2014. május 26., hétfő

The Body Shop | Satsuma, a mandarin illatú parfüm


Ahogy közeledik a nagy meleg, úgy kezdenek egyre jobban zavarni magamon, az erős illatok. Ilyenkor leteszem a parfümjeim nagy részét és testpermetre vagy lágyabb, gyümölcsösebb termékekre váltok. Egyébként, nehéz illatokról bármit írnom, nincs nagyon érzékem hozzá, pusztán megszaglászom őket, és kiderül, hogy tetszik, avagy sem, szóval ilyen fej-, szív- és egyéb illat kompozíciókról szóló leírást, kérlek ne várjatok tőlem, de a tapasztalataimat azért szeretném megosztani veletek, hátha jól jön még a nagy forróságban, nyáron.

Sosem próbáltam még a The Body Shop illatait, bár a helyesebb megfogalmazás talán az lenne: próbáltam már a kedvenc termékeim parfüm verzióit, de sosem volt ugyanaz. Mindig volt bennük egy mellékvágány, más illatot is kiéreztem bennük, így ott is hagytam őket a polcon. Így jártam a barackossal, az epressel és legnagyobb bánatomra a csokoládéssal is, pedig álmomban már csoki felhőben úszva teltek a napjaim. Csodás kép, csak mindig ott volt az a mellék illat. A bejegyzésben szereplő Satsuma, és a hozzá fűződő viszonyom sem indult túlságosan pozitívan, mert a termékcsalád illatai egészen egyszerűen nem tetszenek. Nem tudom a miértjét, de nem. Viszont mivel az Eau de Toilette kiszerelés egy picit más jellegű, és az előzményekből kiindulva más illat is marad a bőrömön, mégiscsak a kedvemre való lett.


Szeretem a gyümölcsös illatokat - bár talán inkább az édeskésebbeket - ez pedig nagyrészt citrusos és mandarinos, minimális mű illattal. Kicsit olyan, mint a frissen hámozott narancs vagy mandarin, fanyar és savanykás, kissé cukros.

Első fújásra intenzív, csípős kesernyés, de lassan ’megnyugszik’ és kellemessé válik. Sok illattal kapcsolatban tapasztaltam már ezt, parfümvásárlásnál is vissza-visszajárok, kipróbálom, teszek egy kört, első szaglásra sosem veszek semmit; nem érdemes. Amikor először magamra fújtam 2-3 órán keresztül borzasztóan intenzívnek éreztem az illatát, csodálkoztam is, hogy nem tette senki szóvá, hogy milyen narancsos, mandarinos illatfelhőbe került.


A csomagolása semmi rendkívüli, csinos kis üveg, ezüst szórófejjel és kupakkal. Remekül záródik, így nem kell attól sem tartanom, hogy esetleg bajt okozna, ha bedobom a táskámba. Nem irritálta a bőröm a nagy melegben sem, megbízható tartós illat.

Összességében úgy gondolom, hogy nem a legjobb, de nem is a legrosszabb parfüm, amit valaha próbáltam. Tartósságát tekintve, lehetne egy picit ragaszkodóbb, de nagyon kellemes viselet. Mégis úgy érzem, hogy nem teljesen az én illatom, de hosszú távon van benne valami, ami miatt biztosan viselni fogom a nyári, melegebb hónapokban.

Ajánlott fogyasztói ára: 3.890 Ft, online webshopban és az üzletek polcain, egyaránt.

17 megjegyzés:

  1. A White Musk Smoky Rose-t használom, lassan már kifogy, de nem fogok sírni utána, azt hiszem. Az illat csodás, nagyon szeretem, viszont egyáltalán nem tartós. Igaz, ő is csak EDT, de tartósságával az egyszerű body mist vetekszik, akkor az már jobban megéri. Egyébként anyukám is pont tegnap panaszkodott, hogy a White Musk parfümjének (az vagy EDP vagy olaj, már nem tudom) kezd elmenni az illata... Fura.
    Van még egy kókuszos testpermetem, és tényleg nem ugyanolyan annak sem az illata, mint pl. a testvajnak, inkább egy picit vaníliás, de azért nyáron jó lesz, már egy éve megvan, és még mindig legalább félig van. Jó lesz majd kókuszos naptejjel együtt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most csak annyit tudok erre vizualizálni, hogy KÓKUUUSZ és NAPTEEEJ! Yummie *-*

      Törlés
  2. Én Withw Musk edp és Shea edt-ben nyomulok,illetve a kánikulai napokon Shea testpermetben.Viszont mostanság gondolkodom még egy szőlőskerti barack edt beszerzésén.Ami viszont "veszedelem szexi" együtt(és erre merő véletlenségből jöttem rá-illetve Zolim) az a csoki testvajon az eper edt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha, ezek jó kis intenzív édes illatok, szereted őket nagyon látom :) :) A barackos sajna nem olyan a permet mint a vaj :( Pont ez a bajom nekem is. Meg a testvajat figyelgetem most, hogy egy pár óra elteltével a barackos testvajnak a bőrömön, furcsa szaga lesz, olyan szomorú vagyok... Csoki+eper mennyire szuper kombináció, még sosem próbáltam, de meg kell tennem minél előbb!

      Törlés
  3. Nekem a TBS parfümjeiből a brazil diós van meg amit még tavaly nyáron vettem. Kifejezetten erős és édes illata van, még tartósnak is mondanám. Nekem nagyon tetszik, de azért egy egész nyáron át viselve ráuntam egy kicsit. Bár a 7 éves unokaöcsém egyszer rákérdezett, hogy mi ez az édes "szag" rajtam, mondtam neki, hogy a parfümön és ő hozzátette, hogy szerinte büdös... Hát, fő az őszinteség. :)

    Van még a nagyobb kiszerelésű TBS mangós testpermetem is, de az tényleg nagyon hamar elillan. Max. fél óra a tartóssága.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kisgyerekek őszinték, nincs mese :D
      A mangó is jól hangzik, de nekem az sem olyan mint a testvaj zamatossága :(

      Törlés
  4. Parfümöt még nem használtam tőlük, de tavaly nyáron úgy gondoltam, h én most rétegezek. Vagyis elkezdtem használni a kedvenc nyári grapefruitos tusfürdőm és mellé vettem gyorsan egy testpermetet. Hülye voltam és nem fújtam magamra a boltban, h kiderüljön, a tusfürdővel ellentétben ez a permet kb. 1 mp-ig érezhető a bőrömön és ennyi. Nagyon mérges vagyok azóta is, ha eszembe jut, mert rég csalódtam már így termékben. Idén is próbálkoztam vele most párszor, de asszem megpróbálom krémmánián eladni valakinek, volt, aki itt-ott említve lelkendezett érte, h már neki bejött. Fura nekem, de elhiszem.

    Nyáron leginkább testpermetes vagyok, most majd egy gránátalmás Mülleres vár rám, előző években a Fruttini citrusosa vált be leginkább. Lehet, h majd meglesem egyébként a parfüm változatot mondjuk a grapefruitosból, de szigorúan csukló tesztelés után és nem azonnal megvéve. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom a melléfogást, jó kis tanulópénz volt akkor :(
      Húú régen oda voltam az Avonos testpermetekért, de leszoktam róluk, de Müllerben is meg fogom őket nézegetni, nem is jutott volna eszembe eddig, köszi :)

      Törlés
    2. dyna, sajnos az sem tartós (rajtam legalábbis, lehet, rajtad jobban bírja), pedig rettenetesen sajnálom, nekem a nyár illata egyértelműen a grapefruit (érdekes, hogy magát a gyümölcsöt viszont ki nem állhatom, nem mintha hatalmas gyümölcs fogyasztó lennék)

      Törlés
    3. Sajnos még nem is szaglásztam meg a grapefruitosat, de ezek után lehet nem is fogom :(

      Törlés
  5. A nővérem hozott egy mandarinos parfümöt Törökországból még tavasszal. :)

    TBS-től eddig testpermetet próbáltam csak. :) Anyukám nagyon szereti a White Musk illatot és az epreset. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És finom az illata? :)
      Milyen sokan szeretitek a White Musk illatokat, szinte mindannyian írtátok! :) :)

      Törlés
  6. Nekem ez A Parfüm, ha nyárról van szó, tavaly vettem meg, és ha így haladok, idén ismét be kell szereznem egyet, mert nemsokára elfogy... Emellett a White Musk és a Dreams Unlimited a kedvencem tőlük, sajnos sem a Smoky Rose, sem a Dreams Unlimited nyári verziója nem vált be, valahogy nem érzem a magaménak őket. JA, és a rétegzésről: mangós vagy papayás tusi után még jobban esik a Satsuma parfüm :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékszem igen, szerintem egy videódban mondtad is, hogy mennyire imádod :) :)
      Igazi trópusi gyümi koktél illatod lehet akkor, egész nyáron, ezzel a rétegzéssel :-)

      Törlés
    2. Van rá esély, mert nem tudok róla máshogy beszélni, csak nagyon lelkendezve :-D Amúgy az ilyen jellegű gyümölcsös illatok számomra nyáron felülmúlhatatlanok, most is épp elfogyasztós projektben vagyok annak érdekében, hogy a grapefruitos tusfürdő és testpermet kerülhessen a porondra :-)

      Törlés
  7. Nekem megvan ezen kívül a grapefruitos is, mindkettőnek imádom az illatát, de magamon kb 10 percig érzem...
    Igazi friss gyümölcs illata van, de a tartósság finoman szólva sem erős oldaluk, és egy EDT- nek ennél jóval többet illene kibírnia (38 üveg illatom /edt, edp/ van)...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És a grapefruitos pont olyan illatú, mint a testvaj pl? Mert én azt is imádom, de félek nem ugyanaz az illat maradna a bőrömön.

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!