2013. június 23., vasárnap

Nail Club - Természeti jelenségek

Sziasztok! A múlthetem nagyon zsúfolt volt, túl sok munka gyűlt össze, és a meleg is tönkretett, de most újra itt vagyok, és bár eleinte nem úgy tűnt, mégis részt tudok venni a NC eheti kiadásában. A téma adott, kíváncsian várom a többiek munkáját,  mert nagyon izgalmas és lehet kreatívkodni. Ezen kívül van még egy apróság ami izgalomra ad okot: tagcsere történt. Verustól sajnos könnyes búcsút vettünk, Anitát pedig keblünkre öleltük ♥ Fogadjátok őt sok szeretettel; Nekem meg titokban elég nagy elvárásaim vannak vele szemben, hiszen mindig olyan csodás munkákat ad ki a kezei közül, itt is hasonlókat várhatunk :)

Utolsó utáni pillanatban döntöttem el, hogy mit szeretnék elkészíteni. Valahogy úgy jött mint az isteni szikra, nagyon megörültem neki. A választott természeti jelenségem nem más mint az Aurora Borealis, más néven az északi fény. Szerintem csodálatos jelenség, és méltatlanul keveset tudok sajnos a miértjéről, a kialakulásáról (bár itt azért utánanéztem) az egész szerintem egyszerre lehet varázslatos és félelmetes élőben. És bár van egy olyan sanda gyanúm ebből sajnos én ki fogok maradni életem során, most mégis ez adta meg a választ a kérdéseimre.


Szóval ebből az ötletből kiindulva már csak azt kellett kitalálnom, hogy tudnám megvalósítani a körmeimen is. Először márványozni szerettem volna, folpack segítségével, de az inkább csak pacákat eredményezett, nem kacskaringós, átmenetese fényeket. Ezután jutott eszembe, hogy lehetne szebben, jobban. Annak idején ez volt a legelső technika amit kipróbáltam még középiskolás koromban. A nevét sem tudom konkrétan, de ez áll látványban a legközelebb ahhoz amit elképzeltem a lelki szemeim előtt. 
Felkentem egy zöldes-fekete alapréteget, rögtön ezután pedig három nagy pöttyöt tettem egymáshoz közel a 'fény' színeiből; szépen elterültek, majd egész egyszerűen fogpiszkáló segítségével kanyargósan összekuszáltam őket. Szerettem volna, ha az 'ég' is látszik, ezért igyekeztem csak középen dolgozni. Azt gondolom, még egy minimális kis sárga szín csodákat tett volna a látvánnyal, de szerintem így is tükrözi amit szerettem volna megmutatni. Legközelebb tökéletesebb lesz: lehet, hogy akkor nem az egész körmeim lesz a fény csak egy random sávban, vagy keresztben-hosszában: ki fogom próbálni úgy is ;)

Felhasznált körömlakkok:
* China Glaze - Smoke and Ashes
* NYC - 022 Jade
* Essence - Exits on your Right
* Aden - Nr. 03


Nektek hogy tetszik?

Ti milyen manikűrt készítettetek volna?

Nézzétek a többiek milyen csodákat alkottak:

14 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen a lehetőséget, igyekszem szépeket alkotni, remélem megugrom az elvárásokat :D Nagyon szépecske lett ez a mani, nekem totálisan befuccsolt az északi fén próbálkozásom :D

    VálaszTörlés
  2. Egyszer én is csináltam egy sarki fény inspirálta ombre manit, de a tiéd is nagyon tetszik. :)

    VálaszTörlés
  3. Csodás, a középső ujjadon lévő a favoritom :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  4. jajj nagyon csodálatos :) az inspiráció is 5*

    VálaszTörlés
  5. Edvard Munch Sikoly c festményének vizes része jut eszembe róla.:D

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szépen köszönöm Lányok ♥♥♥

    VálaszTörlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!