2013. október 29., kedd

Bohém kiegészítőim, inspiráció és DIY tippek, ha kedvet kaptál


A minap tettem rendet a dolgaim között, és előkerültek olyan kiegészítőim, amelyeket ki tudja mióta nem hordtam. Majd rögtön ez után ért a felismerés, hogy két újoncom mennyire passzol stílusában a többiekhez, és hogy mennyire szerettem ezt az egész irányvonalat. Boho, bohemian chic vagy bohém stílus, kinek hogy tetszik, és imádtam. A sok ékszert, a rojtokat, a fémet, a köveket vagy kő hatású ékszereket, a fonatokat, a hullámokat és a tollakat. Sosem vittem túlzásba, mert nem volt bátorságom, de mindig epekedve figyeltem a divatlapok erre vonatkozó cikkeit, vagy a külföldi divatguruk és sztárok szettjeit. Apróságokat azért még így is sikerült összeszednem az évek során (tudat alatt vagy szándékosan; ki tudja.) De lényeg, hogy reneszánszát éli ez a stílus, számomra legalábbis mindenképp. És azóta felbátorodtam. Egy kicsit ;) 


* Rojtok, kövek és bőr; imádat a köbön *


* Inspiráció *


Időközben találtam még kis szépségeket itthon, melyek ebbe a posztba nem fértek bele, de néha magamon is meglepődöm. Tényleg nem tudatos vásárlások ezek, mégis úgy látszik ragaszkodom a stílusomhoz, elég egyértelmű vagyok ebből a szempontból :) Vannak DIY apróságaim is, de gyűjtöttem párat Nektek is, hátha kedvet kaptatok hozzá most hirtelen ;)

* DIY *



Olyan érdekes: mert tudom, hogy mindig azt hangoztatom, hogy így fekete - úgy szürke, de voltak ám ilyesmi korszakaim is, és hiányzik néha... jó lenne megint csapongani, kipróbálni mindent ami megtetszik!

Hogy tetszik?
És mennyi az annyi: 
hány stílust próbáltatok már ki, vagy szerettetek volna kipróbálni?
Csapongani ér, legyetek kreatívak! ;)

12 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik ez a stílus,és nekem is van pár ilyesmi kiegészítőm,szeretem őket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádnivaló, nem igaz? :) Neked milyen apróságaid vannak, mi a kedvenced? :)

      Törlés
  2. Nagyon jó kiegészítők és Diy ötletek! A te karkötőid nyakláncod és gyűrűid is tetszenek!

    VálaszTörlés
  3. Én magam is bohém vagyok. Szeretem a vidám ruhákat, kiegészítőket, de megvallom én sem merem bevállalni ennyire mint a képeken, pedig jó lenne. :) Hétköznapra túl soknak érzem, nem szeretem ha megbámulnak. :)
    Pl voltam már dark-goth, akkor nem érdekelt ha a suliban rámszóltak a smink és a ruha miatt. :) Imádtam a stílust, de nem tudtam teljesen magaménak. A zene szeretete megmaradt, de emellé jött több stílus is, kiszínesedett a paletta és én is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, ez nagyon jól hangzik, igazán bátor vagy, hogy ennyire szélsőséges stílust kipróbáltál :) Én sosem mertem, Nálam ennyi a vadulás :))

      Törlés
  4. Nagyon mutatós és vidám de engem zavar a sok lógó bigyó.

    VálaszTörlés
  5. A második képen ami van soksokgyöngyös nyaklánc, olyan kell :O Eddig nem igazán éreztem az ilyen ékszerek (főleg nyaklánc) szükségét, de az a nyaklánc.... Aaahw *-* :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, köszi, örülök, hogy beleszerettél :) Sajnos tavaly előtti Bershka, de Ebay-en biztos van hasonló :))

      Törlés
  6. No és Te miért nem csapongsz, mi az akadálya? :)))
    Jajj én már voltam dagi grunge, a saját anyukám alias középkorú irodamaca, a 20-as éveim elején dagi Sporty Spice, max a grunge-hoz térnék vissza, bár ehhez már nem tudnék apám szekrényéből kockás ingeket meg agyonra koptatott farmerdzsekiket lenyúlni :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó hát na, nem illik már bizonyos helyeken és ebben a korban csaponganom :D
      Jajj Reni hagyd már ezt a dagi így, dagi úgy dolgot :)) cuki vagy, de kééérlek :D
      A grunge isteni, már általános iskolában is kockás ingeket hordtam, de mostanában annyira túl van pörgetve, hogy elveszítette az értékét, annyira gáz :)

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!