2016. február 1., hétfő

Healthy & Glowing Skin | A ragyogó és egészséges arcbőr titka


Ha olvastok egy ideje, biztos tudjátok, mert sokszor említettem már, hogy a bőröm kombinált/olajos típusba tartozik, de bizonyos részeken olykor feszül/húzódik és néha hámlik is. Mostanában a katasztrofális időjárásnak köszönhetően, túlnyomórészt csak húzódik és feszül - és bár napközben azért itt-ott átolajosodik a sminkem - ez teljesen meglep mostanában minden nap, mert nem ehhez vagyok hozzászokva. Szerencsére van néhány remek termékem itthon, amelyeket mostanában fokozottan használok, és próbálom menteni reggelente a menthetőt, gondoltam egy csokorba szedem őket. A legtöbbről már olvashattatok, és lesz egy-két újdonság is.

Volt már róla szó szerintem minden felületemen, mert borzasztóan régen vártam a hazai megjelenést. Végül a boltba kerülés napján sikerült lecsapnom rá, és azóta is hetente egyszer biztosan használom. Nagyon jól hidratáló pakolásról van szó, pedig ránézésre abszolút nem ezt várná tőle az ember, sokkal inkább hinném azt én is, hogy inkább remekül radíroz, mint hogy táplál és hidratál. A radírozó hatása is kiváló, de felkenve a megfelelő helyekre isteni baba puha bőrt kapunk végeredményként. Felébreszti és felélénkíti a bőrömet, talán így tudnám legjobban leírni a hatását, isteni kis csoda!

Nemrég kapott önálló bejegyzést, így rá nem térnék ki bővebben, de mindenképpen helyet kellett kapnia ebben a posztban is, mert szerves részét képzi a téli arcápolásomnak, és eléggé megtámogatja a ragyogó és egészséges bőr iránti elvárásaim beteljesítését. Esténként az arctisztítási rutinom után, lefekvés előtt közvetlenül szoktam pár cseppet belemasszírozni a bőrömbe. Amikor ezt a olajat alkalmazom, pontosan tudom, hogy reggel milyen arc fog visszanézni rám. Egy egészséges, kipihent és maximálisan hidratált bőrű Netti fog visszapislogni, aki boldog attól, hogy reggel lecsíphet magának 10 percet, mert elegendő áttörölnie az arcát, hogy előkészítse a sminkelésre.

Missha Perfect Cover BB krém
Nagyjából 5-6 éve használom rendületlenül és kitartóan, és bátran merem mondani, hogy életem BB kréme. Egy idő után nem is nagyon kísérleteztem mással, elsőre sikerült a legszuperebb darabot kiválasztanom! Számomra tökéletes a fedése, a kipirosodásra hajlamos területeket istenien elfedi, nem tömíti el a pórusaimat, remekül illeszkedik, és egy könnyű, finom réteget képez a bőrömön. Amit mégis a leginkább szeretek benne, hogy legyen bármilyen állapotban is a bőröm, szinte beleolvad a hibákba, eggyé válik vele. Nem emeli ki a szárazabb részeket, és teljesen eggyé válik vele. Amellett, hogy fedésében remek - nincsenek nagy bőrhibáim, ilyen állapotról tudok csak nyilatkozni - ez nem csak szimplán egy BB krém, vagy egy színezett hidratáló, hanem annál sokkal-sokkal több. Folthalványító hatása van, amelyre akkoriban volt elsődlegesen szükségem, amikor elkezdtem évekkel ezelőtt használni, ugyanakkor a fertőtlenítő és 'gyógyító' hatása szintén megmutatkozik, hiszen miután elkezdtem használni, akkor múltak el végleg a csúnyaságok a bőrömről. Egyébként kifejezetten zsíros bőrre való termék - amikor kiválasztottam számomra ez is szempont volt - és a fehérítő hatása, amit ígérnek hosszú távon érezhető leginkább, én ezt is nagyon szeretem benne. Borsónyi mennyiség elég belőle, és minden felviteli módszerrel tökéletes végeredményt kapok. Akár kézzel, akár ecsettel, akár sminkszivaccsal/tojással viszem fel, mindenhogy működik: imádom tényleg!

Kiehl's Ultra Facial Cream arckrém
Nagyon nehéz írnom erről az arckrémről, mert eleinte kissé vegyes volt vele a kapcsolatom. Nem értettem mire fel a nagy hírverés körülötte, mert jó néhány napos használat után sem éreztem változást, javulást vagy bármilyen történést a bőröm állapotában: olyan kis semmilyen volt. Azonban ennek is, mint sok más terméknek az ereje az időben rejlik. 2 hét használat után már kezdtem kapiskálni mire ez a nagy hírverés. 24 órás hidratálókrémként használhatjuk éjszakára vagy akár smink alá, én teljesen random módon kezelem - van amikor ez kerül a sminkem alá, és van amikor éjszakára. Amellett, hogy extra gyorsan szívja be a bőröm - tényleg szinte pillanatok alatt - azt vettem észre, hogy sokkal szebb lett a bőrképem is, amióta ez a termék is bekerült az állandó rutinomba. Amiatt, hogy az összetevői közt egy antarcticine nevű anyag szerepel, van egy fontos tulajdonsága is, amire rá sem jöttem volna, ha az üzletben nem hívják fel rá a figyelem: ennek az összetevőnek a hatására a bőrt nem csak hidratálja ez a termék, hanem jóval ellenállóbbá teszi, és megóv a káros hatásokról, amit főleg így télen érzek jótékonynak, tekintve a borzasztóan szeles és kritikus időjárást. Nem azt mondom, hogy nem lehet enélkül élni, mert nem táplál extrán-extrán, de valamiért mostanában mégis érte nyúlok inkább, mint bármelyik másik arckrémemért, egyszerűen csak azt érzem, hogy nagyon jó.

Milani Illuminating Face Powder (pirosító - bronzosító - highlighter)
Erről a termékről volt már egy friss benyomásos bejegyzésem, amit a linkre kattintva elértek - csakúgy mint a többi, már említett termék esetében - és már akkor is pozitívan nyilatkoztam róluk, de úgy érzem mostanában jött el igazán az idejük. Leginkább a Hermosa Rose árnyalat kapott el, mert általa nagyon hamvas és egészségesen fénylő, visszafogott fényt kapnak az orcáim, ami olyan hatású, mintha a bőröm kicsattanna az egészségtől. Nincs benne semmi túlzás, egy finom selyemfény az egész, mégis amikor ezt használom, sokkal élettel telibb és ragyogóbb végeredményt érek el általa. Többen is megjegyezték mostanában, hogy milyen szép az összhatás, és, hogy mit használok, hogy ennyire természetesen ragyogó a bőröm - ami valljuk be, mindig szuper dicséret!

+1 Bath&Body Works Sweet Cinnamon Pumpkin testápoló
Végül kakukktojásként, legyen itt egy rövid kis szösszenet az aktuális kedvence on the go testápolómról, amelyet még karácsony előtt vásároltam, és azóta is nagyon kedvelem. Klasszul ápolja a bőröm, babapuhaságúra puhítja és extra gyorsan felszívódik, ragacsos utóérzet nélkül, ami tényleg remek. Egyetlen hátránya - ami másnak talán előnye, hiszen ez egyéni preferencia kérdése - hogy nagyon intenzív az illata, és sokáig érezhetően kitart, amitől nekem rendre megfájdul a fejem, de ezt leszámítva nincs vele probléma, szeretem!


Nektek van olyan terméketek, amitől szebbnek érzitek a bőrötöket?

18 megjegyzés:

  1. Nekem a Helia-D hidratáló arckrémje a tuti télen. A napi kosztól a Bielenda Antibakteriális emulziójával szabadulok meg, plusz a Bielenda Antib. tonikját használom még. Nekem ez a 3 termék a favorit. Valami jó kis arcradírt kellene még beszereznem. :)

    VálaszTörlés
  2. Óóóó, az a szépséges MILANI bronzosító... Jelenleg ő a vágyaim netovábbja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút érthető ez a vágyálom, amint lehet szerezd be, szerintem nagyon fogod szeretni! ;)

      Törlés
  3. Úgy tudom ezt a fajta BB krémet, csak redndelni lehet. Te hogy döntötted el, hogy melyik árnyalat lesz a jó neked? Én így látatlanban még nem mertem megrendelni, pedig régóta nézegetem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, csak rendelni lehet!Annak idején amikor még nem volt Ebay regisztrációm, akkor innen rendeltem, és ez alapján a leírás és táblázat alapján tökéletesen be lehet lőni melyik passzolna hozzád.
      http://bbkrem.hu/bb-kremek/krem-valasztas.html

      Törlés
  4. Nekem a Lush Let the Good... radír és a rózsaszín tubusos Nivea arclemosó ilyen, egyértelműen szebb-jobb a bőröm velük, egyikről sem vagyok hajlandó lemondani.
    Az arcpermetek/krémek néha változnak, de ezek állandóak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az egyik legnagyobb kedvencem a Let the Good Times Roll, imádom amióta megismertem, úgyhogy ezt nagyon át tudom élni! ;)

      Törlés
  5. A Ziaja kecsketejes arckrémjét nagyon szeretem most, illetve a TBS e vitaminos krémes arctisztítóját.
    Plusz a sima kókusz olaj és a natúr joghurtos arcpakolás is csodákat tesz a bőrömmel.
    Sminkben most a Milani Luminoso pirosítója a kedvencem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ziaja termékeket még sosem próbáltam, valahogy ez eddig kimaradt, de a TBS vitaminost ismerem, tényleg jó. :)

      Törlés
  6. Szia! :)
    Én még mindig kicsit szkeptikus vagyok a 'rendeljünk kozmetikumot Ebayről' kérdésben (mondjuk lehet, hogy addig jó nekem :D ), viszont ezt a Missha BB krémet kipróbálnám. Van valami tipped, hogy melyik eladó megbízható ilyen téren? Vagy random első találat az Ebay-en jó lesz? :)
    Köszii
    g

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia szia, kezdetben én is a bbkrem.hu oldalról rendeltem, de OhmyBrush Viki blogján ha jól emlékszem sokszor mutatott megbízható eladókat, és akkor találtam egyet én is, azóta tőle rendelek mindig. Ez az az eladó: http://www.ebay.com/sch/rubyruby76/m.html?_nkw=&_armrs=1&_ipg=&_from=
      Szerintem ő megbízható teljesen! ;)

      Törlés
    2. Nagyon szépen köszönöm a választ! :))

      Törlés
  7. Ezt a BB krémet szerintem én is ki fogom próbálni, Te melyik árnyalatban rendelted?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mindig a #21 árnyalatot rendelem, tökéletes nekem :)

      Törlés
  8. Bath&Body Works *--*
    Netti drogériás viszonylatban tudsz valami jó highlighter-t ajánlani?:3 ez lenne az elsőm :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagyok hatalmas highlight mágus - nekem összesen 3 van - abból kettő már nem is kapható, de azt mondanám, hogy nézz körül a Pupa egyik üzletében. Nem drogéria, de árban kb. egy L'Oreal és ott vannak isteni szép highlighterek, és ki is tudod őket próbálni, segítenek az eladók is. Én most a karácsonyi arany highlighterüket használom és egyre jobban szeretem. :)

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!