2014. július 12., szombat

Személyes | Sorozatjunkie


Szépség blog írójaként sosem gondoltam, hogy érdekelhet titeket, az hogy mit olvasok vagy milyen filmeket, sorozatokat nézek, de a születésnapi bejegyzésben érkeztek olyan kérések hozzám, hogy szívesen olvasnátok esetleg ilyen témájú írást is, így mivel semmi jónak nem vagyok az elrontója és amúgy is nagy pangás van ezen a téren - a kedvenceim nyári szüneten vannak - megpróbálom normális keretek közé szorítani függőségem tárgyait, és bemutatni őket. Pár hónapja itt van piszkozatban ez a bejegyzés, mindig amikor eszembe jutott valami, írtam hozzá egy keveset, így elég terjedelmes lett a listám, de nagyjából most aktuális minden. Jócskán van azért olyan, ami kimaradt, de próbáltam összefoglalni a lényeget, kiemelve az izgalmasabbakat. Itt-ott lesznek spoilerek szóval, ha van amit még esetleg nem láttatok, csak óvatosan a tovább mögött!


-  Jelenleg is futó, évek óta követett kedvenceim  -

Supernatural
Démonvadász tesók. Magyarul kezdtem el nézni, az első évad után pedig függő lettem. Most már kicsit ott tartunk, hogy szinte csak a szentimentális énem miatt követem. Nem tudok már értük aggódni, mert olyan szuperhős szerűek kezdenek lenni, hogy még a halál sem fog ki rajtuk. Akkor hol az izgalom. Sokat vesztett az értékéből, de az évad végi fekete pislantás, amit Dean produkált, verte ki nálam annyira a biztosítékot, hogy percekig csak ültem, és nem értettem, hogy tehettek vele ilyet az írók. Nyilván folytatom, mert minden hibájával együtt a kedvenceim egyike, de ha választanom kellene, biztos a következő sorozatot választanám. 9/10


The Walking Dead
Itt is vagyunk, sétáló és harapós halottak, ez kell a népnek, ez kell nekem. A sorozat számomra még mindig olyan minőséget produkál hétről hétre, és olyan izgalmas a kezdetek óta, hogy kijelenthetjük: ez a kedvencem mind közül. Már az sem érdekel igazán, hogy mitől szabadult el a vírus, ki tette ezt az emberekkel, és a készítők sem nagyon akarják bolygatni a múltat. Lehet aggódni a szereplőkért, és itt végre a halál, az tényleg halál. Vagyis. Hát. Nem teljesen. De értitek. 10/10


Once Upon a Time
Amikor pár éve olvastam, hogy milyen sorozatokat terveznek az adott szezonra, már akkor tudtam, hogy ezt biztosan szeretni fogom és nagyon vártam, hogy berendeljék. Látni akartam Snow White, Prince Charming és Evil Queen harcát, illetve a rengeteg megelevenedett mesehőst. Hogy mit kezdenek velük a mi világunkban, mi lesz a sztori, és a sorsuk. Az első évadot imádtam: friss és új volt, szuper megvalósítással. Aztán a második évad egyáltalán nem tetszett. A harmadik évad mentette meg számomra: azóta rajongok érte, minden részt nagyon eltaláltak! Itt bírom a gejl romantikát is: remélem Regina/Evil Queen és Robin Hood végül mégis egymás mellett kötnek ki. Ott látok némi kémiát. Ellenben Emma és Hook… És a következő évadban jön a Frozen sztori, jessz! Kár, hogy még mindig nem láttam a filmet. 9/10


Game of Thrones
Már nem is emlékszem, hogy a könyvet olvastam először, vagy a sorozatot néztem-e meg. Tényleg nem tudom. Mindenesetre magába szippantott az a fantáziavilág, amelyben játszódik a történet. Meg persze HBO sorozat, szóval sok vér, brutalitás és +18-as karika. Közben folyamatosan olvasom a könyveket is, és bízom benne, hogy a beígért maradék két kötetet serényen írja George bácsi, mert tudnom kell a befejezést. Nem lehet, hogy az ötödik az utolsó. 9/10



Falling Skies
Most tartunk a 4. évadnál. Az első két évadot egyben néztem meg, ledaráltam, ha jól emlékszem 1 hét alatt. Isteni volt, nagyon tetszett. Egyszerű sztori: a Földet megszállják az idegenek, ellenük szerveződnek és harcolnak az emberek. Eddig unalmasnak hangzik és láttunk már hasonlót, de az első 2 évad valóban isteni volt. A 3. évadnál kapcsolódtam be úgy, hogy ott már részenként néztem, ahogy adták. Kevésbé izgalmas így, de nagyon szerettem. Sok meglepő fordulatot hozott magával: új űrlények is bekerültek a képbe, már-már úgy tűnt nyerhetnek, van remény. Még arra is volt idejük, hogy lebabázzanak, családot alapítsanak. Nyilván kellett a sztorihoz, hiszen a baba nélkül a 4. évad izgalmaktól mentes lenne, de azért na. Most az új évadot szinte teljes érdektelenséggel szemlélem, nem tudom mi történt. Lehet, hogy író váltás volt, vagy csak az alap sztori nem olyan már, mint régen, de ez most eléggé nyögve nyelős. És kissé off topic, de ha most itt összehozzák nekem Maggie és Ben karakterét, akkor nem tudom többé komolyan venni a készítőket. (Tudom, elkaptam a lényeget.) Mindenesetre maradok, az emlékek és a szentimentalizmusom miatt. No meg kaptak plusz 2 részt az évadra: hátha valami nagy durranásra készülnek. Szeretném továbbra is szeretni. 8/10


Elementary
Sherlock Holmes Amerikában, Watson pedig nő. Eddig semmi extra, de Jonny Lee Miller olyan zseniális Sherlock és annyira tehetséges karakterszínész, hogy folyamatosan a képernyőre tapadok miatta. Nem tudom, mit írhatnék még, mert az ügyek szinte sosem maradnak meg, csak a játéka az, ami miatt nézem. Lehengerlő, nagyon nézős. 9/10


Sherlock
Szintén Sherlock Holmes, de a brit változat, és ajándék minden epizód. Eddig 3 évadot kaptunk, mindegyik 3-3 részből állt. Világ megáll, lélegzet visszafojtva figyelés indul; minden résznél. Szerintem ez is egy olyan sorozat, amit egyszerűen nem lehet kihagyni, annyira zseniális! Most rendelték be a 4. évadot. 3+1 rész. 2015 gyere már. 10/10


Pretty Little Liars
A kezdetek óta követem, és bár minden részt várok, és szinte azonnal nézem, ahogy kijön, mégis vegyesek az érzéseim. Sokat vesztett már az értékéből, és most, hogy Alison visszatért, elvesztettem teljesen az érdeklődésem. "A" volt már Mona, volt már Shana, most meg a nagy együttes összenézés után, Jenna beújított egy másik "A"-t, hát nem örülök. Persze itt a sok megoldatlan szál: ki a meggyilkolt lány, ki tette, és egyebek, de olyan mintha már sehova nem tartana a sorozat. Csak random módon csaponganak, bedobnak pár rejtélyt, amit meg kell oldani, de igazából a szerelmi szálakon kívül, most tulajdonképpen mi is történik konkrétan? Mert szerintem a nagy francos semmi. 7/10


Hannibal
Kicsit csalás, mert nem hosszú évek óta követett, hiszen csak 2 évad ment le belőle, de ez az évad annyira szuper lett, hogy egészen biztosan maradok, annak ellenére, hogy az első évadot, úgy zártam, hogy köszi, nekem itt a vége. Hannibal konkrétan legyilkolt most mindenkit: mindegyik főszereplő haldoklik az évadzáró végén, és tíz körmünket rágva gondolkodhatunk azon, hogy innen most hova tovább. Semmi nem lesz már a régi, kiderült a titka. Nagyon várom a folytatást, hogy fogják ezt megoldani, és ki marad életben. 7/10


-  Véget ért, nagyon imádtam és nagyon ajánlom  -

El Internado
A spanyol sorozat 7 évadot élt meg, főiskolás éveim alatt néztem. Minden rész kb. 70-75 perces (mint a spanyol sorozatok nagy többsége) és megunhatatlan, függőséget okozó. Tipikusan az a sorozat, amit nézel, és miután megnéztél zsinórban 5 részt, azt mondod, hogy oké, mára ez az utolsó, és egyszerűen nem tudod kikapcsolni, muszáj látnod a következőt és a következőt és a következőt. A történet egy internátusban játszódik, és már az első részben kapunk egy rejtélyes halálesetet. A főszereplők egyik jó barátja az áldozat, és mivel furcsaságok lengik körül az egész esetet, ezért elkezdenek nyomozni. Itt kezdődnek a gondok, ugyanis olyan dolgokra bukkannak, amelyek után nincs többé nyugalmuk. Nehezen lehet körülírni a sorozatot, mert olyan magasságokba emelkedett a 7 évad alatt, amelyre abszolút nem számítottam az első részek után. Azt imádtam benne a legjobban, hogy minden évad magyarázatot ad összes eddigi rejtélyre, visszacsatol, és teljesen a hatása alá lehet kerülni. Nagyon ajánlom. 10/10


Harper's Island
Egyetlen évad, nem is tervezték hosszabbra; az adott eseményeket figyelembe véve, nem is lenne értelme. A sztori nagyon egyszerű. Adott egy szerelmespár: egy esküvő, a családjuk és a barátaik. Gyerekkoruk kedvenc helyszínén akarnak egybekelni, ide érkeznek meg szeretteikkel. A dolog pikantériája, hogy szörnyű gyilkosságok történtek ebben a kisvárosban évekkel ezelőtt, amikor ők még tinédzserek voltak. Ebből a felvezetésből nyilván kitaláljátok, hogy mi a sztori lényege. A megérkezésük napjától újabb gyilkosságok történnek. Többnyire a családot és a barátokat kaszabolja valaki, és ez felettébb gyanús. Meg van benne egy kislány, aki nagyon creepy, furán viselkedik, és csak annyit tud hozzáfűzni néha az eseményekhez, hogy „one by one”… Végülis. Amúgy szinte minden szereplőt eltűntetnek a végére. Csak az a rejtély, hogy ki. Itt most nem lövöm le a poént. Izgi a vége, nézzétek! 9/10


-  Szerettem, de elkaszálták  -

Revolution
Ebben a szezonban több kedvencemet is elérte a kaszás, és sajnos az egyik pont ez volt. A történet lényege: elmegy az áram az egész világon, innen akkor hova tovább. Inkább emberi drámákkal találkozhattunk eleinte, a főszereplők életébe nyerhettünk betekintést, de persze közben azt is láttuk miként alakult át a társadalom, és hogyan próbált berendezkedni egy elektromosság és áram nélküli világba. Kicsit száraznak tűnik, így ahogy leírtam, de nagyon megszerettem. Szimpatikusak voltak a karakterek, a "fő gonosz" is kellemes meglepetés volt, remek karakterfejlődésen ment keresztül, szerintem minden klappolt. Csak a rész végi cliffhanger idegesített fel egy kicsit. Nyilvánvaló volt, hogy a készítők nem készültek fel a kaszára, egy újabb történetszálat vezettek fel az utolsó részben, és már sosem tudjuk meg, mire jutottak volna. Kár érte. 8/10


Ravenswood
A Pretty Little Liars is kapott egy rövid életű spinoff sorozatot, és természetesen nem hagyhattam ki, kíváncsivá tett a beharangozó. Egy kicsit furcsának találtam a túl sok természetfölötti szálat, nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy Caleb a PLL-ben mennyire földhözragadt, és normális, két lábbal a földön álló karakter volt, itt meg szellemekkel suttogott. Kicsit meglepő volt ez az éles váltás. Úgy tűnik a nézők sem voltak annyira oda értük, és nem szavaztak nekik hosszú életet. Egy évad után be is fejezték, de én szívesen elnézegettem volna még, tetszett. 7/10


Primeval
Brit sorozat, lényegében random módon kinyíló anomáliákról és azokon átlopakodó dinoszauruszokról szól, illetve az ő legyőzésükről. Nem elpusztításukról, ez nagyon fontos, és később még fontosabb lesz. Csak minél kevesebb károkozással próbálják őket visszaterelni oda, ahova valók. Ők mondjuk nem annyira kíméletesek az emberekkel, de ez érthető. Magyarul kezdtem el nézni, de azonnal annyira megtetszett, hogy beszereztem az összes addigi részt. Sajnos 3 évad után elkaszálták a sorozatot, de akkor olyan történt, amire nem számítottunk: megvásárolta a sorozat jogait egy másik ország, másik csatornája és kaptunk még ajándékba plusz két évadot. Abszolút megérte. Borzasztó jó sorozat volt, szuper párbeszédekkel és sztorikkal, összefutó rejtélyes szálakkal, hétről-hétre vártam a részeket, és sosem csalódtam benne. Nagyon sajnálom, hogy vége lett, de 5 évad alatt kihoztak belőle még így is mindent, amit lehetett. Szinte tökéletes! 9/10


-  Nézem, de a folytatása számomra kérdéses  -

Penny Dreadful
Nagyon friss az élmény, mert pont múlt héten daráltam le pár nap alatt az évadot. Töredelmesen bevallom, hogy két ok miatt kezdtem el nézni. Az első: Josh Hartnett. A második: a háttértörténetek iránti vonzódásom. Imádtam Dorian Gray, Van Helsing és Frankenstein sztorijait és azt a kort amelyben játszódtak, tehát egyértelmű volt, hogy felkerül a listámra. Na ez volt az a sorozat, amelyik konkrétan a lelkem tette tönkre. Alapból irtózom az ilyen jellegű naturális ábrázolástól és ebben olyan brutalitás volt helyenként, hogy komolyan le kellett állítanom néha, tartanom egy kis szünetet, és csak utána tovább nézni. Eva Green olyan magasságokban játszotta el a szerepét, hogy semmi mást nem éreztem, csak, hogy menekülnöm kell a képernyő elől. Persze, mert tudnom kellett mi történik néztem tovább, de az első 4-5 rész után úgy éreztem minek nézem egyáltalán. Végül csak legyűrtem, és milyen jól tettem. Az utolsó két rész mentette meg tulajdonképpen számomra az egész sorozatot, ezek miatt nem éreztem elpocsékolt időnek. Az utolsó 10-15 percben történtek miatt esélyes, hogy visszatérek. Végtére is egész jó szálnak tűnik Frankenstein menyasszonya, vagy hogy Josh Farkasember, és hátha feltűnik még pár izgalmas karakter, de ha ennyire levesz az életről egy sorozat, kell-e továbbra is nekem?... 7/10


The Vampire Diaries
Szinte már nincs halandó a városban, szegény csóri Matt az egyetlen, de ő is kapott gyűrűt, így az ő halála se végleges. Annyira szerettem az elején. Tényleg hétről hétre vártam az új epizódokat, de most ott tartunk, hogy már mindenki kavar mindenkivel, a karakterekért sem tudok igazán aggódni, mert aki meghalt, lehet, hogy 3 rész múlva már újra él, közben a félhalott is becsajozik, mert miért ne, és csak vergődnek tovább. Komolyan nem értem Elena hozzáállását néhány dologhoz, kezd már nagyon idegesítő lenni. Ha vámpír lennék és egy Damon típusú pasas pillázna így rám, halálosan nem érdekelne semmi bonyodalom. Halhatatlan vagy, ő pedig dögös és téged akar, what's wrong with you? Na meg ezek az időről időre felbukkanó fő gonoszok. Nagy riadalom az egész évad alatt, majd 15 perc és pár morgás után el is teszik láb alól. De legalább Alaric újra él. Miatta folytatom. Meg várom vissza Damont a halálból. Visszajön. Nem aggódom. Épp’ ez a baj. 7/10


Under the Dome
Stephen King féle „Búra alatt”. Nagyon vártam pedig: egy kisváros, amit egyszer csak elzár a külvilágtól egy láthatatlan búra. Se ki, se be, és senki nem tudja honnan jött, miért pont ott van. Izgalmas sztori lenne, de nagyon eszement módon viselkedik mindegyik karakter. Drámainak és komornak kellene lennie, feszültnek kellene lennem, klausztrofóbiásan néznem, ahogy vergődik egy város bezárva, ahonnan nincs kiút. Ehelyett mit csinálnak. Konkrétan semmit. Vígjáték szerű az egész, piszok rossz castinggal. Most kezdődött a második évad, folytattam. Az 1. rész nekem tetszett, a 2. már nagyon nem. Hát nem mondanám, hogy annyira várom a továbbiakat. A könyv állítólag jó. Kár, hogy belefutottam egy spoilerbe és tudom mi a vége. Bár az is lehet, hogy itt nem követik annyira a sztorit. Végtére is Angie-hez is kellett 1 évad, hogy megöljék… Mondjuk az váratlanul ért. De nem mondanám, hogy izgat, ki tette és miért. 7/10


-  Már nem is nézem, nálam kasza  -

The Originals
The Vampire Diaries spinoff, érdekesnek tűnt, Klaus volt a főszereplő, elkezdtem. 3 részt néztem meg, azonnal kaszáltam. Érdektelen, unalmas, abszolút nem köt le. Néha beleolvastam pár kommentbe, amelyek a részek után születtek a sorozatjunkie.hu oldalon, de úgy érzem jól tettem, hogy nem követtem tovább az Eredeti vámpírok nyűglődését.


Grimm
Szintén lényvadászos móka, 1 évadot szenvedtem végig, halálosan untam. Adott egy pasi, akiről nyilván kiderül, hogy egy vadász család sarja, és meglátja a gonoszt bárkiben (szó szerint). Jó, ennél persze komplikáltabb kicsit a sztori, de ennyi maradt meg bennem. Elpocsékolt idő volt, pedig nagyon szerettem volna szeretni.


Revenge
Már nem is tudom milyen indíttatásból kezdtem el nézni, nem kedvelem az ilyen sorozatokat, de mégis végiggyűrtem másfél évadot. Az első pozitív meglepetések után, következett 10, számomra tökéletesen érdektelen rész. Amennyire briliáns módon építettek fel néhány bosszút az elején, annyira langyos lett egy idő után. Abszolút semmi kémia nem volt a két főszereplő között; mondom ezt úgy, hogy tudom, az életben a forgatáson találtak egymásra és még most is együtt vannak. Persze lehet, hogy csak a főszereplő játszotta zseniálisan a jégcsapkirálynőt, de nagyon untam. Egy idő után már csak azért néztem, mert Ashley Madekwe játszott benne, és imádtam a szetteket, amiket viselt. De ennyi sajnos nem volt elég ahhoz, hogy maradjak.


-  Az idei éve újoncai, mostanában elkezdett, ígéretesnek tűnő sorozatok  -

The Leftovers
Nagyon friss élmény, eddig 2 rész ment le. Pár apró ok, amiért belenéztem: a Lost készítői segédkeztek a megalkotásában, Liv Tyler végre sorozatozik és a Carver ikrek. Ennyi elég volt, hogy a nagy nyári szünetben belenézzek, gondoltam hátha jó lesz. Meglepő módon jó is. Az alap sztori annyi, hogy 3 évvel ezelőtt eltűnt a Föld lakosságának 2%-a. Több millió ember vált köddé, minden nyom nélkül. A tudósok szerint ez a 2 % viszont nem olyan sok, szinte elenyésző „mennyiség” a világ lakosságához képest. Viszont nincs rá semmi magyarázat, tudományos okokkal nem tudják megmagyarázni miként tűntek el ezek az emberek, vagy, hogy miért pont ők. Az esemény után 3 évvel kapcsolódunk vissza a sztoriba, megmutatják, hogy ki milyen módon reagált. Mivel tudományos magyarázat nincs a dolgokra, szekták és vallási közösségek alakultak, némelyik szimplán csak furcsa és eszemet, némelyik meg amolyan szektásan szekta. Nem akarnál ott lenni… Nem mondom, hogy azonnal magával rántott: az első rész izgalmai után, a következő kissé komolytalan volt, de kezdenek érdekelni a karakterek, a múltjuk és hogy a totál fölöslegesnek tűnő szereplőkkel mi lehet a készítők terve. 8,5/10


The 100
Az idei szezon másik nagy meglepetése volt számomra, pedig nem gondoltam volna, hogy be tud rántani egy főleg tinédzsereknek szóló sorozat. Nagyon tetszett az alap sztori, és gondoltam teszek vele egy próbát. Végül maradtam az évad végéig, mert izgalmas volt és rejtélyes, bár tény, hogy túl sok volt a tini dráma, és borzasztó logikátlanul viselkedtek néhány szituációban, de szerintem maradok a következő évadra is. Annyi az alap történet, hogy a Föld élővilága kipusztult egy atomrobbanás során, 97 évvel ezelőtt, és azóta egy "Bárkán" élnek a túlélők az űrben. Aki bűnt követ el az letartóztatják, de ha 18 éven felüli vagy akkor azonnal kivégeznek. 100 kiskorú bezárva, majd amikor betöltik a 18. életévüket, kapnak egy új tárgyalást, és ha akkor is bűnösnek ítélik őket szintén kivégzés. A börtönből indulunk, ahol a 18 éven aluliakat tartják fogva. A tudós csapat nagy erőkkel dolgozik, hogy újra a Föld legyen az otthonuk, és kitalálják, hogy akkor ezek a fiatalok nagyjából feláldozhatóak, így leküldik őket egy rozzant (97 éves...) űrhajóval a Földre, hátha van már ott élhető terület, amelyet ezek a tinik majd jól felfedeznek, és felkészítik a lakosság fogadására. Nyilván kiderül, hogy bár a levegő kitisztult és újra életképes a Föld: nincsenek egyedül. 7/10


Sleepy Hollow
Annak idején tiniként picit becsaptam Anyukámat, és elráncigáltam moziba az Álmosvögy legendája című Johnny Depp filmre, amiről én tudtam, hogy brutális lesz, de szegényke nem, és nagyon mérges volt rám. Nem csak amiatt, hogy nekem ez még nem való, és mit képzelek magamról, hanem, hogy neki is végig kellett szenvednie. Ilyen előzmények után kezdtem el nézni a film alapján készült sorozatot, és nagy kedvencemmé nőtte ki magát. A főszereplő nagyon jó választás volt, remekül teljesít a szerepben, olykor nagyon vicces jeleneteket írnak neki, habár a történet inkább komor és néhol félelmetes. Az évad végi történések után kicsit félve fogom elkezdeni az új részeket ősszel, mert az elindított új szál nem igazán tetszett, ennek ellenére csak pozitívan tudok nyilatkozni róla, szerintem jó kis újonc. 7/10

Ti milyen sorozatokat követtek rendszeresen?
Ebben a nagy nyári szünetben szívesen vennék pár tippet, mibe lenne érdemes belekezdenem. 
Mostanra már úgyis tudjátok milyen típusú sorozatokat kedvelek! :)

55 megjegyzés:

  1. Nagyon nincs időm sorozatokat nézni, azt hiszem, csak A férjem védelmében és a Mentalista volt amit néztem, ill. előbbi már vár rám letöltve,csak még nem néztem meg. Téged össze kellene kötni a párommal, imádja az ehhez hasonló sorozatokat, én a Walking Deadből egy azaz egy részt bírtam végiszenvedni. A többi sem az én műfajom. Na jó, Vámpírnaplókat néztem egy darabig, Elena vámpír lett, most szereti Damont, Stephannel meg nem tudom mi van, nekem utóbbi jobban is tetszett, összetettebb karakter volt. A tetessük magunkat rossznak, de jók vagyunk Damon és Stephan, aki meg jó akar lenni, de rosszabb az ördögnél, hát nekem utóbbi jobban bejött :D már csak kinézetre is. De sajnos feladtam a sorozat nézését, mert amikor már nem is emlékeztem az elejére, na ott abbahagytam. Lehet, még folytatom, még meglátom.
    Engem érdekelnek a személyes dolgok, jöhet minden szeretem-nem szeretem dolog, legyen az film, könyv, program vagy szépségápolás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, férfi agyam van ha sorozatokról van szó :D :D
      Én Stefan karakterét akkor imádtam legjobban, amikor vadabb volt, sokkal dögösebbnek láttam, de lehet tényleg velem van a baj :D
      Igyekszem személyes bejegyzéseket is írni, ha jön az ihlet több is lesz :p

      Törlés
    2. Már én is több mindent megnézek, amit eddig nem, mióta együtt vagyunk, eddig sci-fi, horror ki volt zárva, most már azokat is megnézem :)
      Stephan nem grimaszolt idegesítően annyit mint Damon és kellemesebb az arcára ránézni, ez is sokat nyomott a latban :)

      Törlés
    3. Damon szemöldökemelgetése mondjuk tényleg creepy :D :D

      Törlés
  2. Ja es U.I. ez a csaj a Revengebol blogger lett vagy volt vagy mi? Szimpi volt, mindig jo cuccai voltak :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem neki előbb volt blogja, mint, hogy a sorozatba bekerült volna :)

      Törlés
  3. atyagatya ez rengeteg :D
    A Penny dreadful-ról nálad olvastam először, egyből töltöttem is le. Nagyon tetszik (a barátomnak is), bár még csak a negyedik résznél tartok, mert szeretem beosztani.
    True blood-dal baromira le vagyok maradva, ráadásul hozzánk most ért el a walking dead őrület... rövid lesz a nyár, úgy érzem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De nem mind egyszerre nézeem :))
      Ilyenkor derül ki nyáron, mennyi jó sorozat van, és milyen kevés az időm amibe belefér :D

      Törlés
  4. Huuu remeltem lesz valami csajos is de ezek mind tul komor sorozatok nekem, bar nehanyat en is neztem, es ezeken kivul meg vagy 600at, de most valami nagyon csajosat keresnek, kikapcsolodaskepp..eleget izgultam mar :D
    A felsoroltak kozul legtobbet lattam,vagy belekezdtem:D de az az igazsag, h az ilyen "kihal az emberiseg, foglaljuk el a bolygot" stilus nem az en asztalom. Az egyeduli aminek meg talan adok majd eselyt az a Sherlock, bar nem tudom fog-e tetszeni, azok utan, h Hannibalnak, Dexternek is nekifogtam, mondvan, h viszonylag normalis sorozatok, semmi sci-fi, de aztan nem kottek le :D
    Ravenswoodot valamiert nagyon csiptem, sajnaltam h elkaszaltak, es Sleepy Hollowt is nezem, de olyan nagyok a szunetek ket evad kozott, h mar nem is tudom mirol van szo, mikor az uj szalrol beszelsz :))
    PLL-t minden heten nezem, es mindig rajovok, h ez a tipikus "nesze semmi, fogd meg jol" sorozat..nezzuk,nezzuk, de mar mi sem tudjuk miert.
    Revenget szeretem, bar most,h kinyirtak a kedvenc szereplom, nem tudom fogom-e meg folytatni, igaz, ott is erdekes volt az evadzaro.
    Nehany honapja belekezdtem a Star Crossed-ba, neked bejonne, az is ilyen stilusu mint ezek, bar igaz, tinik a foszereplok...Meg mostanaban a Salem birizgalja a fantaziam, meg nem tudom megnezem-e vagy sem:)
    Na ennyi! Azert jo cikk volt,legalabb megtudtam mik ezek a sorozatok, mirol szolnak, ugyis mindig beleutkozok vmelyikbe. :D

    (vajon ezt a kommentet elkuldtem mar 2x, vagy csak nem jelent meg? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Star-Crossed nagyonjóó!! És erre elkaszálták egy évad után, pedig az évadzárója akkora cliffhanger hogy olyat még nem látott a világ :(

      Törlés
    2. Látom, elküldted :) Örülök, hogy tetszett :)
      Nincs csajos sajnos, annyi időm nincsen, hogy olyanokat is bele tudjak passzírozni a napjaimba, szeretek izgulni és félni :D
      Sleepy Hollow most indul újra ősszel (az új szál a fia, nem tetszett, hogy a Fringe-es öreg a rég elveszettnek hitt fia...)
      Star Crossed: olvastam róla, meg tudom kb. mi a sztori, de annyira tini sorozatnak tűnt, nem mertem elkezdeni. Azt mondjátok izgalmas? Érdemes belekezdeni? Nem csak tini szerelmi sztori?
      Salem a másik amit el akarok kezdeni: jó, hogy szóba hoztad! :D

      Törlés
  5. A OUAT Regina- Robin kapcsolatra kíváncsi vagyok, főleg, hogy Emma és Hook elhozták a Robin feleségét.
    Elég sok sorozatot nézek: Szépség és szörnyeteg, PLL, Odaát, Vámpírnaplók, Devious Maids, True Blood, Chicago PD, Chicago Fire, ...és még sorolhatnám :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy emiatt megint Evil Queen lesz, imádnám! :D
      Mindegyik általad felsoroltba belenéztem (csak a Devious Maids maradt ki) de a True Blood volt az, ami egyszerűen annyira nem tetszett, hogy nem értem másnak miért. Valami gond lehet velem! :D

      Törlés
  6. Nekem ezekből a PLL a kedvencem, szerintem a 100. rész brutálisan jó volt. Ebben az évadban az első értelmes rész. A többi nekem unalmas volt. Nekem tetszik, hogy most visszatért egy új "A", hiszen ez már feldobja az egészet. Remélem újra lesz értelme az egésznek, mivel nem szeretném, ha ellaposodna, és abba kellene hagynom...

    A The Walking Dead sorozatot kb egy hete kezdtem el, és én az első rész megnézése után egyértelműen kijelentettem, hogy nekem ez teljes mértékben unalmas. Mindenki furán nézett rám, hogy mit beszélek, meg mi bajom van, de nekem akkor is unalmas. :D

    A trónok harcát kb 3 napja kezdtem el, de már a második évadnál járok, mert egyszerűen imádom :D Annyi a bajom csak vele, hogy sok szálon fut nagyon a cselekmény, és nekem ez már kicsit zavaró tényező. Ami engem érdekelne belőle, abból van kb 5 perc egy részben :D Kíváncsi vagyok, hogy megmarad majd ilyen izginek, vagy sem. Mindenesetre még nem adom fel :D

    A Ravenswood nálam abszolút kuka, az első rész után (ugyanúgy mint a TWD-nél) mivel ahogy te is írtad, fura... nem tudtam összeegyeztetni a kettőt, hogy mi ez a természetfeletti hülyeség a PLL után. Abszolút nem értettem, hogy miért dobta Caleb a PLL-t... De most meg vissza sunyizta magát :D Kicsit benézte... :D

    A többit nem igazán ismerem, de van köztük igen csak jó pár, ami nagyon tetszik, szóval köszi az ajánlót! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, örülök, hogy tudtam tippeket adni :)
      Nekem nem tetszett a 100. olyan szomorú voltam, pedig nagyon vártam. De most megint lövésem sincs ki "A".
      The Walking Dead unalmas? :D Ne már! Jó, az első pár rész, ami felvezeti a következőket lehetséges, de sosem unalmas, adj neki még egy esélyt! :)
      Igen, a GoT-ban ez az ezer felé belekapkodás tényleg zavaró lehet, bár az az igazság, hogy a könyvekben meg még ilyenebb, minden fejezet egy adott szereplőről szól, így lehet, hogy én már ezért szoktam hozzá, de még így is nagyon minőségi.
      Ravenswood a maga furaságával együtt kezdett végre izgi lenni, csak Caleb nem illett a képbe ugye, de legalább most visszatért, szerettem őket Hannah-val :)

      Törlés
  7. Game of Thrones viszi a pálmát, egyszerűen zseniális, már alig várom az 5. évadot, ami eléggé messze lesz, de nem keseredem:DD Vámpírnaplók kilőve, az első két évad még jó volt, utána egyre több zűrzavar, értelmetlenség volt, s sokszor már előre lelőttem a poént vagy tudtam hogy mi lesz... Szerettem, de a vége nem tetszett... PLL most az aktuális, szeretem, van amikor nagyon várom, de van amikor már az előző részre nem emlékszem, annyira nem fogott meg. Unaloműzőként jó :) Szulejmánt is nézem, nem akartam, nővérem megnézetett velem egy két részt, azóta megfogott, de akkor is a GOT a kedvenc, annak ellenére is, hogy az összes főszereplő szép sorjában elhullik :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. PLL ugyanez, nem is emlékszem kb. már miről szól, de azért nézem, szeretem a karaktereket :)
      Jaj ne mondj ilyet, nem akarom hogy meghaljon mindenki a GoT-ban. Tudom hullanak, olvastam, de olyan rossz, nem fogom tudni megszokni sosem.

      Törlés
    2. PLL-ben engem is megfogtak a karakterek, de komolyan már megint minden zagyva :D GOT- kíváncsi vagyok már nagyon de nagyon az 5. évadra, és elvileg nem állnak meg 7-ig, de ki tudja, előbb éljük túl az 5.-et tele izgalmakkal :3 :3

      Törlés
    3. Egy szóban megfogalmaztál mindent: zagyva.... nagyon :p

      Törlés
  8. A Hannibal és a The 100 a szerelmem, néhány kivétellel mondjuk csak olyan sorozatot nézek, ahol a lehető legtöbb vér folyik egy percen belül, a lehető legundorítóbb és a legtöbb mutáns van benne, ugyanakkor az ijesztő dolgokat nem szeretem, a The Walking Dead zombijai már rémisztőek számomra :D Elég paradox mondjuk...A Ravenswoodot is elkezdtem, hogy jaj milyen jó, PLL, hát, az első rész fele után úgy voltam vele, hogy akkor ezt így kihagyom szerintem :D A Harper's Islandot és a The Leftovers-t most szeretném majd elkezdeni, akkor is, ha van 20+, amit jelenleg nézek :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv a klubban, én is a kicsit erőszakosabb sorozatokat szeretem. Sokkal jobban kikapcsol, kevés időm van így is, arra már hogy a langyosabbakat nézzem sajnos nincs energiám :D Walking Dead zombijai nekem pont, hogy inkább nevetségesek kezdenek lenni, bár lehet az a baj, hogy láttam egyszer egy összeállítást (ilyen volt, ilyen lett) és emiatt már a fejemben embereknek látom őket. De azért még nagyot tudok szökkenni amikor előugrik egy hitelen :D Harper's nagyon szuper, tényleg nézős, The Leftovers pedig remélem jó lesz később is :)

      Törlés
  9. Az El Internado-t hol nézted? Sajna a spanyol nem az erősségem.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eleinte AXN, de azután már töltögettem, felirattal. Én sem beszélek spanyolul, bár szuper lenne!
      Innen letöltheted őket, felirat is van elvileg, csak vissza kell keresni, én innen töltöttem anno:
      https://www.facebook.com/pages/Intern%C3%A1tus-El-Internado/210602648962149?fref=ts

      Törlés
  10. Ezek közül a brit Sherlock-ot,a Once upon a time-ot és a Grimm-met nézem. A Penny Deadful nálam is Eva Green miatt nagy kedvenc,a Pretty little liars érdekes volt,de most már nagy semmiről szól. A Revenge új évadára nagyon kíváncsi vagyok,a promókép a Melankónia c. film plakátjának a mása egy az egyben,ezért ha csak egy kicsit hasonlít rá már jó lesz. :)
    Amit még nézek/új évadra várok:Black box (bipoláris neurológusról szól),Orange is the new black(női börtönös sztori),Covert affairs(CIA női titkosügynökös) American horror story(minden évad másról szól,szerintem kezd a másodikkal :D ) Castle,Downton Abbey,Devious maids(egy egyetemi professzornő bejárónőnek áll,hogy kiderítse ki követte el a gyilkosságot,amiért a fiát tartóztatták le), White Collar (imádom Matt Bomert,itt ő a rosszfiú,van benne egykis kincskeresés,szerelmi szál és nyomozás is).
    Ja,és nem, nem vagyok függő. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem láttam a Melankóliát sem mondjuk, de a Revenge olyan fura lett... Black box, Devious Maids az egyedüli amiből még egy részt sem láttam, a többit néztem, bár igaz, hogy néhányat csak tv-ben anno, de nem kapott el. Az American Horror Story 1. évada és a 2. fele megvolt, de az már a lelkemnek sok volt, nem is néztem a 3. évadot, 4.-et sem fogom :D
      Kicsit de, én is kicsit az vagyok, mi függők tartsunk össze :D

      Törlés
    2. Orange is the new black-et csak ajanlani tudom, en imadtam mindket evadot, nem egy zombis, de amolyan "ket labbal a foldon jaro" sorozat, azaz nem kertel, nem szepit, mutat mindent ahogy van. Aki amugy is kapos a bortonos sztorikra (jomagam :D) annak ez kotelezo :)

      Törlés
    3. Na jóóó, belenézek az első részbe, aztán meglátjuk :p

      Törlés
  11. Ezek közül csak az Odaátot néztem, de valahol az angyalos évadoknál leragadtunk, és belekezdtünk sok másba. Most Dr. Csont van terítéken, de szeretném újra nézni, meg a Dr. House-t is. Érdekel még a Once upon a time is, azt is ajánlották, hogy nagyon jó. Mondjuk ennyi sorozatot nem tudnék nézni még szabi alatt sem - bár ki tudja, még nem próbáltam :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. OUaT szuper, nézős! :) Ezeket azért nem egyeben nézem, akkor 1 napig csak ülnék és nézném, hanem amikor van időm rá, bár azért egy hét alatt mondjuk tényleg összegyűlik 10-11 rész, de simán nézhető. Sokszor nálam nem a tv meg a rádió megy, hanem egy sorozatot teszek be. Van amelyiknél nem kell a felirat sem hozzá, de van ami elé azért le kell ülnöm, olvasnom, mert részletesebb annál, értenem kell minden apró részletet. De nem vagyok még annyira függő, dehogy :)

      Törlés
  12. A The leftovers-t pont tegnap kezdtük el,annyira eredeti a sztori, hogy már most minden bajom van, hogy sokára derül ki a lényeg :D

    VálaszTörlés
  13. Én nagy-nagy Sherlock rajongó vagyok, meg úgy általában is bejönnek a brit sorozatok. A Dr House-t és a Mentalistát is sokáig néztem (anno pont ezért is keltette fel az érdeklődésemet a Sherlock, mert valami olyasmit írtak róla, hogy olyan, mintha a House és a Mentalista legjobb alapanyagait gyúrták volna össze). A Once Upon a Time-ot is imádtam a hibái ellenére is, de a második évad során kaszáltam. Legközelebb Martin Freeman új sorozatát, a Fargo-t fogom megnézni, amint lesz egy kis időm.
    Neked pedig a Ripper Street-et ajánlanám, bár abban is vannak elég brutális dolgok, de egy rendkívül hangulatos, a viktoriánus korban játszódó nyomozós sorozatról van szó, nagyszerűen megírt karakterekkel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mentalista nekem nagyon nem, olyan idegesítő :D :D
      Fargo nekem teljes homály, nem is hallottam még róla, utánanézek.
      Ripper Street: csak fél füllel hallottam róla, lehet hogy az már túl véres lenne? Azért belenézek ;) Köszi!

      Törlés
  14. A Game of Thrones, Originals, TVD, Sleepy Hollow, Ravenswood és PLL nálam is kedvencek. Az Internátust elkezdtem egyszer nézni, de az első évadnál elmaradtam.
    Amit még nézek: Big Bang Theory, Arrow, True Blood, Amarican Horror Story és a Teen Wolf. Utóbbi a legeslegagyobb kedvencem. Emlékszem pár éve elkezdtem nézni, de az első két rész után elhagytam, mert azt hittem, hogy gagyi. Aztán idén év elején feltűnt, hogy milyen magas a nézettsége, meg birizgálta a csőröm Dlyan OI'Brian karaktere, aki az egyik kedvenc könyvem filmváltozatában játssza a főszerepet, ami ősszel jön majd ki. The Maze Runner. Elkezdtem nézni és kb. az 5. rész után teljesen függő lettem. Amit Dylan lenyom a 3. B-évadban az zseniális. Szerintem a csávó pár éven belül simán Oscart nyer majd.
    Amit szeretnék nézni: Orange is the new black, 100, Devious Maids. :) Majd talán egyszer ha a napok 30 órából állnak. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teen Wolf basszus, most beletrafáltál a közepébe. Az az a sorozat amit csak elcsípek néha itt-ott, tévében is megy és láttam minden évadból 3-4 részt, képben vagyok, de nem nézem. Most a napokban gondoltam rá, hogy elkezedem teljesen az elejétől, csak sajnos már semmi meglepetés nem lenne benne, mert tudom kivel mi fog történni, meg ki hal meg... Húú én is várom a moziját, bár a könyvet nem olvastam, de jókat olvastam róla filbuzi.hu oldalon, így biztosan nézős lesz! Youtubon futok bele néha Dylan/Posey ökörködésre a forgatásokon, teljesen elmebetegek a srácok :D :D
      Orange is the new black érdekes, mert kicsit sem érdekel akármennyire mondják, hogy szuper, ugyanez a DM, sajnos.

      Törlés
  15. Na, akkor ez könyvjelzőbe mentve, köszi a tippeket! A The 100 most van nálam terítéken, a Once Upon a Time-ot pedig nem bírtam nézni a második évadtól, mert szerintem rettenetes az első néhány része, de ezek szerint a harmadiktól ismét jó? Szerinted élvezhető a harmadik a második nélkül, vagy végig kell küzdenem a másodikat is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, örülök, ha tudtam tippeket adni :)
      A OUaT tényleg elég bénácska a 2. évadban, de a 3. évad szuper lett, szerintem a legerősebb évad. Két részre van bontva ugye a téli szünet miatt, így két teljesen külön történetszálat visz végig, 2 főgonosszal. Hát nem tudom, én nem szeretek a közepén bekapcsolódni, szerintem néhány karakter háttértörténete miatt, amit a flashback részeknél látunk, szükséges, hogy érts néhány mostani motivációt. Szerintem gyűrd át magad rajta, ha lesz időd, a 2. évad vége is már jó, mert a harmadikra készít fel ;)

      Törlés
  16. Szinte mindenben egyetértek veled, azt hiszem, innen összeválogatom a nyári watchlistem :D
    A Supernaturalt én is már csak megszokásból nézem, jól jött most ez a kis Demon!Dean frissítés, bár én a hulló angyalok, bezárandó pokol (hát igen, mert ez is benne volt, csak elfelejtették időközben) sztoritól is többet vártam volna... A Hanniballal meg megakadtam, mert rossz szokásom, hogy sorozatok közben eszem és itt akadtak gondok :D
    Előttem szólóhoz csatlakozva, szerintem is kezdd el az elejétől a TeenWolfot. én is azt hittem, hogy gagyi lesz, meg az első 2 évadból el-el csíptem részeket, így azt hittem nem lesz meglepetés benne... Tévedtem :D Már csak a színészi alakításokért is érdemes nézni, ami a 3. évadra nagyon kiforrott és élvezhető lesz. Ne is beszéljünk a plot twistekről, amik már a negyedik évad szinte minden részében vannak. Az első évadot végig kell szenvedni, de aztán beindul :) + a Carver-ikrek is benne vannak és nagyon "badass"-ek :D
    A Grimmbe érdemes szerintem még egyszer belepillantanod, a 2. évad nagyon más, mint ez első, sikerült normális storyline-t találniuk.
    Amit még ajánlanék: FlashForward, White Collar, The Borgias.
    Első kicsit olyasmi, mint a Leftovers, de mégsem. 1 évad, sajnos cliffhangerrel a végén, de érdemes nézni. Én nagyon szerettem, annak ellenére, hogy van egy-két lapos rész, szerintem izgalmas és nem csak azért érdekes, mert végigkövethetjük a gondolatmenetet és mi is próbálhatunk spekulálni (bocsi a többesszámért, szerintem minden néző így volt vele :) ), hanem mert az emberi helyzetekbe is beleképzelhetjük magunkat :)
    A White collar lehet, nem a te műfajod, de érdemes belekukkantani, mert szerintem nem szokványos sorozat. Mindig van valami mozgatórugó, amire csak az évad végén kapunk megoldást. Imádom a két főszereplő konfliktusát-viszonyát és a mellékszereplők is jól kidolgozottak :)
    A Borgiák pedig személyes kedvenc. Bár szintén lezáratlan, és a 3. évadot már csak a Szentlélek tartja meg, már csak Jeremy Irons miatt is érdemes belenézni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hannibal közben sose eszem, fúúj :D
      FlasForward-ot néztem, de annyira felbosszantott a vége, és hogy pont ott elkaszálták, hogy említésre se méltó így :( Pedig nagyon bírtam benne a Lost-os Charlie karakterét :D
      White Collar-t tv-ben csíptem el, de nem keltette fel annyira az érdeklődésem, a Borgia sem, pedig Jeremy Irons, nagy kedvencem a Lolita óta.
      Teen Wolf, basszus pont ez az, hogy nem néztem folyamatosan csak 1-2 részt, de Youtube-on a Carver ikreket követtem, meg Dylan aranyköpéseit is. A Carver ikreknek van egy olyan motázsolt videójuk fent a Teen Wolf-ból, hogy már csak amiatt is érdemes lenne végignéznem a 3. évadot, csak úgy külön. Nagyon sajnálom, hogy Aiden halálával kikerültek. De látod, ennyi. Nem is követem folyamatosan, mégis tudom mi van benne, félek, hogy így nem tetszene annyira. De ha nem a Carver ikrek, akkor Derek. Érte mondjuk :D Csak nincs ennyi időm már erre is :p

      Törlés
  17. Kaptam most egy hatalmas spoilert tőled PLL-lel kapcsolatban. Tönkrement a laptopom és nem tudtam nézni :D de azért kösszi :D

    VálaszTörlés
  18. Ne haragudj :( Direkt ki is írtam az elején, hogy lesznek benne :(

    VálaszTörlés
  19. ÉN az Amerikai Horror Story-val még kiegészíteném, lehet, hogy én is férfiagyú vagyok sorozatok terén? :)
    Amúgy az is igaz, hogy kb a 3. résznél totál szerelmes lettem Tate-be :D najóó, Dr. Harmon sem rossz, ezt a sorozatot láttad?? :)
    A Bura alatt nem tetszett és a Grimm szerintem is uncsi, meg jó sok karakter idegesít benne, de én a 2. évad feléig jutottam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Első évad felét, és a második felét láttam, nekem az már túl sok volt, nem néztem végig. De egyébként Tate tényleg elég nyami fiú :p Harmadik évadban meg már a csaja, Emma Roberts is bekerült, ilyen Hollywood :p

      Törlés
    2. Iggen, a 3. évadba Emma is bekerült.... (nem ott jöttek össze véletlenül??? :D )

      Törlés
    3. Azt hiszem előtte volt egy közös filmjük már, és ott jöttek össze :)

      Törlés
  20. Szerintem a Revenge - A bosszút kezd el újra nézni a 3. évadtól, mert megint kezd nagyon jó lenni, főleg a 10. rész körül. A 2. évadban én is csalódtam, elment egy csomó rész a hülyeséggel, meg a terrorista csoporttal :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Terroristák? :D :D Basszus :D Annyit lelőttek már nekem, hogy *** SPOILER, ha nem jutottál a végére *** él az apja, de így meg már olyan komolytalan az egész, nem? ... mire fel akkor ez a nagy bosszú. Vagy, akkor, hogy tehette meg vele az apja, hogy hagyta őt, és nem szólt, hogy él, bahh...

      Törlés
  21. Volt már nekem is egy ilyen posztom :) Ezek közül nem sokat nézek, TWD, GoT a kedvenceim között vannak, PLL már dögunalom kategória :D, The 100 nem rossz, de nem csak a szereplők cselekedetei, hanem olykor a sztori is logikátlan számomra, no de majd meglátjuk mi derül ki a következő évadban :) OUAT és Ravenswood egy olyan másfél-másfél részt kapott tőlem, sajnos egyik sem fogott meg, a Revolution meg vár rám úgy a 2. évad fele óta :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne haragudj, hogy csak most válaszolok, nem jött most értesítő emailt, hogy hozzászóltál :(
      De ahogy olvasom azért elég sokat nézünk közösen is, és ráadásul pont a kiemelkedőbb kedvenceimet :))

      Törlés
  22. Nem mondanám, hogy sorozatjunkie vagyok, bár tény, hogy sokkal szívesebben nézek sorozatokat, mint filmet. Talán azért, mert 45 percet nem sajnálok egy héten mondjuk kétszer magamtól. Sorozatnézés közben szoktam egyébként körmöt festeni, így két legyet ütök egy csapásra.

    Amiket nyomon követek:
    Vámpírnaplók - bár évadról évadra laposabb sajnos :( Viszont Nina Dobrev gyönyörű, és Ian Somerhalder nálam most nagyon A férfi kategória, szóval... :D

    TheOriginals - néha vontatott, de JosephMorgan akcentusa a hallójáratomat simogatja.

    New Girl - Zooey Deschanelt nagyon nagyon szeretem. Egyrészt remek színésznő, másrészt hihetetlen gyönyörű, az outfitjei csodálatosak, és olyan szépre sminkelik mindig a nagy kerek szemeit. A sztori helyenként bugyuta, de a karaktereket eltalálták, 20 percre totál kikapcsolja az agyamat.

    Hart of Dixie - Rachel Bilsont a Narancsvidék óta kifejezetten bírom. A sorozatban egy nagyvárosi orvost játszik, akik elkerül egy déli kisvárosba, ahol rendesen felborít és összekuszál mindent. Helyenként ez is bugyuta, viszont érdekes látni a nagyvárosi nagymenőt a kisvárosban, és vicces amikor a hisztizik a boltban, hogy miért nincsen körtés-joghurtos-nemtudommilyensampon :D

    Grace Klinika - imádom a kórházas sorozatokat. Pont.

    Bones - meg a gyilkosos nyomozósat is. Megnyugtatnak. Tudom, perverz :D

    Once upon a time - EvilQueen Regina, nem Georgina :] Az első évad király volt, a másodikat végig szenvedtem, a harmadik viszont új erőre kapott. Remélem a negyedik évad is hasonlóan jó lesz, mint a harmadik. És Team OutlawQueen :D

    Régen nagy Buffy és Angel fan voltam egyébként, láttam az összes részt. Kétszer :D :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na basztikuli, át is írtam Reginára, nem tudom miért írtam mást... köszi, hogy szóltál!

      Én azért szeretem jobban a sorozatot, mert ha megfog egy történet és a szereplők, sokkal tovább élvezhetem a sztorit, de a Te indokod is remek ;)
      A New Girl és a Hart of Dixie az egyetlen amiből nem láttam még részt, de jópofának tűnnek, köszi a tippet!
      Jaaaj a Buffy volt a legelső kedvenc sorozatom, még a junkieságom kezdetén. Anya minden részt felvett videokazettára, mert nem értem haza suliból addigra amikor kezdődött és vacsora után megnéztem őket minden este, imádtaaaam!! :)

      Törlés
  23. Szia,
    Csak most találtam rá a blogodra, követem is már a Bloglovin'-on. Sorozatfüggő vagyok én is már régóta. Az általad felsoroltakból sokat láttam, a Game of Thrones a kedvencem, valamint a Sherlock és nézem még a Once Upon A Time-ot is, ami viszonylag jó ebben a témában. Az American Horror Story szerintem azért jó, mert minden évad más és a színészek új szerepekben parádézhatnak - a második évad volt eddig a legjobb szerintem. A PLL-t nézem, hátha egyszer csak megoldódik már ez a hülyeség, de majd meghalok tőlük, mert én még ennyi buta embert nem láttam egy sorozatban... A Penny Dreadful-ról, The Leftovers-ről nem hallottam, ezekre kíváncsi vagyok a leírásod alapján, meg esetleg a The 100-ra. Amit én nagyon-nagyon hiányolok a listádról az a Breaking Bad, The Blacklist, True Detective - ha nem láttad ezeket, ne hagyd ki. Én meg az ügyvédes sorozatokat szeretem még, a The Good Wife és a Suits a jelenleg futók közül, amit kedvelek. Ajánlom még az Orange Is The New Black-et és a Homeland-et. És úgy látom, a misztikusakat is kedveled, akkor pedig a jelenleg második sorozatnál járó Witches Of East End-et. :) Ja, és én mindent angolul nézek, úgyhogy sajnos a magyar címeket nem tudom, ha vannak. Szia :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van egy ember, aki ismeri a The good wife-ot, hihetetlen :) Imádom, de lassan haladok az ötödik évaddal, állítólag lesz 6. is!!

      Törlés
  24. Elfelejtettem még az Orphan Black-et ajánlani, és a könnyedebb White Collar-t (persze nekem is "szerelmesnek" kell lennem valakibe, úgyhogy az Matt Bomer, sajnos persze a férfinemet kedveli) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm, és örülök, hogy itt vagy! :)
      Ismerem az általad még pluszban említett sorozatokat, de se a Breaking Bad, se a Blacklist nem varázsolt el, pár részt néztem meg belőlük, viszont a True Detectiv-et olyan sokan mondjátok, hogy most nyáron ledarálom. Annál is inkább mivel jön az új évad, amiben mindenki új lesz, hátha nekem is tetszeni fog, köszi, hogy említetted. Suits, meg a Good Wife: tudom, hogy nagyon minségi mindegyik, de ezekre már végképp nincs időm. Matt Bomer-ért valóban kár, elég nyámi :p

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!