2014. február 19., szerda

Wear, Life, Eats #3

Ma megint egy személyesebb bejegyzést hoztam Nektek, hiszen régóta nem írtam már ebbe a rovatba. Olyan sok minden lenne, amit szívesen megmutatnék vagy mesélnék róla, de valamiért mindig lebeszélem magam erről, mert vagy túl személyesre sikeredik, vagy nem vagyok elégedett az írásommal, vagy szó szerint káosz az egész, mert annyira csapongok, így megmarad a poszt piszkozatban. Most viszont könnyebben jöttek a szavak, és fotózni is tudtam a hétvégén, hiszen olyan szép napsütéses tavaszi idő kerekedett.


Wear - Artdeco Tribal Sunset bronzosító

A kompaktba zárt csoda! Kereken 2 éve ácsingózom utána. Kezdődött az Artdeco Marrakesh kollekciósával, de arról viszonylag könnyedén lemondtam. Majd jött a Tribal Sunset darabja és azt gondoltam, na majd most. Aztán az új forgalmazó felemelte az árakat, és csak azért se kívántam megvásárolni. CSAK. AZÉRT. SE. Viszont nemrég megláttam félig-meddig leárazva és egy kis rábeszélésre megrendeltem. Azóta le sem tettem, bár egy kicsit szokatlan ez a meleg barna árnyalatú bronzosító, mert eddig egy mattabb és hidegebb árnyalatút használtam. Hozzászoktam a laza suhintásokhoz, ez meg elég erőteljes ahhoz képest, de nem érdekel mert ez a lelkemet is gyógyítja! És nézzétek meg ezt a mintát. Hát nem csodálatosan szép? 


Life - Egy délelőtt a NYX márkával

Hétvégén a NYX főhadiszállásán jártam, ahol kicsit tüzetesebben szemügyre vehettük a márka igencsak széles termékpalettáját. Szinte mindent megtudtunk a márkáról: az összetevők fontosságáról, kulisszatitkokat, készletberendelést, a fogyasztói és professzionális vonal különbségeiről és hasonlóságairól is beszélgettünk, az üzleti pozicionálásról, szóval számotokra lehet, hogy kicsit száraz dolgokról is, de engem érdekelnek ezek az apró részletek, nagyon izgalmasnak találom őket. Egyetlen percig sem unatkoztam. Nem szeretem a hosszú prezentációkat, amikor órákig hallgatni kell a tömény és száraz háttér információkat. Viszont most interaktív volt; amiről beszélgettünk rögtön a kezünkbe került, beletapicskoltunk mindenbe, színmintáztunk, beszélgettünk. Azt gondoltam, hogy ismerem az összes terméküket, de hallottam nagyon sok újdonságot is, klassz volt az egész! Ezekkel a termékekkel még biztosan fogtok találkozni a blogon, mert bár csak pár napja vannak a birtokomban, már most lenne miről mesélnem.


Eats - Sütőtök

Sütőtök mint önálló finomság. Sütőtök mint hozzávaló. Sütőtök, gyerekkorom réme, manapság a kedvencek kedvence. Egyszerűen nem akarja elhinni senki a családban, hogy Netti hirtelen tök kedvelő lett. Két kedvenc receptemet hoztam el számotokra, bár én a képek készültekor szimplán csak egy kis fűszeres joghurttal és héjában sült burgonyával kezdtem neki a falatozásnak. Gyorsan lőttem pár képet az éppen frissen kisült tökökről, minden flanc nélkül, mert már alig bírtam magammal. Hétvégén ráérősen reggelizni fantasztikus!

Az egyik recept egy sütőtök krémleves. Bolondulok a krémlevesekért, főleg ha még kókusztejet is csempészhetek valamelyikbe, na akkor az igazi katarzis. 

Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2 dl kókusztej, gyömbér (friss lenne az igazi, de én az őrölttel is remekül boldogulok), chili ízlés szerint, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, kb. 1 l húsleves (vagy bármilyen alaplé, de szemre is mérhetitek, kinek milyen sűrűség kívánatosabb), só, bors, citrom, egy kevés olívaolaj, tökmag.

Az elkészítése roppant egyszerű. A tököt vágjuk fel, kaparjuk ki a magját és a húsát süssük meg a sütőben. A vöröshagymát kockázzuk apró darabokra, majd fonnyasszuk meg kevés olívaolajon. Adjuk hozzá a chillit és a gyömbért is. A megsült töknek húzzuk le a héját, majd dobjuk a befűszerezett vöröshagymára, hagyjuk pár percig sercegni. A vége felé tegyük rá a felaprított fokhagymákat is. Öntsük fel az alaplével és forraljuk össze, ezután turmixoljuk. Kóstolás után sózzuk és borsozzuk, én ekkor teszem bele a citrom levét is, mert szeretem ha kicsit pikánsabb az íze, de kihagyható ez a lépés. Öntsük bele a kókusztejet és turmixoljuk át azzal is. Tálalásnál a tetejére szórhatunk pirított tökmagot, ha van kéznél :)

A másik receptet csak egyszer próbáltam, ennek a videónak az alapján, de szerintem ki fogom még kísérletezni, mert az ötlet isteni, és úgyis eleget keseregtem már, hogy kivonták a fogalomból az egyik kedvenc italom. Természetesen nem konzerv sütőtökkel, hanem frissen sült, és leturmixolt állagúval készítettem és szerintem ez a legjobb megoldás, sokkal frissebb és zamatosabb a végeredmény. Tehát hogyan készíthetünk otthon Starbucks Pumpkin Spice Latte szerű finomságot? Hát így!


10 megjegyzés:

  1. Én is csak 3-4 éve vagyok tökös, előtte sosem ettem (peidg míg otthon éltem, anya minden hétvégén sütött maguknak, úgy szerették apáva), mondjuk most se nasizom önmagában, ellenben sok tucatszor van krémleves (tejszínnel, szerencsendióval és fehérborssal, szintén sütve az alapja) illetve fűszeres-tökös muffint is többször csinálok minden szezonban.
    Változik az ízlésünk és ez jó! ^^
    Wear: nem tudok nem a rajtam lévő uncsi téli göncökre asszociálni. Újra napsütést szeretnék és akkor tán színeket is lesz kedvem magamra venni. Egyébként ma tök csupasz az arcom (mondjuk ez azért legalább 50%-ban így van, de az utóbbi hetek-hónapok egészen sminkelősen teltek), csak a homlokomon lévő két kis piros pattanás kezdeményen van némi ázsiai BB kence, ami remélhetőleg holnapra el is tünteti őket. ;) Amúgy csak arckrémeztem reggel.
    Life: kivételesen nem pörgök, mert fáradt vagyok. Nem szeretem a nyűgös állapotot és a panaszkodást sem, szóval most önmagamat sem. De ma este végre tényleg ágyba bújok és olvasok és be-bealszom! (Pont egy hete tervezem, itt az ideje :))

    A bronzosító csuda szép, régen nem lett volna szívem használni, most csak elkezdeni lenne "nehéz", de már eszembe sem jutna őrizgetni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahh egy újabb krémleves fan, üdv a klubban :))
      Jön a tavasz, ne aggódj, az olyan jót tesz a léleknek (no meg a bőrbek is) ! ;)
      Ma reggel vettem észre az embereken, hogy mintha picit kisimultabbak lennének. Előbújtak a helyes srácok, tele van a város szerelmesekkel, egyre több a mosolygós ember, imádom ezt az időszakot!
      Kitartást akkor a héthez, ez egy ilyen húzós időszak, de muszáj magunkra erőltetni a jókedvet, nem bírom már én sem a nyűglődést.
      A bronzosító amúgy nagyon kis cseles, mert már vagy 2 hete haszbálom, de olyan mintha hozzá sem értem volna, szépen egyenletesen kopik a minta.

      Törlés
  2. Jaj, de ennék sütőtököt! :) Imádom :)
    Csodás az a bronzosító! Annyira jó ránézni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is imádom, remélem még egy darabig szezonja lesz :))

      Törlés
  3. óóóóóóóóó. sütőtök, nyami :D
    Ezek a kedvenc bejegyzéseim még mindig, már nagyon vártam, hogy legyen új :)
    Az Artdeco bronzosítóval én is régóta szemezek......... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök, köszönöm :))
      Ez a bronzosító egy csoda, öröm már csak ránézni is!

      Törlés
  4. A NYX termékeknél elvesztem *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne is mondd :) A talákozó végére már nem volt rajtam szabad terület, annyi mindent felkentem kipróbálni :))

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!