2013. február 27., szerda

Dukan diéta - Lépegető szakasz, helyzetjelentés és tapasztalatok


Körülbelül 1 hónapja volt az utolsó helyzetjelentő poszt a diétával kapcsolatban, így gondoltam itt az ideje egy kis frissítésnek, ha már bőven a második szakaszt taposom. Őszintén szólva voltak és vannak hullámvölgyeim, néha igen nehéznek érzem, néha pedig nagyon könnyűnek (mondjuk ez általában az aznapi hangulatomtól függ.) Mindenesetre látom a fényt az alagút végén, szépen haladok ha csak bébilépésekkel is, de mégis, van eredménye a dolognak. 



A Lépegető szakasz lényege, hogy váltogatjuk a fehérje napokat a fehérje+zöldség napokkal. Ami nagyon fontos, hogy a kettő együtt jár, nem lehet csak magába zöldséget enni, mindig kell mellé valamilyen nemű fehérje! Én általában uborkát, pritaminpaprikát, paradicsomot, brokkolit, gombát, ruccolát, jégsalátát, zöldbabot társítottam a húsokhoz-halakhoz, de engedélyezett a savanyúság is. Sokszor volt, hogy nem kívántam a nyers zöldséget és bébikukoricát vettem a piacon azt eszegettem, vagy savanyú káposztát, -uborkát. Szerencsére Nálunk a piacon édesítővel ízesíti a néni a savanyúságait, ezért nem kellett idegeskednem, de szerintem az sem hatalmas szentségtörés ha nem azzal ízesíti. Nem eszik az ember egy vagonnyi savanyúságot, annyi Nekem belefér, bár ez csak az én véleményem. A répa és a kukorica az a zöldség amit mértékkel ajánlanak a diéta alatt, erre van akinek érdemes odafigyelnie. Én ettem kétszer ha jól emlékszem köretnek morzsolt kukoricát, nem vetette vissza a diétámat bár nem csinálok belőle rendszert, az tény.


Két dolog van ami nyilván minden diétánál fokozottan előfordul mint problémaforrás, de mivel életemben komolyan csak egyszer vagy kétszer diétáztam elég nehéz most átállni agyban ezekre a dolgokra, hiszen nem így táplálkoztam eddig. Az egyik a főzőcskézés a másik pedig a 'beülünk valahova, de most milyen napom is van, és mit is egyek' problematikája.
A főzés mint olyan sosem  jelentett problémát számomra; majdhogynem bármiből képes vagyok ehetőt varázsolni, a gond nem is itt kezdődik. A gond inkább ott kezdődik, hogy itt nem működik ez a bármiből bármit módszerem, hiszen át kell gondolnom legalább 2-3-4 napra előre mi kerüljön a hűtőmbe és mit főzzek belőle. Célirányosan kell vásárolni és a megszokott spontaneitást át kellett változtatnom erre a legyél észnél módra ami néha kikészített. Legtöbb esetben mára ez is rutinszerűvé vált, de az elején nagyon furcsa és nehéz volt. Hoztam pár apró képet, mutatóba miket is ettem, egész könnyű finomat és táplálót főzni csak megszokás kérdése az egész, de tényleg.


És itt el is érkeztünk a második nehézséghez, ami a mai napig elég hard. Sokszor előfordul, hogy esténként elmegyünk valamerre, ilyenkor elég nehéz okosan ennem. Már az is probléma, hogy jaj milyen napom is van, de ha fehérje napon ruccanunk ki; ott áll meg csak igazán a világ. Akkor gyakorlatilag meg vagyok lőve, sehol nem kérhetem azt, hogy ugyan adjál már egy szelet húst, de köszi mást nem... Azokon a napokon igyekszem nem beülni sehova sem, vagy nagyon maximum egy kávézóba leszervezni a találkát ahol zsírszegény tejjel és cukormentes szirupos löttyel nézem ahogy sütiznek előttem, de nem baj, ez már nem esik nehezemre, tudom miért kell most visszautasítanom a finom falatokat, ez már tényleg kibírható :) 

Jelenleg 6,5 kg súlyfeleslegtől szabadultam meg, még minimum ugyanennyit szeretnék leadni. Az első, súlyveszteség terén gyorsabbnak mondható szakasz után (ott ugye 3 kg ment le 1 hét alatt) jópár napra leállt a fogyásom. Akkor 1-1 napos váltásban csináltam a diétát, azután áttértem a 2-2 napos váltásra, ami eredményesebbnek bizonyult, legalábbis Nálam. Mostanra utolértem magam és tudom hozni a -1 kg súlyvesztést hetente. Nem sietek sehova, nem is bánom, hogy ilyen lassú a dolog, csak arra vágytam, hogy beinduljon és ez megtörtént. 
Ami Nekem borzasztóan sokat segített, hogy Facebook-on rátaláltam egy zárt csoportra, ahol ezt a diétát folytató lányok vannak. Itt meg tudjuk osztani egymással a diéta során felmerülő problémákat, tapasztalatokat, recepteket. Sokat tanultam Tőlük, nagyon klassz az oldaluk, sokszor nyújt megnyugvást és támogatást. Néha valóban nehéz; előretekinteni és várni, észnél lenni és szabályozni magam. Egy-egy vegyes nap után mindig többet mutat a mérleg, sőt a folyadékfogyasztásom is erősen befolyásolja a kilók számát, ha többet iszom többet is mutat; ilyenkor picit elszontyolodom, de tudom hogy miért teszem és nagy kudarc lenne saját magam számára, ha feladnám. Igazából nincs is okom, hogy megtegyem!

Summázva:

Ami könnyen ment: (számomra) elképesztő módon nagyon könnyen le tudok mondani minden olyan ételről melyet eddig nap mint nap ettem, de károsnak mondható számomra (gondolok itt a lisztes dolgokra, gyors ételekre, péksüteményekre, kekszekre) még úgy is, hogy előttem eszegetik. Ez szerintem nagyszerű, nem gondoltam volna, hogy menni fog.

Ami nehezen ment: a múltkor a péksütemények megvonása volt, ez mostanra már a múlté. Egyik barátnőm szuper ügyes, sütött Nekem Dukan módra zsemlét és tortát is, nemsokára pedig nagy sütisütő napot tartunk, így ehetek péksüteményt, mégis beleillik a diétámba. Mostanra egy dolog után vágyom eszeveszetten: sültkrumpliii! De nagyon. Természetesen nem sütöttem, nem is vettem, de ha jól rémlik 2-3 kis szemet kiloptam a velem együtt eszegetők tányérkájából (such a shame) átszellemült arccal elrágcsáltam, még mindig nagyon hiányzik. Ja és kicsit off, meg nem is az étkezéshez kapcsolódik, de nem merek venni magamnak semmit az új tavaszi kollekciókból, hátha még ledobom azt a pár kilót. Mostanában csak az új rucikat járok simogatni a boltokba, nagyon drámai...

Ami furcsa volt: hát igazából semmi nem volt furcsább mint eddig. Talán az, hogy nem ehetek gyümölcsöt a diéta ideje alatt, de erre sem én világítottam rá. Őszintén szólva eddig sem ettem túl sok gyümölcsöt, én inkább zöldséges vagyok. A gyümölcsök Nekem valahogy mindig túl savasak voltak, megfájdul tőlük a hasam ezért nem is erőltettem soha. Jó mondjuk a roppanós cseresznyének, vagy a lédús nektarinnak én se tudok ellenállni amikor szezonális, de kb. ennyi.

Amiben csaltam: huhuhu, ez itt most az önvallomás és a szégyen fala, de nem túlzottan érdekel. Hogy őszinte legyek, vannak pillanatok amikor hallgatok a testem jelzéseire és volt 2-3 alkalom amikor szinte kiabált, hogy rossz neki, tegyek valamit. Az első ilyen akkor volt, amikor beteg voltam és nem ettem szinte semmit, olyan rosszul voltam. Aztán a harmadik nap környékén felkeltem reggel és azt éreztem muszáj ennem egy szelet frissensült barnakenyeret. Leültem és komótosan megeszegettem. Aznap már nem is fájt a hasam és egyetlen pillanatig sem érzem magam emiatt rosszul, erre volt szükségem. A 6. kiló lecsusszanása után (miután vizualizáltam, hogy jóég ez HAT! addig nem is tűnt fel magamhoz képest ez milyen nagy dolog) engedélyeztem magamnak egy mini sushi bulit, így bár fele annyit mint a megszokott, de ettem rizses dolgot a diéta alatt. Nagyjából ennyi csalást tudok felmutatni (na jó ettem még egy fél narancsot o.O) bár a zabkorpával még mindig vannak gondjaim; sajnos nem is eszem meg minden nap az előírt 2 evőkanálnyi mennyiséget. Nagyon remélem sikerül maradandót alkotni a sütisütő napon és megtanulok végre sütni :)


Itt tartok most, bizakodó vagyok! Kinek, hogy megy a diéta és az életmódváltás?

12 megjegyzés:

  1. Mozogsz is vagy csak a diéta? Egyébként nagyon ügyes vagy mástól is hallottam, hogy nagyon hatásos a fehérje alapú diéta. Reggelire mit eszel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszi :)
      Egyelőre semmi komoly mozgást nem végzek (ahova lehet gyalog megyek és felhagytam a liftezéssel ennyi kb.) szeretnék még egy pár kilót leadni mire belevetem magam a komolyabb edzésbe tavasszal.
      Reggelire változó, van amikor rántottát készítek, van hogy csak halat eszem, vagy csirkemellet. Ha ügyesebb lennék és tudnék Dukan zsemlét sütni szerintem szendvics lenne sokszor a reggelim, zsírszegény sajttal, felvágottal, zöldséges napokon azzal. Párszor zabkorpás palacsintát is sütöttem reggelire, az is nagyon finom ;)

      Törlés
  2. Gratulálok, nagyon ügyes vagy, tökjó, hogy így kitartasz, szerintem ez sokakat motivál :).
    Én egy betegség miatt eü. okokból kényszerültem most belefogni a paleo diétába... nem akartam, de muszáj vagyok csinálni, amennyire tudom. Nekem elég nehéz diéta, mert sok olyan dolgot nem enged, amit eddig szívesen ettem- és itt nem a lisztes dolgokra, tészta, ilyesmikre gondolok, sokkal inkább a tejtermékekre :(, és az ennyire kemény szabályokhoz nagyon nem vagyok hozzászokva, de azért ameddig lehet csinálom, és remélem lesz eredmény (és itt nem a kilókra gondolok, bár valószínűleg az is le fog csúszni valamennyi, már le is ment kettő).
    Kitartás :)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)
      Elég érdekes ez a diéta is amit Te csinálsz most nézegettem meg :O nem biztos, hogy azt már bírnám, kitartást hozzá. Remélem azért minden oké Veled és gyógyulni fogsz hosszú távon. :*

      Törlés
  3. Én is lassan haladok, bár én közben mozgok is, épül az izom tehát megy le a zsír de jön fel a nehéz póver, és bár súlyban nem akkora a szám, hogy "wáow", a tükörben már azért van egy kisebb "wáow". Szóval én elégedett vagyok a saját módszeremmel. Bár azt hiszem nem érem el a kitűzött időre a célom, legalábbis a mérleg nem fogja azt mutatni.
    Büszke vagyok rád, nagyon ügyes vagy. :) A gyümis témát megdumáltuk, hogy én anélkül meghalnék, nincs olyan nap szinte hogy ne ennék, de ennyiből jó neked, hogy az nem érvágás, mert egyébként sem vagy nagy gyümis. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszike, még sok van hátra, de igyekszem :)
      Kitartást Neked is, Te edzésben vagy HERO én meg abban jaj de nagyon nem. MÉG!

      Törlés
  4. Nagyon ügyes vagy! Én ahhoz tartom magam, hogy minél több jó és egészséges dolgot eszek, annál többször bűnözhetek. :P :P :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ;)
      Az se rossz, bár Neked nem is kell fogynod! Én ezt régebben mikor jártam edzeni ugyanígy csináltam, csak fél órával több edzés, az akkor egy süti :)))

      Törlés
  5. Ezt sajnos csak emailben kaptam meg, itt valamiért nem jelent meg így beszúrom ide.


    Ági Mdolla: 25kilot adtam le ezzel a dietaval.most mar a harmadik szakaszban vagyok.
    Nem tudnek ugy enni mint regen.a dieta ideje alatt annyira megszoktam a valtozast h keptelen vagyok nasizni mint regen:-D
    ozgas kell szerintem kotelezo mert lotyi lesz a borod.en vegig tornaztam.ez is olyan megszokotta valt h a spinningrol nem mondanek le semmi penzert.
    Kitartas siman menni fog a tobbi kilok leadasa is:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szóval :)
      Mi már beszéltünk erről, akkor még csak 20 kg ment le Rólad, szuper, hogy azóta is fogytál! Ugyanez van Velem is, hogy nem igénylem már a nassolást, bár azért elég sok minden hiányzik, de hát ez mindig is így lesz, gondolom.
      Tudom, hogy kötelező, fogok edzeni! De úgy gondoltam ki, hogy leadok még pár kilót, és azután tavasszal elkezdem szép fokozatosan az edzéseket. Nehezebb lesz mint a kaja téma, sajnos ismerem magam, borzasztóan elszoktam tőle. Köszi a biztatást igyekszem még, igyekszem!!

      Törlés
  6. Először is gratulálok a leadott kilóidhoz, ez tényleg szép teljesítmény, csak így tovább! Viszont ne haragudj, hogy megjegyzem, de hosszútávon fabatkát sem ér semmilyen diéta, ha a sportot nem építed be a mindennapjaidba, nem csak a diéta idejére, hanem örökkön örökké. Még csak nem is feltétlen a plusz kilók ellen. Feszes, formás test. Ez a végeredmény, és ezt semmi más nem adja meg. Ne haragudj, nem akarlak kioktatni, hisz ezt minden józaneszű tudja magától is. Én kb 10 kilóval nyomtam többet a megengedett súlyomnál, amikor elkezdtem sportolni. Az első héten sírtam és gyűlöltem és átkozódtam, annyira nehezemre esett a bekényelmesedett testemnek az aktivitás, hogy azt hittem beledöglöm. Eredményt sem láttam... vagy 2 hétig. Ez lassan 8 hónapja volt. Most már életforma. Enni egészségesen étkezem, de befigyel néha az egészségtelen édesség is. Erről nem lehet lemondani, örökre sóvárogni fog utána az, aki édesszájú. Nem mondom, hogy nem fogynék sokkal gyorsabban, ha nem ennék édességet, persze! Viszont úgy gondolom - és látom a testemen - hogy inkább futok heti 4szer, de megeszem azt a fránya csokit, amiért éppen epekedem. És még ami fontos; a diétával nem fog formálódni, feszesedni a tested. Nekem volt anno egy vega barátnőm, aki totálisan fullosan egészségesen evett, vékony is volt, de a teste... puha, mint a szivacs, és persze narancsbőr.
    Ja, és annyi, de annyi energiám van, és úgy szökkengetek felfele minden lihegés nélkül a hosszú lépcsőfokokon... nem érzem magam már korántsem pihegős röffencsnek.
    További sikereket és kitartást kívánok,
    Évi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Évi! Köszönöm szépen :)
      Semmi baj, teljesen igazad van mindenben. Tervezem a mozgás beépítését a mindennapjaimba, de elterveztem egy adott súlyveszteséget, ezután kezdem az edzést. Aerob mozgást kellene végeznem (zsírégetés végett, állóképesség javítás miatt meg Nekem jót is tesz ha mondjuk csoportos órán mozognak körülöttem, akkor jóval kitartóbb vagyok) és gondolkodtam a futáson is (bár kicsit térdfájós vagyok, és nincs ilyen irányú tapasztalatom) szóval már javában keresem a Nekem valót :) Még 3,5 kg és indul a mandula edzés fronton is ;) Köszi, hogy írtál :)

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!