2014. október 7., kedd

INSTAGRAM | Problems

Régóta nem volt személyes bejegyzés, kicsit ki is jöttem a gyakorlatból. Most kellene összefoglalnom az elmúlt hetek történéseit, igaz? Ez az időszak gyorsan eltelt, sajnos a szokásosnál is több stresszel, és gyakorlatilag gyomorgörccsel élem az életem azóta. Ilyenkor még jól megrágom a problémákat, sokat agyalok, de szerencsére olyan csodás barátaim vannak, hogy az a pár óra, amit le tudtam csípni magunknak, elképesztő energiákat adott. Ők lehet, hogy ezt nem is gondolják, de nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy megmaradtak a régi barátaim, és újak is társultak hozzájuk, akiktől állandóan tanulok valamit, magamról és egyéb fontos dolgokról: ez mindig megmelengeti a lelkem! Ti hogy tudtok egyébként lazítani, és kikapcsolni az agyatokat? A mai zenénk passzol a hangulathoz, az egyik kedvenc dalom átdolgozása, ami még jobban is sikerült, mint az eredeti verzió. 


Korai még a rénszarvas - értem én - de akkor is újra elővettem.

Egy extra hosszú és fárasztó nap után, megérdemeltünk egy kis IKEA finomságot hazafelé. 

Szeretem ezt a cipőt. 

 Névnapi ebéd a kollégáimmal.

Ilyenem is van már!

 Az első idei Pumpkin Spice Latte.

 Az Operánál sokszor pakolnak díszletet: mindig olyan izgalmas, hogy mi  megy be és mi jön ki.
Most épp ez a paci megy be.

Őszi Dovex Blogger Meeting!

The Maze Runner! A hónap filmje számomra. 
Annyira tetszett, hogy napokig kattogtam még rajta.
Alig várom, hogy megkaparinthassam a könyveket is!

II. L'Oreal Blogger Day - ebben a hónapban sok izgalmas dologgal ismerkedhettem meg

Kávézunk. Vagyis csak én. Van aki fröccsözik is. 
Mondjuk nem én, de ez egy szuper este volt!

 Hello again, long bob hair.

Ebédszünet alatt gondoltam megnézem a Family Guy / Simpsons crossovert, 
de arra nem számítottam, hogy pár másodpercre Bob is feltűnik. 
Teljesen feldobódtam!


Nyereményjáték a blog Facebook oldalán, remélem mindegyikőtök szerencsét próbál ;)

***
@nettifesus néven követhettek, ha szeretnétek bepillantást nyerni a mindennapjaimba - vagy előrejelzést kapni az új bejegyzésekről, beauty trükkökről, amelyek nem kapnak saját bejegyzést - ha pedig nincs Instagram alkalmazásotok, akkor a jobb oldali sávban, a modulra kattintva nézelődhettek!

14 megjegyzés:

  1. Szeretem a képeidet, mindig olyan hangulatosak :) Éééés Pentatonix-ot a népnek! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, annyira örülök, hogy tetszenek <3

      Bár mindenki felfedezné őket :p Most olvastam, hogy berendelték az új évadot abból a tehetségkutatóból, amit végül megnyertek, azt nézted akkoriban? :)

      Törlés
    2. Sajnos nem láttam, amikor tényleg ment, de youtube-on megnéztem párat a tehetségkutatós előadásaikból :) Nem semmi amúgy ez az egész csapat, hihetetlen, amit művelnek, de engem a mély hanggal lehet igazán elkábítani, beleborzongok (persze jó értelemben :D), úgyhogy én kimondottan Avi-fan vagyok :D (de magát a csapatot is imádom :D) Kíváncsi leszek az új évadra, talán youtube-on megnézek majd pár részt, ha fenn lesz :)

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Nagyon <3 Csak legyen vége ennek a nyomorúságos időszaknak, lehetne villásregi újra :*

      Törlés
  3. Némi fáziskéséssel, de én is meglestem és akkor már megjegyzem, jó a kedvenc pillanatokat újranézni itt is, pláne pici monológgal bővítve. ;) ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy köszönöm szépen, és bár nem ide tartozik, de úgy örültem neki, hogy végre találkoztunk :* :*

      Törlés
  4. Hát én is megnéztem az útvesztőt...de nekem nem nagyon tetszett. Remélem a könyvek jobban bejönnek majd nekem.
    És hiányoltam Dylan Stiles-os karakterét.

    Bori

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bori! Óóó sajnálom, én odáig voltam érte :'(
      Hátha tényleg a könyvet szeretni fogod, lehet csak így nem volt számodra az igazi.
      Én amúgy pont nem azt a karakter kerestem benne, nem is baj, hogy itt nem olyan ;)

      Törlés
  5. Szia Netti! Ez most furán fog hangzani, de nem tudnád linkelni azt a háttérképet, ami a 6. képen is van. Olyan szééép :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem fura egyáltalán :)
      Viszont sajnos nem tudom így külön linkelni, mert ez egy letöltött Windows 8-as témacsomagban volt benne, külön nem tudom, hogy tölthető le :'(

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!