2013. szeptember 12., csütörtök

Napom megmentője - amikor annyi is elég ha valami cuki


Nem volt ma túl fényes napom, szomorkásan ballagtam haza, gondoltam ez a nap már így fog zárulni. Aztán amikor beértem a lakásba, egy kis boríték fogadott. Csomagot kapni mindig öröm, főleg olyankor amikor nem is várod, és ez ma így nagyon kellett a végére. Amikor kinyitottam a csomagot, nem tudtam elképzelni mi az, mert a termék még egy papírdobozt is kapott, felöltöztették a kicsikét. És én azóta is babusgatom, mert annyira édes, és annyira kis cukimuki, hogy menten megzabálom. Hát most mondjátok meg: láttatok már ilyen csinos kontaktlencsetartó készletet bárhol a világon? :)


Eggen, tudom-tudom ez csak egy műanyag doboz, és semmi extra, és gyermeteg és nem beauty meg még sorolhatnám napestig, de kész vagyok tőle, annyira imádni való. :) Számomra elengedhetetlen egy ilyen tok, hordom magammal mindenhova a szemüvegem és a kontaktlencsém is. Sokszor van úgy, hogy átcserélem a kettőt nap közben, attól függően mennyire érzem a szemem fáradtnak. Az előző tokom sajnos a végét járja már, így kíváncsiságból szétnéztem az Ebay-en és hát persze, hogy belefutottam egy egész gyümölcskosárba. A dinnyét kaptam ki belőle gyorsan, nagyon jól döntöttem szerintem. Bár ki tudja; csábít a kiwi is. Meg a narancs is. Meg az ananász is. Na jó, elég legyen...
Valószínűleg amúgy a csipeszt és kis applikátort nem fogom használni, bár viccesen néznek ki. Profi nagyon, hogy a kis fiolában plusz folyadékot is tudok vinni, ez most nagy segítség számomra. Remekül zár amúgy a kompakt is és a lencse tartó is, szerintem a hónap vétele. (INNEN elérhető)


33 megjegyzés:

  1. nekem nincs ilyen kontaktlencse tartóm, de ez irtó cuki!!

    VálaszTörlés
  2. Hát ez nagyon-nagyon édes!!!! :3 Ha lenne kontaktlencsém már rohannék is rendelni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áhh szerintem ez annyira édeske, hogy simán csak a kompaktért is érdemes beszerezni, cukorka tartónak vagy bárminek :)

      Törlés
  3. Nagyon ari. :) Nekem a narancs és a szőlő tetszik a legjobban. ^^

    VálaszTörlés
  4. Nincs léleksimogatóm...! Én úgy dobtam fel magam a héten, hogy elmentem fodrászhoz és egy teljesen új színt és fazont kértem! :D Szerencsémre bejött! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naaa, az dejó! Milyen lett? Nagy a változás? :)

      Törlés
  5. Uhh, hát ez nagyon cuki, lehet beruházok rá, így sosem hagynám itthon a kontaktlencse tartómat, ha nem itthon alszok :D (kb havi egyszer felesespohárban pihennek éjszakára a szegények...), és van benne mini folyadéktartó, ami mégszuperebb, ilyen kis csőrös vacakot még sehol nem láttam! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj azt utálom, Nekem is volt ilyen, hogy kis felespohárkába került. Szegényt úgy sajnáltam... Aztán tavaly kaptam egy kis tartót, de szétmállik már lassan. Ebben ez a kis fiola a legzseniálisabb, nagyon praktikus ;) A csőrös olyan mint egy kínzóeszköz, tök furi :))

      Törlés
  6. Milyen kis apróságok tudják feldobni az emberek napját :)

    Mea (Nail Polish Maniac Blog)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye ugye :) Nekem még egy csoki is elég, vagy bármi apróság, olyan vagyok mint egy gyerek.

      Törlés
  7. Nagyon aranyos, habár én nem hordok kontaktlencsét, sak szemüveget (már amikor hajlandó vagyok felvenni). Én a cukiságok közül a Törpös dolgokat gyűjtöm, viszont múltkor barátnőm egy Hello Kitty-s mobildísszel ajándékozott meg, ami azóta is a telefonomon fityeg. Nekem az a mindennapos léleksimogató cukiság :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hupikék törpös? Vagy milyen törpös? :) Na a Hello Kitty... egyik barátnőm lakása már szinte HK múzeum, ő is imádja bár ilyen csecse mobildísze még neki sincs, cuki lehet :)

      Törlés
    2. Hupikék törpikés, igen :) Ők a az abszolút kedenceim :)
      Szeretem a Hello Kitty-t is, de csak mértékletesen :D

      Törlés
  8. Ó, hát ez hihetetlenül aranyos! És meg tudom érteni, hogy feldobta a napod :-) Én is a dinnyéset választanám, lehet, hogy a születésnapomra meg is lepem majd magam vele :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem nem sértelek meg vele, de Nálad is annyira el tudom képzelni ezt a kis cukikát, Te is ilyen cuki vagy :D

      Törlés
    2. Nem sértesz meg, sőt, Tőled jól esik. Szerintem nekem is lesz ilyen dinnyésem, egyre erősebb ez az érzés :-D

      Törlés
  9. Az alapötlet nagyon tetszik, a gyümölcsös külső engem valahogy nem fogott meg, de nagyon kis hasznos kütyü ez. :)
    Az én léleksimogatóm a kis "TonyMoly Fruit Princess" szájfényem: az árához képest hihetetlen miniatűr, nem is szeretem különösebben de olyan cukkkkiiii!! *.* :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujuj a TonyMoly hercegnő irtó cukker *-* Nekem sajna nincs olyanom, de lehet babusgatni :)))

      Törlés
  10. Tényleg hihetetlen édes! Ráadásul nagyon kis praktikus maga a felszerelés :) Bár nem vagyok szemüveges, így kontaktlencsém sincs, de a múltkor én is rengeteg kontaktlencse tartót néztem e-bay-en, sok-sok irtó cukit találtam, amit már majdnem csak azért megrendeltem, mert milyen édesen néz már ki.. pedig tényleg abszolút nincs rá szükségem.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet benne mást is tartani végülis, gyűrűt vagy pici fülbevalót, szóval ez ne tartson vissza :D

      Törlés
  11. Ittenem, most komolyan feltettem magamnak a kérdést, hogy én miért nem vagyok szemüveges (na jó, az vagyok, de csak a bal szememre és csak egy nagyon pindurit, mert elsumákoltam a dolgot a jogsi miatt :P), mert egy ilyen szerkezetre mostantól nekem is szükségem van! Ránézek és vigyorgok :)))
    Nálam a vidámító eszköz egy H&M-es ajakbalzsam, imádom a fémdobozos, csúszkás kialakítást, olyan exkluzívan retrós! Ugyan belenyúlós a termék, de ez a rituálé, meg a doboz elnézegetése igenis jobb kedvre tud deríteni :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na Te sumákolós :D :D
      Nagyon helyesek azok az ajakbalzsamok, tisztára úrinő lehetsz amikor előveszed ;))
      Puszka

      Törlés
  12. Hát meghalok, ez isteni választás volt!! ^.^ :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóó Te, hát tudtam, hogy Neked nagyon tetszeni fog :D :D :D <3

      Törlés
  13. Most találtam rá erre a bejegyzésre a legújabb posztodon keresztül és annyira örülök neki. A barátom is kontaktlencsét hord és mindig panaszkodik, hogy amikor nálam alszik mennyi mindent kell magával hoznia. Azt hiszem ez tökéletes meglepi lesz neki :) Köszi Netti a felfedezésért!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóóó dejó! Nagyon örülök most ennek, remélem találsz neki valót, szuper kis dobozka ;))

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!