. Ez a kis trükk instant módon tölti fel gyorsan nedvességgel a picit megfáradt bőrt, mert a benne található hámoldó anyagok nagyon szépen felpuhítják a bőrünket, és sokkal szebben fog mutatni rajta a smink.

Mármint tényleg hű, mert eddig még nem használtam ilyen állagú sminklemosót, nekem ez nagy felfedezés volt, mármint maga az állag. A három közül az egyetlen termék amit tényleg le kell mosni a bőrünkről, miután végeztünk az arctisztítással, az előbbi kettőt hidratáló hatása miatt, nem szükségszerű... Vízzel keveredve ez a géles, kissé olajos állagú lemosó meglepő módon tejszerűvé, és picit krémessé válik, nem csúszik annyira a bőrön, sűrű marad. Engem ez egy picit meglepett, mert a géles állaga miatt azt vártam, hogy úgy viselkedik majd mint egy könnyed zselés anyag, ehelyett besűrűsödött és kenőcsössé vált. Emiatt viszont úgy éreztem, hogy sokkal hatékonyabban távolított el mindent az arcomról - és szigorúan csak az arcomról, ezt a terméket szemre nem ajánlják. Mélytisztító hatású, hatékony és kíméletes, bár picit talán szokni kell, meg kell találni a számunkra legkézenfekvőbb használati módot - hogy vattakorongot hívunk segítségül a felviteléhez, vagy simán a kezeinkkel masszírozzuk át vele az arcunk, és azután öblítjük le, bő vízzel. Egy a lényeg: hatásosan távolít el az arcunkról minden sminket, mélyen tisztít és hidratál.


Ti melyik típust preferáljátok legjobban, mivel szeretitek eltávolítani a sminketeket?

10 megjegyzés:

  1. Nekem van egy régebbi kiadású garnier sminklemosóm azzal törlöm le a sminket, tökéletesen bevált, nem is használok mást, mert még a micellás vízre is érzékeny a bőröm. Sajnos úgy néz ki egy másik tonikos lemosóra is érzékeny. Most éppen tengerisós szappant és arckrémet tesztelek, eddig úgy néz ki eddig ez a leghatékonyabb nálam. Kiegyensúlyozza a kombinált bőrömet, eltünteti a pattanásaimat és az ára sem egetverő ezeknek a készítményeknek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi a sok szó ismétlésért, fáradt vagyok.. :)

      Törlés
    2. No problemo :p
      Jaj amúgy mennyire szörnyű ez tényleg, hogy érzékeny a bőröd - nekem szerencsém volt eddig. Kíváncsi vagyok a szappanra, ezer éve nem használtam szappant pl. arcmosásra. Milyen fajta szappan?

      Törlés
    3. Glory holt tengeri sós szappan a tescoban is lehet kapni. Még ezt is figyelem hogy biztosan jó e arcra. Viszont a hónaljamat is ezzel mosom, mert a rexona egyik golyós deója viszketésig szárította a bőrömet és elvileg ez a szappan mérsékli az izzadást is. Ma el is felejtettem bedeózni magam pedig elég ugrálós fizikai munkát végzek és meg kell mondjam nem is vagyok annyira büdi. Egyébként az avon testpermetet használom csak illatosítóként mert rühellem ezt a vakarózást.. :D

      Törlés
    4. Glory holt tengeri sós szappan a tescoban is lehet kapni. Még ezt is figyelem hogy biztosan jó e arcra. Viszont a hónaljamat is ezzel mosom, mert a rexona egyik golyós deója viszketésig szárította a bőrömet és elvileg ez a szappan mérsékli az izzadást is. Ma el is felejtettem bedeózni magam pedig elég ugrálós fizikai munkát végzek és meg kell mondjam nem is vagyok annyira büdi. Egyébként az avon testpermetet használom csak illatosítóként mert rühellem ezt a vakarózást.. :D

      Törlés
    5. Még nem hallottam eddig róla, de tök szimpi amiket leírtál! ;)

      Törlés
  2. A tejes lemosókat én sem szeretem, nem is használtam már vagy 10 éve :D Már olajos sminklemosót sem szeretek használni, mostanában az olajmentes szemfesték lemosót preferálom egy géles arclemosóval karöltve :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú én nem tudom elengedni az olajosat :) iszonyatosan megkönnyíti a lemosási procedúrát. Melyik géleset használod?

      Törlés
  3. Az arctejeket én is nagyon nem szeretem, valószínűleg ez a bőrtípusunk miatt is van, ez inkább száraz bőrre való. Mostanában ismerkedtem meg én is közelebbről az olajos sminklemosásról és nekem nagyon be jött!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehetséges, de eleve az állaga is olyan fura :) De az ilyen vizes-olajos nagyon működik, nagyon szeretem én is!

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!