2013. november 24., vasárnap

Nail Club - Képregények

Ahogy a címből is látjátok ma egy nagyon izgalmas témát hoztunk el Nektek, én pedig a szokásosnál is izgatottabb vagyok! Egyrészt 2 új taggal bővült a NC csapata: fogadjátok őket nagy szeretettel, másrészt ez a mostani téma borzasztóan közel áll hozzám. Amióta tudom, hogy lesz egy ilyen is, azóta csak gyűltek a fejemben az ötletek, volt vagy 5-6 manikűr amit szívesen megvalósítottam volna, de sajnos csak ezt az egyet mutathatom meg ebben a körben. A tovább mögött láthatjátok az eredményét, ami egy kicsit rendhagyóra sikeredett, de igyekeztem bizonyos határok között- és a képregény világához hű maradni. Remélem szeretni fogjátok ;)


Szeretem a képregényeket. Kiskoromban Garfield, Pókember és a többiek voltak porondon, aztán ahogy kinyílt rá a szemem jöttek az egyre "felnőttesebb" egyre komolyabb képregények. Sokukat nyilván a belőlük adaptált filmek és sorozatok hozták számomra látótávolságba, de sosem felejtem el, ahogy az első X-men, Watchmen és The Walking Dead képregénybe online "belelapoztam". Éreztem, hogy ez valami különleges, hogy a Farkas igazából Rozsomák, hogy a Komédiás jóval összetettebb, és hogy Pókemberből meg a rajzfilm a klasszikus. Legalábbis számomra, ez mindig így marad. Nem kell ide Tobey Maguire, hogy hiteles legyen. A fejemben a képregények egy sokkal nagyobb képet és világot engednek láttatni, nem ragadnak le egy rajzfilmfiguránál, nem a színessége és a vidámsága az ami meghatározza őket. Ezért is voltam benne biztos, hogy a mai munkám egy jóval komorabb és ijesztőbb képet fog megtestesíteni, mert hozzám ez áll a legközelebb.
Aki olvas egy ideje tudja, hogy a The Walking Dead nagy rajongója vagyok, így a mostani manikűrömet ez: a kedvenc képregényem és egyben televíziós sorozatom inspirálta. 


Alaprétegnek egy föld- és hamu színű Kiko (319 Tortora Chiaro) körömlakkot választottam. A véres kézlenyomat a középső ujjamon, a vércseppek, foltok és a harapásnyomok két lakk keverékével készültek, a Kiko (243 Plum Red) és az Orly (Candy Cane Lane) együtt tökéletes "alvadt vér" árnyalat lett. A manikűr így önmagában nagyon csinos lett, de túl semlegesnek és tisztának találtam: egy ilyen világban nem hiteles, így egy kicsit összekoszoltam az ujjaimat. A föld és sár, egy feketés szürke szemhéjpúder felütögetésével került fel, az alvadt vér az ujjaim körül pedig egy ajaktinta segítségével. 


Kicsit dark, kicsit elvont, és határozottan morbid, de klassz volt egy ilyet is elkészíteni!


Nektek hogy tetszik?
Ti milyen manikűrt készítettetek volna?
Nézzétek a többiek milyen csodákat alkottak:

16 megjegyzés:

  1. Nekem ez annyira nem tetszik, nem a képregények ugrottak be róla, inkább valami gyilkossági helyszín. :D De az tetszik, hogy más szemszögből közelítetted meg a témát. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Választottam egy képregényt, amihez a vér és a koszosság illik, nem a csilli-villi, fidres-fordos színek.
      Pont ez a lényeg! :)

      Törlés
  2. Jó lett, passzol a TWD-hez :) Én amúgy nem hittem volna, hogy ennyire megszeretem, de így lett, most már én is hetente várom az új részeket (már bánom, hogy olyan gyorsan ledaráltam a 3 évadot :D) és változatlanul rajongok Daryl-ért :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :))
      Darly haja kiakaszt mostanában :D
      Bár nyilván nem emiatt nézem, de olyan magasra emelik minden héten a mércét, hogy ezen kívül nem lehet benne hibát találni!

      Törlés
  3. Nagyon TWD, tetszetős :)) Én is imádom a sorozatot, a legnagyobb kedvenc! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Most ez a Governor-os téma irritál, de hát ki kell bírni a töltetlék részeket is :)

      Törlés
    2. Én is így vagyok ezzel, nagyon nem volt ínyemre, hogy elkalandoztunk a börtöntől. Nem mondom, nem rossz részek ezek sem, na de azért jelentősen boldogabb lennék a jól megszokott, kedvenc szereplőim látványától. Főleg Daryl-étől, no. :$ :DD

      Törlés
  4. Talán a tiéd tetszik most a legjobban, nagyon jó ötlet volt ez a körbepaca és hasonlók, alternatív megoldás, de számomra tökéletes. :)
    Ha ügyes pingáló lány lennék, tuti, h valami Ingrid-Lexa félét készítettem volna, számomra is az ugrott be, mikor megláttam, h képregények a heti témakör.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És nagy nehezen az előző kérdésedre is válaszoltam, tegnap jutott eszembe, h nem néztem meg a válaszod. :)

      Törlés
    2. Köszönöm szépen, a többieké is isteni, de pont ez a jó az egész kreatív Nail Club-ban, hogy ugyanazt mind ennyire máshogy látjuk a dolgokat. Mindjárt megnézem amit írtál :)

      Törlés
  5. A kedvenc sorozatom! Nagyon klassz :)

    VálaszTörlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!