2015. október 28., szerda

Pretty Little Day Off Haul | IKEA, Lush, Müller és Tiger Stores tornádó


A kedd több szempontból is zűrös volt: rengeteg dolgot kellett elintézem, rohanásból állt a napom, de délután tudtam egy kis időt szakítani némi csajos programra is. Nem terveztem nagy bevásárlást, tulajdonképpen minden valahogy szembejött velem, de olyan klassz (és hasznos) dologra sikerült rácsodálkoznom, hogy... hát ez lett az eredménye.

Beszaladtam gyorsan az IKEA piacterére pár pillanatra, mert kinéztem néhány szőnyeget online, amit majd meg akarok vásárolni, és gondoltam ha már úgyis lett 1 szabad órám, megtapogatom milyen a valóságban. Szőnyegem nem lett, lett viszont a csekkolásból néhány kis apróság. Messze még a karácsonyi időszak, de megakadt a szemem ezeken a kártyákon, és némelyikkel a blogra is vannak később terveim, illetve gaszto vonalon is jól jöttek: nem tudtam őket otthagyni. Az üveg bögrét azért hoztam el, mert jelenleg több szempillaspirált használok felváltva, és az eredeti tartójuk, sokkal kisebb szájú, nem férnek már bele. Így átláthatóbb és jóval elegánsabb is. Apróság, de szeretem ha szép dolgok vesznek körül.


Bekanyarodva a Váci utcába eszméltem rá, hogy csupán néhány napom maradt lecsapni az egyik kedvenc Lush fürdőgolyómra, amit évente csak egyszer, egy nagyon rövid időszakban lehet kapni. A Sparkly Pumpkin Bubble Bar golyócskában (akarom mondani tököcskében, elnézést) pont azt imádom, hogy ennyire limitált, és csak ilyenkor tudok elmerülni a csillogó és citrusos habokban. Október 31-ig elérhetőek, én az utolsó előtti darabokat hoztam el. A Golden Handshake kézpakolás annyira új, hogy még én is rácsodálkoztam, pedig elég nyilvánvalóan vagyok képben már minden részlettel. #Lushaddict, igen jelen. Nagyon édes ezen a kis pálcán helyet foglaló, arany csillámokkal borított high five. Mint egy cake pop, nem? Bevallom nekem nem olyan szárazak a kezeim, ellenben Anyukámnak nagyon is, így rá gondolva vettem meg ezt a kis mókás dolgot.


Útbaesett még a Müller is, és találtam néhány cukorkanyalókát, amelyekhez hasonlókat tavaly a Sugar Shopban vettem dekorációnak/ajándékkísérőnek. Azok picit nagyobbak voltak, ezek meg sokkal csinosabbak. Most el tudom őket képzelni ajándék mellé, vagy akár egy natúr madzaggal egymáshoz masnizva, függő ajtódísznek is. Majd kialakul, mindenesetre extra cukik.


A végső és megsemmisítő csapást pedig a Müllerrel szemben lévő Tiger Stores vadító felirata mérte rám. Megláttuk a bejáratot, és mintha mágnes húzott volna be minket, úgy repültünk be. Én a kezdeti sokkos állapot után gyorsan meg is interjúvoltam egy nagyon lelkes és kedves eladót, hogy ezt így hogy? És mióta? És mit kell tudnom, és úgy egyáltalán? "Dán dizájn shop és ma nyílt", volt a válasz, és rövid - de roppant megfontolt és ésszerű válogatás után - végül ezekkel a darabokkal távoztam. Nem tudom kell-e magyaráznom. Geometrikus formák. Fehér porcelán. És némi fekete. Szintén geometrikus. Én nyertem. Köszönöm. Nagyon sok mindent hagytam ott úgy egyébként, hogy majd visszajövök, és ha még akkor is szeretném elhozom. Kapásból van 3 dolog, amit nem tudok kiverni a fejemből, szóval azt hiszem lesznek itt még problémák.


IKEA HISTORISK kártyák - 395,-
IKEA HEMSMAK címkék - 495,-
IKEA üvegbögre - 695,-
Lush Sparkly Pumpkin Bubble Bar - 1390,-
Lush Golden Handshke kézpakolás - 1490,-
Müller cukorpálca - 100,-
Tiger Stores porcelán tálka - 300,-
Tiger Stores geometrikus mintázatú tálka - 900,-
Tiger Stores fém kosár - 1200,-

Ti megleptétek magatokat mostanában valami újdonsággal?

24 megjegyzés:

  1. Oltári jók ezek a tigerstoresos cucok! Jaj én már ügy mennék..lehet holnap beosonok a városba... :D Párnák is vannak Netti? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hu arra nem emlékszem pontosan, úgy rémlik, hogy nincsenek, de nem 100%.

      Törlés
  2. Óóóó, Tiger! Nem is tudtam, hogy itthon is nyílt egy, de most azonnal menni akarok.:D Idén Koppenhágában volt szerencsém náluk vásárolni, rengeteg klassz cuccuk van, egyszerűen nem lehet üres kézzel eljönni. Remélem a magyar boltban is találok majd kincseket. Köszi az infót :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont tegnap nyílt, szóval friss az élmény nekem is :) Zseniális szerintem az üzlet, tegnap estem be én is. Ha érdekel pár részlet, a blog FB oldalára töltöttem fel néhány képet az üzletről, kínálattal, csekkold le :)

      Törlés
  3. Nettisen elegáns cuccok :) Mennyi spirál!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj köszi :) Egyre többen mondjátok, hogy jellegzetes a stílusom, hogy 'Nettis' dolog ez és ez, olyan jó! :)
      Néhány spirál, igen :p

      Törlés
  4. Fantasztikus dolgok ismét!
    Nekem is a spirálokon akadt meg a szemem. Igyekszem azt az egyet elhasználni ami elol van és a többire rá sem nézni, nehogy véletlenül is beszáradjanak. :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Régebben én is így próbáltam cselezni, hogy max. 2 spirálom van nyitva, de kaptam is, meg érdekelt is néhány, szóval most itt tartunk! :)

      Törlés
  5. Az a tökös cucc isteni lehet :) Na, majd jövőre!
    Spirálom nekem 3-4 szokott lenni, de csak mert ajándékba kapok mindig. (szerencsére, én magam nem szeretek újakat kipróbálni, félve a csalódástól, de most egy nagyon jót kaptam, amit meg sem vettem volna egyébként... kellemes csalódás)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szombatig még hátha találsz, nézz szét a webshopban is, ha szeretnéd :)
      Én nagyon szeretek a spirálokkal kísérletezni - látszik is :) - de azért szépen fogynak is, szóval pont jó ez így.

      Törlés
  6. Jajjjj de szuper dolgokat vettél. A candy cane nálam is ajándékkísérő lesz idén, szerves részét képezi majd a csomagolásnak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos nagyon szép lesz a csomagolás, nagyon klasszul mutatnak ezek a kis pálcikák :) Te hol csaptál le rájuk?

      Törlés
    2. Eurós boltban, de láttam a Müllerben én is, sőt kikben is volt, azt hiszem 6db-os csomag 290-ért, csak ott inkább ilyen tarkabarkák, a klasszikus fehér-pirosból alig volt.
      Kicsit azt hiányolom, hogy a klasszikus mentolosat nem lehet kapni.

      Törlés
    3. Amúgy igen, ezek cseresznyések :((

      Törlés
  7. Dejó, Tiger végre itthon is! Merre található az üzletük? :) Köszi előre is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tegnap nyitott, ebben a FB posztban be tudsz kukkantani picit, egyébként a Váci utcában, a Müllerrel szemben pont :)
      https://www.facebook.com/media/set/?set=a.997037987081810.1073741844.217975761654707&type=3

      Törlés
  8. Szuper kis dolgokat vettél, legjobban persze nekem is a Tiger Stores cuccok tetszenek, bah, megint egy bolt, ami csak Bp.-en van, igazságtalanság! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi köszi! Hát igen, sajnos egyelőre csak itt van :( Hátha terjeszkednek.

      Törlés
  9. Oké, akkor hogyha nem talállak, akkor tudom, hol keresselek a továbbiakban :P
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  10. mennyire cuki már az a LUSH papírtasak ^^
    a kis kaktusz is.. (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a tasak nekem is kedvencem, egyszerű és csini :3

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!