2013. május 20., hétfő

A hét kedvence #12 - A koppintás csúnya, rossz dolog... na de kinek?

Hello Mindenkinek! A múlt hét legnagyobb észrevétele, hogy van amikor sajnálom magam. Magam és a pénztárcám. Az úgy volt, hogy beleszerettem egy körömlakkba. Még nem most, régebben. Nevezzük nevén: China Glaze It’s Trap-eze a kis drágaság, nem mostani kiadás, online azért még elérhető, elég költséges mulatság, én meg még mindig, ennyi beauty bizgentyűvel a hátam mögött is meg tudok rajta lepődni, hogy egy apró üvegcséért, és pár ml folyadékért ennyi zsozsót elkérnek. Emlékeimben még élt, hogy ennek mintha láttam volna valahol a hasonmását, és tényleg, a pipacsos kistestvérkéje a 115-ös pontosan ugyanaz mint a China Glaze. Árban is szebb, a lelkem is megpihent... Ebből kiindulva jött a felismerés mennyi másolat (dupe) létezik a szépségpiacon, van olyan aminek több alternatívája is létezik, egészen meglepő dolog ez. Így lett ennek a posztnak a témája a dupe, mint jelenség. Természetesen a teljesség igénye nélkül, hiszen csak azokat válogattam most ki, melyeket reflexből, fejből tudok Nektek mondani és mutatni. Legfőképpen körömlakk vonalon mozgolódtam, hiszen ebből jött ugye az alapötletem.


China Glaze - It's Trap-eze >>> Golden Rose Jolly Jewels 115

Itt van a már fentebb említett CG és GR körömlakk, láthatjátok, teljesen ugyanaz a kettő, szinte csak a csillámok nagysága más; milliméternyi a különbség. (Mindkettő online rendelhető.)


OPI - Jinx >>> Anny - She' Amazing

Az Anny lakk; Nekem is a tarsolyomban van, bár még nem került sor körömnaplóra, de itt van és szerelmesen pillázok reá minden nap a polcomon, csodálatos kis kreálmány. Az OPI Jinx lakkja már akkor elkapott amikor swatchokat láttam belőle; aztán megláttam az Anny-t és el is vesztem. Ennél is kedvezőbb áron a Lovely új Baltic Sand lakkjai közül a Nr 1 számú az, ami képek alapján stimmelhet még; Edina írta róla ITT, meg is tudjátok nézni; szerintem egy az egyben ugyanaz. Megérne még egy misét az Anny After Dinner Show és a Lovely Baltic Sand Nr 3 kapcsolata is, Edina szintén mesélt róla (ITT) szerényen ugyanaz... (OPI online is rendelhető és a forgalmazónál megvásárolható, Anny a Douglasban kapható, a Lovely pedig a Rossmannban várja a szerető gazdikat)


Deborah Lippmann - Candy Shop >>> Barry M Sequin Nail Effect - Pink // Claire's - Candy Shop

Innen jön Deborah Lippmann diadalmenete, illetve a tény, hogy olyan zseniális ötletei és kreálmányai vannak, hogy a fél beauty világ őt másolja, teljesen nyíltan és egész ügyesen, hála a jóóégnek, de tényleg. Mit is kezdenénk mi a halmozók, akik keresik a kihívásokat és a különlegességeket, de azért szeretünk enni is, hiszen a kosztpénzt nem mindig tudjuk ezekre költeni. (Bár halkan suttogva megjegyzem, hogy volt olyan táska amit annyira akartam, hogy egy hétig kb. fénnyel táplálkoztam, hogy meg tudjam venni. Ilyen áldozatokat meg kell hoznunk, khm hkm...) :D Szóval, Deborah Lippmann Candy Shop lakkja is olyan találmány, amit kis fáziskéséssel más is lemásolt, mint látjátok egy középkategóriás Barry M és egy egészen olcsónak mondható Claire's is. Ohh jee, elég gejl, de nyárra menő. (Mindegyik online elérhető elvileg, bár a Claire's elég limitált lehetett, arra nem sok esélyt látok.)


Deborah Lippmann - Happy Birthday >>> Essence - Circus Confetti

Ide ismerek még két alternatívát, ami szintén dupe gyanús: a Nyx Carnival lakkját és az OPI Rainbow Connection kis csodáját, (ITT) de hát csillámosban láthatóan elég könnyű hasonlót vagy éppen ugyanolyat alkotni, így ezen már nem lepődünk meg igaz? (Essence még mindig kapható ha jól láttam.)


Deborah Lippmann - Across the Universe >>> Sally Hansen - Mermaid's Tale // Essence - Blue Addicted

Erről a körömlakk koppintásról szerintem nincs olyan beauty blogokat olvasó, aki nem tudja, hogy mi a sztori. Emlékeztek rá? Igen ez AZ az Essence lakk, amit méltatlanul kivontak a forgalomból, pedig mind, hogy szerettük, hüpp-hüpp.


Chanel - Peridot >>> Douglas Absolute Nails - Firework // CATRICE - Genius in the bottle

Ezt a körömlakkot amúgy én ki nem állhatom, nem is értem most sem és akkor sem, hogy mi ez a nagy 'hájp' körülötte, szerintem egész egyszerűen metálos kislibaf@s színe van, fel nem kenném soha, de ez ragadta magával leginkább a beauty világot. Itt most 2 alternatívát mutatok Chanel másolatra, de ismerek OPI, Flormar, Miss Sporty és Sephora alternatívát is ebből, de minek...


Clarins - Unicorn Pee >>> Max Factor - Fantasy Fire

Először is: hát mi vicci neve van a Clarins körömlakknak, jajjittenem :D Másodsorban a Max Factor is brutálszép, de egy nagy kaki megfelelő alapréteg nélkül, viszont azzal álomszép, szóval sakk-matt. Szerintem sokunk dobozkájában helyett kapott.


Találtam a képkeresgélés közben egy nagyon klassz rúzs összefoglalót, azt is beteszem ide, passzol a témához. MAC rúzsokra kínál költségkímélőbb alternatívát, némelyik már hiánypótlás is, hiszen van ami limitált volt...



Természetesen határ a csillagos ég, tudnék még mondani pirosítóra, krémes szemhéjpúderre, rúzsra is még sok másolatot, de most Ti jöttök!
Van költségkímélő dupe tippetek bármire ami beauty?
Halljuk :)

30 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. szerintem is olyan, én sem szeretem azt a lakkot! :D

      a MUA-UD Naked 1 és 2 paletták a szuper kis hasonmások, amelyek hirtelen eszembe jutnak és szeretem is őket. :) meg a Nars orgasm és Sleek Rose Gold pirosító páros.

      Törlés
    2. wishes: sziporkázom basszus, sziporkázom :D
      Lora: jaja, a kezdő képen ott is vannak :) Rose Gold álomszerű kis pótlék a Nars-ra. Pedig azért is úgy csorog a nyálim :)

      Törlés
  2. Mennyi gyönyörűséget szedtél össze....csorog a nyálam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos Nekem is, ilyenkor jut eszembe, áhh nincs is annyi lakkom :)

      Törlés
  3. Annyira jót derülök mindig a szóhasználataidon, köszi a vidám estét! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vihihi, örülök :D Késő este már sziporkázom :DD

      Törlés
  4. Nagyon jó kis poszt, ezek közül 4 dupe lakk is megvan - büszke vagyok magamra fej - ezek szerint véremben van, hogy mit kell levenni a polcról, mert 1 kivételével fogalmam sem volt róla, hogy én most egy szuper márka szuper színének szuper másolatát vásárolom. Viszont a többi is nagyon megtetszett, úgyhogy vadászat indul!
    Máskor is szívesen olvasnék ilyesmit! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :)
      És még hány ilyen lehet, amiről nem tudunk, hogy ez is dupe meg az is. Lehet vadászgatni :)

      Törlés
  5. .azert ezek a lakkok nagyon durvan dupe-k :)

    VálaszTörlés
  6. Ezek a lakk-dupe-ok, nem semmi! :-)
    Nagyon tetszett ez a bejegyzés, jöhet még ilyen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy szeretted :) Meglátjuk még, hátha megjön az ihlet ;)

      Törlés
  7. Gondolom, az eredeti sokszor azert olyan draga, mert rovid ido alatt kell vele penzt keresni, ha jonnek a masolatok, azt biztos megerzik az eladasok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínű! Aztán meg a kis cégek irigylik el a nagy bevételt, és ezért másolnak, hogy teret adjanak annak aki nem teheti meg, hogy alsó hangon is 6000 forintot kipengessen ezekért a szépségekért :)

      Törlés
  8. A Candy Shop megdobogtatta a kicsi szívem :) amúgy zseniális ez a bejegyzés, sajnos én a Blue Addictedről lecsúsztam:/ a Fantasy Fire-t meg sehol nem találom, kész!!!! Valami tipp, melyik drogériában lehet esetleg? Annyira gyönyörű....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett a bejegyzés :)
      Hát nagyobb drogériában szerintem még láttam 1-1 darabot itt-ott, de hogy pontosan hol arra sajnos már nem emlékszem. Ha bemész mindig nézd meg, hátha egyszer egy ott fog árválkodni, Rád várva :)

      Törlés
  9. Az ilyenfajta koppintásokat szeretem. Kicsit stílusosabb, mint hamis LV-nal szaladgálni!:) szépen összeszedted, köszi. Egy Max Factor-os unikornis pisit be is kell szereznem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) Unikornis pisi mennyire jó név mááár :D

      Törlés
  10. hogy azt a fránya Max Factor Fantasy Fire lakkot már mióta próbálom levadászni, de sehol semmi.. mindenhol hűlt helyét találom! :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj sajnálom, én is anno az utolsót hoztam el. De hátha még szerencsével jársz valahol, járj nyitott szemmel :)

      Törlés
  11. A Chanel Peridot-jára még szokták az egyik She példányt is dupe-ként emlegetni. Valami potom összegért jutottam régebben a Catrice-hez. Talán 3-szor volt a körmeimen. Üvegben nagyon szép, de felkenve teljesen idegen tőlem. Meg mondjuk öltözni sem épp egyszerű hozzá.
    A Golden Rose-ra azóta vágyom, mióta láttam itt Nálad, és meg is fogom szerezni :P
    A Baltic Sandből pedig egyszerűen KELL a Nr 1 és Nr 3 is. A sárga még várólistás...:) Ezek a Baltic Sand lakkok ugye nem limitáltak? Az e havi kosztpénzt már elszórtam nyári topánokra :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj igen, azt lehagytam valóban igazad van, olyat is láttam. Olyan kis rondák XD
      Van most raktáron, pont rendeltem mást tőlük most, és lecsekkoltam :))
      Én úgy tudom állandó termék lesz, legalábbis valamelyik blogon is ezt olvastam. Szerintem most lecseng, megveszi mindenki és azután tele lesz, szépen feltöltve minden polc, akkor lehet csemegézni :)

      Törlés
  12. Az Across the Universe dupe-ért örökre hálás leszek az Essence-nek. :) Szerencsénk van, hogy az olcsóbb márkák szépen sorban mindig kijönnek a különlegesebb lakkok dupe-jaival, mert teljes áron nem hiszem, hogy annyian megvennénk őket. Csak bírjuk mindig kivárni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, detto ugyanez, imába foglalom a nevüket emiatt :)

      Törlés
  13. Engem a legelső képen látható Miracle Oil hozott nagyon lázban, jól értem, hogy ez az Aldiban kapható? A Revlon rúzsokra is ráizgultam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt néztem én is, de egyelőre még nem leltem rá :( Jó lenne ha lenne, Nálatok van kint?

      Törlés
  14. Igen, van Aldi, lehet körülnézek. :)

    VálaszTörlés
  15. Jaj, a barry m sequin nagyon nem ugyanaz mint a DL vagy a claires... A barry m-tol a teremto ovjon mindenkit, a leheto legfoloslegesebb es legborzasztobb lakk amihez valaha szerencsem volt, olyan liquid sand szeru, tehat erdesre szarad, na de ugye mas meretu szemcsek vannak benne, meg amugyis. Meh.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg? Nem is gondoltam volna, még nem tapiztam eddig sosem. Sajnálom, hogy Neked nem jött be :(

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!