2013. március 25., hétfő

A hét kedvence #4 - HAJcihő...

Igazság szerint múlthéten elég sok kedvenc és pozitív dolog volt, már ami a fashion és a beauty vonalat érinti és passzolhatna ide, de aztán mégis úgy döntöttem egy kisebb és talán nem annyira izgalmas, de számomra most fontos dolgot emelnék ki. Hajápolással kapcsolatos poszt elég ritkán van a blogon, egész egyszerűen azért, mert nagyon semmi extrával nem ápolom a hajam. Semmi spécivel úgy értem, de a tovább mögött kicsit bővebben kitérek a 'dolog' apropójára, mert most találtam egy terméket ami úgy néz ki megoldja a problémámat és nagyon örülök neki. Egy kis hajápolás és sok-sok kép következik a hajamról.


Múlthéten találkoztam néhány barátnőmmel, és a beszélgetés a hajápolás, hajgyógyászat köré terelődött az asztalnál, mert az egyikük hajgyógyászhoz jár több hónapja. Szerencsére jó úton halad, a problémái megoldódni látszanak; a keratinos hajkiegyenesítés okozta károkat és egyéb bajokat szépen meggyógyították neki, és a beszélgetésből kisült, hogy szerencsésnek mondhatom magam, mert soha, semmilyen komoly problémám nem volt még a hajammal. Egészen mostanáig, de erről majd kicsit később, hiszen úgy tűnik ez is gyorsan megoldódni látszik, hála a heti boldogságot adó terméknek.

Néhány szó a hajamról. Vékony szálú, viszont nem kevés, szóval összességében nincs vele gondom. Rengeteg, de tényleg rengeteg fajta sampont, balzsamot és egyéb hajápoló készítményt használtam már, de sosem tartottam még ki huzamosabb ideig egyik mellett sem. Szeretem a változatosságot, de azért azt tudom melyik vált be és melyik került a 'soha többet' kategóriába. Amit nem szeretek a hajamban, hogy egyenes szálú, semmi természetes hullám nincs benne. Másnak pára hatására szépen behullámosodik (tudom-tudom, néhányan pont ezt nem szeretitek) de ez még mindig jobb annál, mint ha rácuppanna a fejetekre és formátlanná válna. Esős időszakban nem is tudom máshogy, csak összefogva hordani, mert olyankor önálló életet él. Éppen ezért nagyon sokszor hordom begöndörítve, hullámosítva, besütve vagy csavarva; mert szerintem az sokkal jobban áll, és jobb a tartása is. Mutatok pár képet a hajamról, látni fogjátok, hogy nem változott túl sokat az évek során; a hosszát váltogattam főleg illetve volt néha frufrum is. Természetes szőke vagyok, de melírozással is volt szőkítve (gimi másodiktól ha jól emlékszem) körülbelül 1 éve pedig áttértünk a festésre, azóta sokkal egészségesebb a hajam és gyorsabban is nőA képek körülbelül 5-6 évet ölelnek körül és nagyjából időrendben vannak (nevetni nem ér, néhol elég kis mazsola ábrázatom van) :)


Az utóbbi időben bevallom töredelmesen nem fordítottam kellő figyelmet arra, hogy besütögetés előtt hővédő készítménnyel ápoljam, így ennek meg is lett a böjtje; azt hiszem ez az oka annak, hogy mostanában borzasztóan szárazzá váltak a tincseim. A múlt hetem azzal telt, hogy hatásos (vagy annak mondott) hajpakolást vagy -maszkot  vadásztam, mert az előzőt már pár hete elfogyasztottam és még nem volt időm újat venni. Eddig ha éppen kifogytam belőle a sima hajbalzsamom összekevertem ricinus olajjal és szuperül bevált, de most ez sem segített: a hajam továbbra is száraz volt és igencsak szálkásnak is éreztem, pedig néhány hete voltam fodrásznál. Végül sikerült egy számomra teljesen új drogériás újdonságba belefutnom, amit még sosem láttam a polcokon, de úgy éreztem tennem kell vele egy próbát, így hazajött Velem. Hát Lányok, nem hittem volna, de gyönyörű fényessé és puhává varázsolta a hajam, már az első használat után. Garnier Fructis Oil Repair 3 Hajerősítő Maszk névre hallgat a kicsike: a képen a kis bödönkés kiszerelésről van szó. (A fotózásnak nem kedvezett az utóbbi pár nap, így most egy promo fotót kaptok róla, elnézést.) Alapjáraton szeretem a Fructis termékeket, beváltak, széppé varázsolják a hajam, szinte az össze samponjukat és hajpakolásukat kipróbáltam már, mindegyik nagyon klassz! Tudom, hogy nem szilikonmentesek (mert ez most olyan divatos) és nem 'natúr' kozmetikumok, de hogy őszinte legyek ez már nem érdekel. Tettem próbát olyanokkal is. Többel is. Tényleg! Nem váltak be, pedig hosszú ideig próbálkoztam velük. Így végül arra jutottam, hogy egyszerűen csak olyat keresek amit a hajam szeret. 


Nagyon érdekelne egyébként, hogy Ti mivel ápoljátok a hajatokat? Mi az amit szerettek, ami jót tesz neki, ami nélkül nem tudtok létezni, mert ebben a témában csak a józan eszemre tudok hallgatni, meg arra amit én kísérletezek ki; nincsen kellő háttértudásom. Szívesen venném az ötleteket hajerősítés témakörében, hajnövesztésben főleg (ricinusolajat használok néha, de már azt sem kúraszerűen) illetve jöhetnek tippek hővédőkre is, hiszen az is egy fekete lyuknyi téma számomra. Vagy hajhabokra, hajlakkokra amelyek természetes hatást adnak, nem ragadnak össze a hajszálak, de mégis fixálnak, mert ezek nélkül nem maradnak meg a hullámaim.

Megköszönném a tanácsaitokat és a gyorsított oktatást! :)

36 megjegyzés:

  1. Nekem a legjobban ami bevált az a kókusz olaj ,finom illata is van fél kg 2600 ft nagyon sokáig elég és csodát tett vele:) végre elkezdett nőni mint a gomba:)) csak ajánlani tudom:)
    Puszi R

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Rita, bemegyek majd szétnézni a bioboltba :)

      Törlés
  2. Én pont nemrég vettem egy új hővédőt: Wella Heat & Shine: én szeretem az illatát, szerintem jó illat van, bár én sok olyan dolognak is bírom az illatát, amit más nem :D, de a legfontosabb, hogy gyönyörű fényes, csillogó és puha lesz tőle a hajam vasalás után, totál belezúgtam :)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utánanéztem, nem rémlett, egész jópofának tűnik. Örülök, hogy bevált, felkerült a listámra :)

      Törlés
  3. Töredezett, szálkásodott hajra nekem a Paul Mitchell Haj Újraépítő Pakolása vált be nagyon. Nem a legolcsóbb, de iszonyat sokáig kitart és valóban hatásos. :)
    Hővédőkkel még én is kísérletezek, annyi biztos, hogy a Naked nagyon nem vált be, szörnyen ragacsos lesz tőle a hajam, most egy Baleával kísérletezek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Paul Mitchell márkával semmi tapasztalatom, utána fogok ennek is nézni, köszönöm :)

      Törlés
  4. én 2011 nyarán levágattam egészen picire a hajam, amit rögtön meg is bántam, és szinte azonnal hajnövesztésbe kezdtem. Nekem természetesen elég hülyén hullámos a hajam. Semmi problémám nem lenne vele ha normálisan, szépen göndörödne, de csak össze-vissza, az egyik ide, a másik oda alapon göndörödik, ráadásul a frufrum is idétlenül néz ki úgy, szóval vagy hajvasalás, vagy én göndörítem. Természetes göndören szörnyű. Ezáltal természetesen töredezett is rendesen a hajam, így kénytelen voltam a végéből megint egy picit vágatni, hogy normális tudjon nőni. Azóta a Kallos Crema al Latte Sericalt használom. Eleinte rajtahagytam egy órát is a pakolást, aztán öblítettem le. Mostanában már csak hajmosáskor rárakom, 5 percet hagyom, ameddig zuhanyzok, és a végén lemosom. A hajam puha, fényes, nagyon könnyen kifésülhető és alig töredezik azóta. Hővédőnek pedig a Wella high hair flat iron spray-t ajánlom, vasalásnál nekem tökéletesen bevált, imádtam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, csak Te nem szereted, valójában tök jó :)
      Köszönöm szépen a tanácsokat, meg fogom őket is keresni az üzletben.

      Törlés
  5. A keratinos hajrgyenesítés roncsolhatja a hajat????! Azt hittem, legalábbis ezt terjesztik, hogy épp azért olyan jó, mert a haj egyik építőelemével simít, így semmi kárt nem tesz.

    VálaszTörlés
  6. a "hajproblémás" barátnő én vagyok..a keratinos hajkiegyenesítés nem feltétlenül roncsolja a hajat,de az én esetemben sajnos "csak olaj volt a tűzre".valószínüleg már előtte is probléma lehetett a fejbőrömmel,ezért jártam így.Szerencsére ez már a múlté és azóta szép,fényes és tele vagyok "babahajjal":-) egy nagyon jó dolog volt a kiegyenesítésben: akár pára,akár eső jött,nem lett olyan a hajam,mint Monicanak a Jóbarátokban;-)

    VálaszTörlés
  7. Kókusz olaj tényleg csodaszer, hetente pakolásként használom és nagyon-nagyon jó...A Macadamia Natural oil pakolás szintén valamint a Dr. Organic argán olajos pakolása is nagyon jó (ezeket már ajánlottam egy másik posztodnál).
    Samponból nekem az Alverde sörös sampon nagyon bevált - ez férfi sampon, de én használom, az illata nem férfias, szóval nyugodtan mehet nekünk nőknek is és az Alterra koffeines sampon is jó.
    Hajvégápolónak a Schwarzkopf professonal Bonacure sealed ends termékét használom, ezt szigorúan csak a hajvégekre, mert zsírosítana valamint szilikonos és a töveknél kerülöm a szilikont..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hühha, megint klassz tanácsokkal láttál el. Mindegyiket meg fogom keresni az üzletben, de ezt a kókuszolajat annyian mondjátok már, hogy ki kell próbálnom. Hajvégekre lehet ezt kenni szárítás után is?

      Törlés
    2. Hát én pakolásként használom, tehát hajmosás előtt felteszem pár órára és utána lemosom. Hajvégekre még nem próbáltam, én arra a Schwarzkopf hajvégápolót használom. Sokan szeretik az Avon argán olajos hajvégápolóját is, esetleg próbáld ki.

      Törlés
    3. Avont is már biztosan megrendelem, köszi a tippeket ;)

      Törlés
  8. Szio! Hat en ugyanebben a cipoben jarok! Nekem is szogegyenes, es vettem egy ilyen szaritos forgokefes csodamasinat, amitol tenyleg egyszeruen imadtam a bombshell forma frizut, amit kolcsonzott a hasznalata, de emelett sajnos a negativ szajdeffektek is megjelentek! Nagyon elkezdett torni a hajam, szoval lealltam a hajformazassal egy idore. Meg a sima szaritasnal is hasznalok hovedot. Loreal Elnett hovedo spray-et hasznalom, de igazabol nem tudom mihez hasonlitani, mert ez az elso ilyen tipusu termekem! :) Viszont, szerintem az a legjobb ha gyorsan no, igy lehet levagni ha karosodott a vege kicsit. Igy en minden 3. honapban tolok egy hajkurat (szajon at torteno kezelesest! :)) Van mikor collagen gelt iszom (ahh ettol nott meg eloszor es utoljara 55 centisre a hajam), vagy revalid, priorin tabletta naponta 2x 3x. Viszont a minap lattam az itteni elelmiszer shopban argan olajat! Valoszinu meg fogom venni hamarosan es pakolaskent fogom hasznalni. Akkora hype-ja van mostanaban az argan olajas hajtermekeknek es iszonyat dragak. Hat en egyenesen a tiszta olajat fogom hasznalni a hajvegeimre, tobb oras hatoidovel. Kivancsi vagzok milzen lesz a hatasa! :)) Puszi! Kitti Kaljuste

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kitti!
      Huhh nem is tudtam, hogy lehet kapni "tiszta" argán olajat, vagy hogy egyáltalán létezik ilyen. Vagy csak Nálatok kint? A szárítós hajkefe amúgy Nekem is eszembe jutott anno, hogy majd azzal milyen jó lesz szárítani, de én lusti vagyok tincsenként szárítgatni a hajam, az az igazság. Túl sok idő, és nem is tartós. Revalidot is szedtem egy időben, de nem vettem észre semmilyen változást, vagy hatást. Viszont erről a kollagén gélről nem is hallottam még, ez micsoda?
      Puszii

      Törlés
    2. Itthon is lehet kapni tiszta argán olajat, én internetről rendeltem, elég húzós ára van, de nagyon sokáig elég. Keress rá és sok webshopot találsz, ahol meh tudod venni.

      Törlés
    3. Winter Collagen Facelift koncentrátum :)

      Törlés
  9. Az én szintén vékony szálú, szőkés hajam imádja az Avon marokkói olajos hajvégápolót és az Avon hővédőt, na meg persze a hajpakolásokat nagyon meg szokta köszönni: a legutóbbi szintén Avon, shea vajas, most pedig a jól bevált holt-tengeri fog következni - ha ezt használom, mindig megdicsérik az illatom :-) Amúgy szemezek a LUSH Marilyn pakolásával, régóta kívánságlistás :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Avon... Avon, annyian mondjátok ezt is, ez tényleg ennyire jó? Mindjárt meg is nézem az online katalógust, hátha találok valamit :)

      Törlés
  10. Szia Kitti, milyen márkájú kollagén gél volt? Nagyon kíváncsi vagyok:)

    A témához: hővédőkből én Tigit, Redkent szeretem, egyik sem olcsó, de jobban bírja a hajam a strapát, mint az olcsó társaitól, az tuti.

    Nekem is az olajak jöttek be a legjobban. Használok kókuszolajat, argánolajat is, kedvencem a Ximenia olaj. Olyan puha, és igazán hidratált lesz a hajam, mint az álom... :)
    Üdv,
    Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tigit néztem, de nagyon drága :(
      Na most már tuti valami olajat fogok beszerezni, annyian mondjátok!

      Törlés
  11. Ne haragudj, de dúsítás témában nem tudok segíteni, viszont az Avon zöld kupakos hajvégápolójának köszönhetően rövid időn belül rengeteget nőtt a hajam, és azóta, amióta használom, nem töredeznek a végek. Bárkinek ajánlani tudom, akinek szárazak a hajvégei, mert vágás nélkül is remekül rendbe hozza őket, ha nem volt túl brutális a kiinduló állapot. Nem bírnék megválni tőle, mert ez volt eddig az egyetlen termék, ami tényleg látványos változást hozott a hajamnak. Évekig küzdöttem azzal, hogy nem nőtt egy bizonyos hossznál tovább a töredezés miatt. Most pedig lassacskán derékig ér a hajam! :) Biztos szerepet játszott az is, hogy most már nem vörösre festem, hanem barnára, de ennek a kis zöld kupakos csodának köszönhetem a változás nagy részét!

    VálaszTörlés
  12. Annyit tennék még hozzá, hogy az Avon marokkói argán olajos hajápolója is nagyon jó! Finom, puha lesz tőle a haj, nem nehezíti el, és nagyon jó illatú is lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Folyamatban van mindkettő Avonos dologra a rendelésem, muszáj kipróbálnom, köszi a tanácsokat!! ;)

      Törlés
  13. Én valószínűleg a legolcsóbb, mégis SZÁMOMRA az eddigi legjobb hővédő terméket tudom javasolni: a Kallos-ét!!!Nemrég óta van meg, de máris érzem a pozitív hatását. Emellett kb. féléve használom ugyanennek a márkának a placentás hajpakolását, ami az én fénytelen és töredezett frizkómat rendbe hozta.
    Bár elég ellentmondásosak a vélemények a Kallos termékekkel kapcsolatban, nekem bevált!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kallossal egyetlen találkozásom volt: a tejproteines pakolás, ami nagyon nem vált be sajnos, így a márkát nem nagyon nézegettem eddig, de a hővédőre fogok vetni egy pillantást, hátha. Köszi a tippet ;)

      Törlés
  14. Igen, a TIGI tényleg nem olcsó, de kevés is kell belőle egyszerre. Illetve, elég nagy a különbség az online parfümériák és fodrászkellékes üzletek, szalonok árai között is ;) Sztem egy jó hajformázó, véd a hőtől is, nem kell külön-külön megvenni pl: TIGI Catwalk Curlesque Curls Rock Amplifier
    Nekem az Avon argánolajos cuccai nem jöttek be, sokkal jobb, ha tisztán használom az argánolajat, kókuszolajat.
    Utána olvastam a kollagénes dolognak is, többen írják, hogy valóban nagyon jó hajnövesztésre, tuti kipróbálom! :)
    Amit én tudnék tanácsolni Netti, hogy hajlakkozás után már kerüld a sütővasat, hajvasalót, mert tényleg hazavágja a hajat.

    puszi,
    Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a TIGI Catwalk Curlesque Curls Rock Amplifier elég űrbéli csomagolást kapott, azt nézem :D
      Azt már kerülöm régóta, pedig az tényleg megtartja a hullámokat ha lakkra formázok, csak épp a hajnak nem tesz jót...
      Pusziii

      Törlés
  15. Szia!
    Írd be a youtube keresőjébe a curl hair band szavakat, és látni fogsz egy klasz hajgöndörítési módot, ami nem roncsol, és alvás közben elkészül a frizkó :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Jaaaj ez isteni, azonnal szerzek egy ilyen hajpántot, és ki fogom próbálni! Köszönöm!

      Törlés
  16. Próbáld ki a Mannaszappan termékét, az Egészséges Tincsek szappant. Én már csak ezzel mosok hajat, és szuper! A vizes hajamon párszor végighúzom a szappant, és utána a szokásos módon hajat mosok, szuperül habzik, és 1 mosással is szép tiszta, egészséges, csillogó lesz a hajam. (Vízzel öblítem le a szappant mosás után és ecetes vízzel is átöblítem, majd újra sima vízzel. Ennyi). Natúr termék, nem tartalmaz semmilyen káros anyagot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a tippet, az egyik barátnőm használja is azt hiszem, de én nem szeretem az ennyire természetes hajra valókat, sajnos nem tűri meg magán a hajam :( Szálkásodik a natúr dolgoktól :(

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!