2013. október 31., csütörtök

Körömnapló - Barry M Amethyst Glitter

Kedves Naplóm! Pár hete elmentem megnézni a frissen megnyílt NailLand pultot az Árkádban, közben összefutottam pár számomra nagyon kedves bloggerinával és remek délutánt töltöttünk együtt. De ami a találkozás és a kávézás között történt, az egy síron túlig tartó szerelem kezdetét rejti magában, mert első látásra beleszerettem. Már régebben is akartam őt, nézegettem webshopok kínálatában, sokszor ki-be pakoltam a bevásárlókosaramból, de elbátortalanodtam. Amint megláttam a pulton, tudtam: Ő kell Nekem, de nagyon és most azonnal. Már csak egyedül árválkodott a pulton, Rám várt, ez egészen biztos…

A Barry M Amethyst Glitter nevű körömlakkja két szóban jellemezhető: WÁÁÁÁÁÁ és WOOOOOW. Meg talán egy WOOOHOOO! (mozdony hangeffekttel ofkorsz; a fejemben legalábbis így hangzik) Úgy összességében én csak a nyálamat tudom rá csorgatni, semmi épkézláb és szakmai dolog nem jut eszembe, mert elalélok a látványtól. Na jó, de mégis, egy kis komolyságot megpróbálok magamra erőltetni. Szóval: az ecsete tökéletesen felveszi a körömlakkot, egy húzással értem el ezt az eredményt. Nem próbáltam viszont alaplakk nélkül, csak így fedőlakként, így azt nem tudom megmondani egyelőre, hogy milyen abban a formában. Bár nem is nagyon érdekel, ezek után :)


Nagyon jó állagú a körömlakk, egyáltalán nem sűrű, sőt egészen folyós, emiatt lehet ez a könnyed felvitel, nagyon el van találva az egész. Egyetlen egy hibája van: nem tartós. Úgy értem imádom, de valami nem stimmel. 3 hét alatt most kentem fel második alkalommal, most az Essence Jacob’s Protection lakkjára, előtte pedig egy Avon-ra. Akkor került alulra egy peel off lakk, felülre a Seche Vite fedőlakk és 2 napig bírta kopás nélkül. Most csak az Essence alul és a BTGN fedő felülre és szintén 2 nap volt a tartóssága. Pedig az Essence BTGN koppanósra fenntart minden lakkot 3-4 napig hiba nélkül. Pedig a csillámrengeteg tartós mint a fene. Pedig… túl sok a pedig. Imádom továbbra is, és keresem a megoldást, csak fáj érte a kis szívem.


Hogy tetszik? Próbáltátok már ezt a szépséget?

21 megjegyzés:

  1. A wooooooow-t megértem, nekem is ez volt az első reakcióm! :DD Csudiszép

    VálaszTörlés
  2. :O Üvegben különösebben nem fogna meg, főleg webshopon keresztül, de így, felkenve, ámulatba ejtő. Úristen, de gyönyörű... Világos lakkra kenve hogy mutathat vajon?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem próbáltam még úgy, elvarázsolt ez a dark-os vonal :))

      Törlés
    2. Azt mondjuk nem csodálom, tényleg nagyon jól néz ki sötétre kenve. :D

      Törlés
  3. Jajj mamám, mennyire édi! :)))
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  4. őőőő, várom a megfejtést! ;) addig pedig megjegyzem, h tetszik ez a diszkókirálylányos lakk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbálok rájönni, de mennie kell! :) Köszike :*

      Törlés
  5. Köszönöm szépen Lányok, tegyetek Vele egy próbát, megérdemli a kicsike ;)

    VálaszTörlés
  6. iszonyatosan szép :) legyen ilyen a körmöd ha találkozunk, hogy élőben is megnézhessem, légyszi légyszi :D
    (roni)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet ez most nem fog összejönni, de legközelebb. Jó? :)))

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!