2014. augusztus 26., kedd

Wear, Life, Eats #7


Wear, Life, Eats. Végre ennek is eljött az ideje: új írást hoztam ebbe a rovatba. Nagyon szeretem egyébként elkészíteni ezt az összeállítást, de sokszor érzem úgy, hogy semmi nem elég jó ahhoz, hogy helyet kapjon itt, ezért mindig csak vártam a megjelenítésével - pedig sok kis piszkozatnyi anyagom van hozzá, még ezen kívül is van néhány, ami várja a közzétételt. Most azonban végre megtört a jég, megjött az ihlet is, és remélem szeretni, fogjátok ezt a bejegyzést, amely kicsit személyesebbre sikerült és kevésbé foglalkozik a szépségápolással. De ugye ez most nem baj? :)



WEAR - L'Oréal Professionnel Tecni.Art Wild Stylers ásványi púder hajlakk 

Nem meglepő, hogy amikor csak tudom, szerepeltetem ezt a hajlakkot a blogon, de nem tudom őt kiejteni a top termékeim közül; annyira tökéletes lett számomra. Néhány hete még azon keseregtem, hogy mi lesz most velem, elfogyott a sajátom, és eljött a világ vége, de jelentem: immáron újra teljes a boldogságom. Nemrégiben szétnéztem az Iparfüméria oldalán, mert nagyon gondolkodtam egy Tangle Teezer beszerzésén (náluk egészen elfogadható áron kapható), és akkor megláttam a termékek között ezeket a hajlakkokat! Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek, hogy véletlenül sikerült rátalálnom, amikor már nem is számítottam rá. Azonnal le is csaptam rájuk - vettem pár tartalék flakont is: biztos, ami biztos alapon. Írtam már róla egyébként ebben a hajápolási és -formázási bejegyzésben, a helyzet most is ugyanez. Borzasztóan sok terméket próbáltam ki az évek során, és igazán nagy öröm, amikor rátalálok egyre, ami minden tekintetben kiemelkedik a többi közül. Ha ezt használom, a hullámaim szellősek lesznek, természetes és tartós hatást tudok kialakítani - habár hivatalosan közepes fixálást igér, az én vékony szálú hajamnak ez a jó arány - elnehezült és bekeményedett tincsek nélkül. Sajnos nem túl pénztárcabarát termék a maga 2990 forintos árával, de arra, ami ennyire jól működik, szívesen áldozok. Ti egyébként rátaláltok már olyan szépségápolási termékre, ami felkerült a „soha nem akarok mást használni” listátokra?



LIFE - Csapatépítő vitorlázás

Nem gondoltam, hogy amikor ez a bejegyzés kikerül, már szinte ősz lesz, de mégis mindenképpen szerettem volna, ha helyet kap a blogon, az életemnek ez a kis szeletkéje, így ma visszatekintek picit a nyári forróságba. Júliusban ugyanis csapatépítésre mentünk a kollégáimmal. Szerveztük már egy ideje, sok ötletünk volt, mit kellene csinálni, hova kellene menni, és végül úgy döntöttünk, hogy menjünk el a Balatonhoz, vitorlázni. Egész héten esett az eső, fújt a szél, előtte való nap még azon tanakodtunk, hogy ha vihar lesz hova menjünk, és mi váltsa ki a szépen eltervezett programunkat. Szerencsére mire odaértünk Balatonfűzfőre, gyönyörű idő lett: eltűntek az esőfelhők, és a héten akkor először, csodás napsütés köszöntött minket. Én még sosem vitorláztam ezelőtt, igaz voltunk már séta hajókázni többször is a Dunán, és Siófokon egyszer egy kis kalózhajó szerű ladikban szeltük már a habokat, de igazi vitorláson most ültem először. Már az is nagy élmény volt, hogy a vízen ringatózó hajóra egyáltalán egyensúlyvesztés nélkül fellépjek, nem még az a sokk, amit néha kaptam, amikor a Balaton közepén belekapott a szél a vitorlába, és ha oldalra kinyújtottam a kezem, könnyedén beleért a Balatonba. Nagyon kellemes és maradandó élmény volt, jól éreztük magunkat, ezért gondoltam mutatok Nektek néhány hangulatfotót: hátha Ti is kedvet kaptok még idén egy kis hajókázáshoz, vagy akár a későbbiekben opció lehet.



EATS - Szalagos fánk készítés Nagyival

Nem tudom ki, hogy van vele, de én imádtam Nagymamám körül sertepertélni kiskoromban. Minden nyáron hosszú heteket töltöttem lent vidéken, és amíg ő a nagy konyhaasztalon gyúrta és nyújtotta a tésztát, én a kis hokedlire kaptam egy csipetnyit ugyanabból a tésztából. Volt saját kis sodrófám és köténykém, és vele együtt „sütöttem”. Sokszor készítettünk együtt pitét, linzert, szilvás gombócot vagy nudlit. Ilyen emlékeim vannak Nagymamámról. 
Amikor pedig végre meg tudom látogatni, még mindig ugyanolyan áhítattal figyelem, amit a konyhában alkot. Mostanra sajnos már nem olyan aktív, nem maradt ereje dagasztani sem, de szerencsére ott voltunk mi is, és elkészítettük a legfinomabb fánkot, amit valaha ettem. Pontos receptet most szándékosan nem írok, mert amikor megkértem, hogy diktálja le, olyan mondatok hangzottak el, hogy csipet só, egy törésnyi élesztő, futtassuk fel, és érzés! szerint tegyünk hozzá tejet. Érzés szerint? Köszi Nagyi. Ő így süt. Mi meg csak ámultunk. Mindig tökéletes. Imádtam ezt a napot!


Jó étvágyat! Wear, Life, Eats, most Ti jöttök! ;)

20 megjegyzés:

  1. Ez egy nagyon kedves bejegyzés volt, végig mosolyogva olvastam, köszönöm, hogy megosztottad velünk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, és örülök, hogy szeretted! <3

      Törlés
  2. Ahh, hogy hiányzik most a vitorlázás. Nekem az a kedvencem részem benne, mikor beérünk a balaton "közepébe" és csobbanni lehet a vízben, szinte üres rész, hidegebb, kellemesebb, óóó <3

    VálaszTörlés
  3. Én még soha sem vitorláztam, de nagyon szeretnék... Biztosan szuper lehetett :)
    Ohhh... a fánkok nagyon guszták, úgy megkívántam most egyet. Kár, hogy én ilyesmit nem tudok csinálni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper bizony, csak csúnyán le lehet égni a napon, szinte észrevétlenül. Én sem voltam túl felkészült most, de ezt leszámítva egyszer próbáljátok ki! :)
      Egyedül el se merném kezdeni a sütést, semmit nem tudok sütni, nagyon béna vagyok, de a Nagyikám nagyon jól elirányított minket :p

      Törlés
  4. Én is szívesen kipróbálnám a vitorlázást, biztos nagyon jó lehet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper nagyon, egyszer mindenképpen menjetek el a barátaiddal vagy családdal, többen nagyon mókás program! :)

      Törlés
  5. Ez most megkönnyeztetett. A mult kitörölhetetlen emlekei. Mintha tegnap lett volna. Neha jo lenne vissza. Kar h mar nincs. Köszönet h ezt most kicsit visszahoztad :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem gondoltam volna, nagyon köszönöm és örülök, hogy tetszett a bejegyzés, illetve, hogy szép emlékeket ébresztette benned! <3

      Törlés
  6. Olyan jó volt olvasni, megkönnyeztem... sajnos a mama nekem már két éve nem süthet semmit, de nekem is felejthetetlen élményt okoztak a közös sütögetések... hm...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj Kriszta, amikor írtam nem gondoltam, hogy ez lesz, de újraolvasva én is picit elérzékenyültem többször. Már itthon vagyok, Ő meg maradt vidéken, nem jó így. :'(
      Sajnálom a mamádat, mindegyikük csodálatos!

      Törlés
    2. Meg kell őket szeretgetni, amíg vannak :) Imádom az írásaidat ám :)

      Törlés
  7. Ez az érzés szerinti főzés-sütés azért lemérhető. Anyám-anyósom is így csinálja, de a kedvemért lemértük, hogy mennyi az az "érzés". Pl. a csipetnyi fél mokkáskanál, tejből meg egy deci, azért lehet méricskélni, aztán később neked is már érzés szerint megy :) Addig meg a receptből :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, de minden ételhez más ez az érzés, ez a baj :D

      Törlés
  8. Én is nagyon szívesen kipróbálnám a vitorlázást, szuper lehet! :)
    Fánk meg *.* Nyamm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszer mindenképpen ki kell próbálni, bizony :)

      Törlés
  9. Szia Netti! Nem tudom, hogy baj e ha itt kerdezlek a dukan dietarol, de nem meselnel egy kicsit, hogy mi a tapasztalatod, hogy allsz most a sulyoddal? tudtad tartani?
    Köszi szepen elöre is a valaszt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Persze. Ha írsz nekem egy emailt szívesen mesélek :) szutyo_blog@hotmail.com

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!