2013. szeptember 4., szerda

Dupe alarm!? - Sleek vs. Catrice

Aki régóta olvas tudja már, hogy a legkedvesebb szemhéjpúderem a Sleek Oh so Special palettájában található Gateau árnyalat. Ez nem titok, előszeretettel hangoztatom, ahol csak lehet. Mert csodálatos, mert meseszerű és mert első pillantásra szerelembe estem, amint megláttam. Így vagyunk mi egymással. Elég régóta megvan a paletta, sokat használtam aztán rájöttem, hogy óvatosabbnak kell lennem vele, mert mi lesz ha egyszer csak elfogy. Még egy árnyalatot, amit ennyire magaménak érzek nehezen találnék, drogériás viszonylatban eddig nem is igen volt ilyen. Aztán egyszer csak mégis lett. Azóta is esőtáncot járok és magamban kántálok, hogy a Catrice ismét valóra váltotta egy kívánságom…

Már az új szortiment beharangozásakor is sejtettem, hogy ez egy csodás árnyalat lesz, de amikor megtaperoltam a tesztert, rögtön tudtam, hogy igen ez lehet az a termék, amely remek pótléka lesz az én drága Gateau árnyalatomnak. Nem is tudom hol kezdjem a beszámolóm és az összehasonlításom, annyira fel vagyok pörögve, teljes extázis. Kicsit szégyellem is magam, hogy képes vagyok egy ilyen kis apróságnak is ennyire örülni, de hát az apró dolgokban vannak a csodák, ezt ez a kis kompakt is bizonyítja.

A Sleek szemhéjpúdereit szerintem sokan ismeritek, nem írnék kisregényt: semmi panaszom nincs rájuk, komolyan nem tudok egyetlen hibát sem felsorolni. Esetleg, hogy a matt feketéjük túl fekete, ez meg talán nem is olyan nagy gond, igaz? Rendkívül pigmentáltak a színek, és a por állaghoz képest nagyon krémesek, szépen terülnek, remekül eldolgozhatóak. Én főleg a szaténos, csillogósabb szemhéjpúdereket preferálom ha szemfestékekről van szó, ezek pedig pont ilyenek! Egész minimálisan peregnek, ki lehet bírni. Sokszor ujjal tapogatom fel őket, és csak a széleket dolgozom el ecsettel, mindig úgy érzem a használatuk közben is, hogy belenyúltam a tutiba. Tényleg szuper, na!


A Gateau egy szaténfényű, metálos halvány pasztellrózsaszín árnyalat, egy leheletnyi arany fénnyel és kicsit melegebb árnyalat is emiatt, mint a Catrice. Borzasztóan krémes, könnyen eldolgozható és gyönyörű! Ohh, de még milyen gyönyörű. Talán pont ezért rajongok érte ennyire. A Gold n' Roses szintén egy szaténfényű, metálos pasztellrózsaszín, nem szirupos, viszont nagyon hercegnős, és nagyon szeretni való. Nincs benne olyan egyértelműen jelen az aranyos árnyalat, valamivel minimálisabb, de felkenve én látni vélem. Vagy csak nagyon szeretném, de számomra ez a hasonlóság pont elegendő. Állagát tekintve persze nem teljesen ugyanaz: egy kicsit jobban porzik, egy belenyúlásra sokkal több anyag tapad a kezünkhöz, emiatt gondolhatnánk, hogy pazarlás, de ez az 1 belenyúlás elegendő szokott lenni a mozgó szemhéjamra, szóval rendben van ez így. Nem annyira ragaszkodó viszont mint a Sleek, délutánra azért már elég sok kis mikro szemcse hullik a szemem alá, de nem vészes a helyzet.


Örülök, hogy sikerült egy jó alternatívát találnom a Gateau pótlására, még ha nem is teljesen tökéletes a hasonlóság, azért ez már valami :) A Sleek palettát egyébként a MakeUpPlaza oldaláról rendeltem. Állandó termék, INNEN elérhető. A Catrice Gold n' Roses ára ha jól rémlik olyan 1350,- körül mozog. (A paletta meg 2500,- ami még hagyján, hogy pénztárcakímélő, de minőséget és 12 színt is kaptok cserébe, szóval duplán jee.) Én azóta a Catrice-től beszereztem a másik két kinézett álomszínemet, azokról szerintem jövő héten lesz egy kis mesedélután, szóval hát igen... Mondtam már, hogy a Catrice a kedvenc drogériás márkám? De józan életű vagyok, és csak ésszel vásárolok. És még így is :D


31 megjegyzés:

  1. Meggyőztél, megveszem ezt a Catrice színt :-)
    Imádom a rózsaszíneket, ez pedig álomszép szín! Nincs Sleek palettám (még), de ha lesz, valószínűleg ezt fogom én is megvásárolni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naa örülök, hogy sikerült szerelemre lobbantani Téged is :)
      Szeretem ezt a palettát, pedig nem vagyok nagy paletta hívő, de ez elég univerzális, sok lehetőség van benne.

      Törlés
  2. Nekem tudod melyik Catrice szemhéjpúder az isten! :D Jó lenne helyette találni valamit, mert szegénykém már három darabba van törve és ha elfogy akkor meg sírni fogok. :( :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohh basszus basszus melyik is? Kiment a fejemből :O
      Ismerem ezt a sírós érzést, bár én már megoldottam, szóval befogom :D

      Törlés
    2. Hát ez :D
      http://szutyoblog.blogspot.hu/2012/11/catrice-spectaculart-szemhejpuder.html

      Törlés
    3. Mehh, tényleg, de híg az agyam :D
      Én is szeretem őket még mindig, a sötétebbet nyáron sokat használtam.

      Törlés
  3. Én nemrég írtam a kedvenc korrektorom dupe-járól. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Essence meg a Guerlain, láttam megnéztem az előbb! Meg a dilis szemeidet is :D

      Törlés
  4. A CATRICE termékeket én is nagyon szeretem!!! :)

    VálaszTörlés
  5. Uhh,shoppingolni fogok érzem :33

    www.beautyandfashion-makeup.blogspot.com

    VálaszTörlés
  6. Nekem is az egyik kedvenc színeb ebből a palettából, és én is találtam rá egy jó kis dupe-ot, mégpedig a loreal infaillible préselt pigmentek közül a forever pink-et.
    Itt írtam is róla :)
    http://nikkiifashion.blogspot.hu/2013/07/szeretem-drogerias-sminktermekeket-tag.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóóó tényleg nagyon hasonlít, ez de jó! :)

      Törlés
  7. Látom, nagoyn szeretve van ez a paletta Nálad :-) Én is a kedvenceim között tartom számon, egyszerűen csodálatos :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régi motoros már a családban, persze hogy szeretve van :D

      Törlés
  8. Jaaj, de jó hogy írtál erről!!! :) Úgy kb. egy hete kitaláltam, h a rose gold lesz a kedvenc sminkem ősszel, de semmim nincs még ilyen színben: van a listán MAC Paint Pot, L'oreal Infallible, Maybelline Color Tattoo, és mostmár ez a Catrice is. :) Kööööszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na de szuper, örülök, hogy tudtam segíteni! ;) Jól hangzik a listád, remélem Neked is összejön minden róla!

      Törlés
  9. Tényleg nagyon szép ez a szín. Hasonlít az Essence krémes szemhéjpúderek közül a For Faries (vagy valami ilyesmi) árnyalatra. Nem tudom kapni e még, ezer éve vettem már. Igazság szerint én annyira nem vagyok rózsaszín imádó, úgyhogy néha használom csak a szemzugba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnéztem most ezt amit írtál, valóban hasonlít csak ez krémes, de meglepő a hasonlóság! Köszi ;)

      Törlés
  10. Ajaj, akkor meglesz az utánpótlás :D

    VálaszTörlés
  11. én is nagyon szeretem azt a színt a palettából, de még nem olyan vészes a helyzete, mint nálad :) köszi a tippet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit ;)
      Az enyém már régi gyermek, egyszer Te is sírni fogsz miatta :)

      Törlés
    2. igen, ez nagyon valószínű :) nekem is még ilyen rácsos a felülete. ez a kedvenc palettám, főleg a rózsaszínek miatt :D

      Törlés
  12. Érdekes, én szinte sosem nyúlok hozzá. Nálam a Bow az, ami ha elfogy sírni fogok. Minden nap használom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na a Bow Nálam már el is tűnt a palettából :( :) De egy matt pasztell színt talán könnyebb pótolni, ne sírj :D

      Törlés
  13. Egyáltalán ne szégyelld, hogy tudsz örülni az apró dolgoknak! Hiszen ezekben rejlik a boldogság :) Tartsd meg ezt a jó szokásod! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbálom köszönöm :D <3
      Ti talán megértitek ezt a fajta rajongást ;)

      Törlés
  14. Nagyon szép mindkettő és szerintem szuper, hogy így tudsz örülni neki! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Hát tényleg ez nagyon nagy felfedezés volt számomra, örülök is :)

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!