2014. október 26., vasárnap

Nail Club | Rainy Days


Sziasztok! A mai csípős, és picit borongós vasárnapon, mi más is lehetne a témánk mint egy esős nap prezentálása a körmeinken. Bevallom igazán nehezen jöttek az ötletek, sok fejtörést okozott a dolog, nem kedvelem az esőt, nagyon távol áll tőlem a téma. Reméltem, hogy képeken is jól fog mutatni ez az ötlet, és végül sikerült is elcsípnem a megfelelő szöget; szerintem nagyon jópofa. Lehet, hogy ma picit foghíjas lesz a csapatunk - kisebb-nagyobb technikai gondokból kifolyólag, de lélekben itt vannak a Lányok is. A mai vendégünk pedig Kriszta: fogadjátok Őt nagy szeretettel, én már nagyon kiváncsi vagyok mit hozott Nekünk, biztosan szuper lesz!


Az alapötlet igazából nagyon egyszerű: térben próbáltam ábrázolni az esőcseppeket! Nem akartam semmilyen extra dolgot, ezért csak simán kilakkoztam a körmeimet egy gyönyörű kék körömlakkal, majd azonnal le is mattítottam. Ezután random felvittem egy extra fényes átlátszó körömlakkot - mintha esőcseppek estek volna a kezemre - majd száradás után tettem mindegyik pöttyre még egy pöttyöt. Így egy picit jobban kiemelkedtek a felületről, igazi cseppekként viselkedve. Hát nem olyan, mintha eláztam volna? :)



25 megjegyzés:

  1. Jó lett , nagyon szép ez a kék lakk :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ötletes és jól is néz ki! :)

    VálaszTörlés
  3. Hibátlan!! Tényleg olyan, mintha vizes lenne, bármi művi hatás nélkül! :) Megkívántam konkrétan, hogy viseljem :)))

    VálaszTörlés
  4. Én is ezen a vonalon indultam volna el. :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon ötletes!!

    VálaszTörlés
  6. Óriási, nagyon ötletes, és szép lett a kivitelezés is:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszik!!! Emellett pedig csodás ez a kék *.*

    VálaszTörlés
  8. nagyon-nagyon szép lett - isteni ez a kék szín :)
    (roni)

    VálaszTörlés
  9. Wow, ez nagyon ötletes lett, tetszik a megvalósításod! :)))

    VálaszTörlés
  10. Ez nagyon jó lett, és szerintem tök jó az ötlet is! Én is ilyesmit csináltam volna ^_^

    VálaszTörlés
  11. Nagyon élethű lett! Imádom :D

    VálaszTörlés
  12. szuper ötlet és megvalósítás! :)

    VálaszTörlés
  13. Mocsokjóóóóóóóó!!!!!!!!!!! :))) És az a vibrálóan kék lakk, óanyám! :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  14. Nagyon szépen köszönöm a sok kedves szót, nem is gondoltam volna, hogy ennyire tetszik majd Nektek!! <3

    VálaszTörlés
  15. nagyon kedves esős lett, az ilyen időt még szeretném is! ;) :D

    VálaszTörlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!