2016. január 4., hétfő

So Yummie, So Moisturising | Revlon Colorburst Lip Butter színezett ajakápolók


Nagyon régóta esedékes már a bejegyzés, hiszen évek óta használom és szeretem ezeket az színezett ajakbalzsamokat, de amióta hazánkban is megjelent a márka, és könnyebben elérhetővé váltak a termékek, azóta még két árnyalattal bővült a készletem. Volt már róluk szó említés szintjén, de most arra gondoltam bemutatom ezeket a termékeket kicsit bővebben is, mert megérdemlik a külön említést.

Kezdjük rögtön a csomagolással, mert számomra drogériás vonalon igazán kiemelkedő a külsejük, azonnal elkapják a tekintetem. Tényleg ragyogó: egy szinte teljesen átlátszó kupakkal zárulnak, amelynek a színe maga a rúzs színe, és emellett még szemet gyönyörködtető a geometrikus rombusz mintájuk is. Kissé fátyolos hatású, a tetején a kis ablak pedig teljesen átlátszó. Egy nagyon enyhe, édeskés karamellás illata van önmagában, de felkenve észrevehetetlen, teljesen elillan és nincs kellemetlen íze.

A textúrája nagyon finom: nem ragacsos és lágy, valóban vajas állagú, könnyen kenhető és szinte ráolvad az ajkakra. Nagyon izgalmas és kellemes. Emiatt az állag miatt magas fényű és nedves hatást kelt az ajkakon. Friss megjelenést kölcsönöz, remek lesz az összhatás, olyan mintha nem viselnénk semmit, de mégis ott van. Nagyon klassz a hidratáló hatása is, nem szárítja az ajkakat, hanem táplálja őket, remek ez a vajas állag.

A használata amiatt is remek, mert útközben tükör nélkül is használható, gyorsan sitty-sutty végigmegyünk az ajkainkon, nem igényel ellenőrzést, nem kell feltétlenül a precizitásra törekedni. Igazán praktikus darabok amellett, hogy nagyon mutatósak is. Szerintem minden korosztálynak, még a nagyon fiataloknak is pont emiatt működhet és kedvenccé válhat, mert a gyakorlatlan kezek sem véthetnek vele hibákat, és ha esetleg most barátkozunk az élénkebb színekkel, akkor ez a finom, visszafogott árnyalat hozzászoktathatja a szemünket a későbbi esetleges vaduláshoz. A 050 Berry Smoothie árnyalattal szemezek még nagyon, szerintem csak idő kérdése...

créme brulée | creamsicle | strawberry shortcake | candy apple 
095 créme brulée 
A kedvencem, egy barátnőm ajándékozott meg vele pár éve. Olyan mintha a szám színe lenne, csak sokkal jobb - az a tipikus ’my lips but better’ kategória - gyönyörű nude, picit mokkás árnyalat. Egy hordható, mindenhez passzoló darab, szerintem pont emiatt a praktikusság miatt kedvelem ennyire.

065 creamsicle
A legelső árnyalatom, mert kezdésnek egy semlegesebb árnyalatot szerettem volna kipróbálni, így esett rá a választásom. Online rendelés volt, látatlanban gyakorlatilag. Egy kellemes, vizes hatású barack árnyalat, nagyon szeretem viselni, bár főleg a nyári hónapokban, mert akkor sokkal jobban mutat rajtam, ha egy ici-pici barnaságot magamra szedek.

080 strawberry shortcake
A márka forgalmazójától kaptam tesztelésre néhány terméket, ez is köztük volt, és bevallom ez az árnyalat elsőre picit megijesztett. Egyáltalán nincs ezen kívül rózsás-babás árnyalatú ajakkencém, és bár abban biztos voltam, hogy a minőségre semmilyen panaszom nem lesz, a színe kicsit aggasztott. De azt kell mondjam, hogy nem is rossz. Nagyon finoman felütögetve, kifejezetten szépen mutat az ajkakon és egy megfelelő sminkkel párosítva nagyon bájos hatást kelt rajtam.

035 candy apple
A legújabb a készletemben: régóta vágytam rá és végre megszereztem! Vizes hatású élettel teli piros árnyalat, szerintem csodálatos, 'harapj meg' árnyalata van. :) Próbáltam pótolni, mielőtt az enyém lett, egy Yves Rocher és egy Guerlain darab szinte megszólalásig ez az állag és árnyalat, de valahogy mégis ő lett az igazi!

creamsicle | créme brulée | strawberry shortcake | candy apple

Próbáltátok már ezeket a termékeket? Milyen tapasztalataitok vannak velük kapcsolatban?

14 megjegyzés:

  1. A Candy Apple nekem is megvan. :) Szeretem, hogy vizes hatás kelt és szeretem a színét is. Talán lesz majd még más Revlon termék is a készletemben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor érted miért imádom :) Én azt is szeretem benne, hogy miután már nem annyira fényes, is megmarad egy pici szín az ajkaimon.

      Törlés
  2. A Creamsicle és a Strawberry nekem is megvan, jó hogy megláttam ezt a bejegyzést, elő is keresem őket. :) Én nagyon szeretem őket, ez az egyetlen színezett ajakápoló ami hosszú távon is bevált. Talán még a Catrice chubby stick hasonmásai azok amiket ezeken kívül kedvelek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Keresd is, bizony! :) Jaj a Catrice Chubby *-* nekem abból csak egy piros van, nem mertem már többet, de aaa, nagyon fincsik.

      Törlés
  3. Én még külföldön vettem két lipbuttert, s szintén imádom őket: http://voroskoromlakk.blogspot.hu/2015/11/teszt-elso-revlon-termekeim-meg.html

    VálaszTörlés
  4. Tavaly előtt nyáron lerobbanthatatlanok voltak róla,, minden nap volt rajtam vmelyik színből.Most pihennek,mert kicsit ráuntam, de már egy ideje megint kacsintgatok feléjük:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem most ők kötik le a mindennapjaimat :))

      Törlés
  5. Nem ér, most megkívántam a színeket, csodaszépek, főleg a barackos és a piros!

    VálaszTörlés
  6. Én a Candy apple-re vágyok nagyon-nagyon, de nem volt lehetőségem beszerezni - illetve amikor lett, akkor a matt ajakceruzák közül vettem egyet helyette, meg egy másik árnyalatot, de most a bejegyzésedet nézve nagyon megkívántam megint...Szóval...Candy apple, hamarosan jöhetsz a mamihoz! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úúúú akkor viszont Te is előrébb vagy mint én, mert a matt cerkákkal is szemezek, de most nagyon stoppon vagyok, nem akarok új dolgokat venni :))
      De a mami nagyon fog neki örülni, szuper kis darab szerintem.

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!