2012. szeptember 15., szombat

Magával ragad az Ebay - apróságok érkeztek

No, hát készül ez a poszt pár napja, de nagyon vicces mert azóta minden nap kaptam valamit a postás bácsitól, így mindig le kellett fotózni az újabb és újabb apróságokat, ezért húzódott ez idáig.
Ezek az első olyan rendeléseim amúgy amiket saját magamnak intéztem és nem tehénkedtem valaki másra. (Csókoltatlak Évi innen is:)) Azt hiszem lassan bekebelez az Ebay, mert már most vagy ezer féle dolgot kinéztem magamnak, szóval lesz baj... Van a kupacban kézműves kellék, mert pár DIY ötlet már régóta motoszkál a fejemben, és szeretném őket végre megvalósítani, (van amit időközben már meg is tettem) van ékszer, és van két beauty termék is, melyekre nagyon régóta vágytam, és most jött el az ideje, hogy meg is kaparintsam őket. Na de, jöjjenek a termékek, természetesen linkekkel együtt, hátha Ti is kedvet kaptok. A termékek nevét odaírtam angolul, mert lehet, hogy később a linkek nem lesznek elérhetőek, a keresőszavak alapján azonban találhattok más eladótól ugyanilyen terméket.



Anchor Charms 
Kicsike kis vasmacskák, DIY tervhez kellenek, és stílusosan, magamhoz mérten (tehát hülyén:)) nyilván nem nyáron kapom magamra a tengerész stílust, hanem ősszel. Hát ez van, szerintem jópofa lesz, már csak klassz madzagot vagy bőrszalagot kell valahonnan beszereznem és indulhat a mandula.


Cones Spikes, Studs
Ha olvasgatjátok a blogot, ez annyira nem újdonság. Régóta kerestem pont ilyeneket, meg is találtam őket, és szerintem jönnek majd hozzám arany színben is nemsokára. Láthattátok már, hogy mire használtam fel a kicsikéket első körben. ITT nézhetitek meg ha lemaradtatok.

Triangle Pendant Necklace
Aranyos nyaklánc, igazából semmi extra, de pont az tetszik benne, hogy kis egyszerű és nem túl hivalkodó. 

 INNEN

Skull Bangle Bracelet
Rrrrr... koponyás karkötő. Kicsit furcsán néztek rám amikor viseltem, de pont nem érdekel. :) Tetszik, mert alapból szeretem az ilyen merevített karkötőket, a kis koponyák pedig nagyon feldobják. Az illesztésük itt-ott furi, karcol egy kicsit, de nem nagy a baj.

INNEN

Punk Rock Rivet Bracelet
Kicsit kalandos volt az útja hozzám, ő érkezett meg talán a leglassabban, de végül csak ideért. Nem teljesen olyan mint amit én képzeltem róla, mert azt hittem ez fém, de kiderült, hogy műanyag az egész. Nem rossz így sem, csak meglepő és talán nem is néz ki annyira minőséginek emiatt.


Cuff Chain Bracelet Bangles
Őszre végre én is rászántam magam egy ilyen karkötőre. Nyáron sok emberen láttam hasonlót, de melegben el sem tudom képzelni, hogy lehet kényelemesen hordani. Most viszont itt az ősz, és hordható darab lett számomra is. Sajnos nagyon gyűjti az ujjlenyomatokat, de ezen kívül rendben van.

 INNEN

Revlon Lip Butter - Creamsicle
Benne volt az augusztusi kedvencek posztban is, borzasztóan régóta vágytam rá. Azóta is nagy kedvencem, sokat használom. Azt hittem pigmentáltabb. Hát nem az, viszont ápolja az ajkaimat, szóval Nekem bevált.


Essie - Blue Rhapsody
Életem első Essie lakkja, és valószínűleg nem az utolsó. Nagyon gyorsan megérkezett hozzám, meg is lepődtem rendesen. A Mirror Metallic kollekció darabja, Blue Rhapsody névre hallgat és gyönyörűűű! Nemsokára lesz belőle körömnapló is, muszáj megmutatnom. :)

INNEN


Ti vásároltatok valami izgalmasat mostanában az Ebayről?


24 megjegyzés:

  1. Hozzám egy körömnyomdapaletta érkezett nemrég, most az a favorit, előtte pedig a kontyfánk.
    Essie lakkon én is gondolkodtam, mert olyanom még nincs - be tudnád linkelni, hogy kitől rendelted?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uupsz, úgy látszik álmos lehettem este :-) Megtaláltam!

      Törlés
    2. Körömnyomda jó? Még sosem próbáltam, félek nem lenne türelmem hozzá. Igen-igen ott a link alul elvileg ;)

      Törlés
  2. Jajj az a koponyás karkötő nagyon jó!!!

    VálaszTörlés
  3. A kupszegecses karkoto tenyleg muanyag?? Na ne mar, van egy olyan nyaklancom fembol es az tok jo! En is arra a karkotore varok mar 6-7 hete, mar irtam is nekik hogy csinaljanak mar valamit :D
    A koponyas karpereceket en js megvettem, imadom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az enyém sajnos műanyag aha. Azt hittem, hogy fém lesz, de nem. Persze lehet, hogy vannak fémből készültek is, de inkább már nem próbálkozom ezzel többet. Nekem is írnom kellett nekik, de mire elküldtem a levelet, és válaszoltak, másnapra meg is érkezett szerencsére. 2 hónap alatt ért ide.

      Törlés
  4. Aaaaaaaaah ♥ Szuper dolgok, basszus most én is meg fogok rendelni ezek közül csomó dolgot :(( :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem tudom illik-e pénzköltésre buzdítani, de hajrá :DDD

      Törlés
  5. húú nagyon szuper cuccok. :)
    énis nagyon szeretem az Ebay-t, mert olcsó. :) Általában a körmömhöz szoktam cuccokat rendelni, meg ékszereket. :P de vettem már a telefonomhoz is hátlapokat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi:) Most keresem én is a hátlapokat, muszáj újítani, szupereket láttam, tök jó, hogy Te már találtál is ;)

      Törlés
  6. Én mostanában igyekszem inkább a tényleg klassz darabokra koncentrálni, sok mindent rendeltem anno mikor elkezdtem eBayezni, és sok dolog pofátlanul olcsó volt, de a minőség is jobbára olyan is volt. Szóval az ékszereket kicsit pihentetem, de pl. a pénztárcám a héten jött meg, imádom, gyönyörű, és ha a kabátom is megjön majd, akkor totál eufória lesz. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én pár hónapja kezdtem az Ebayezést, még fel tud dobni az olcsóbb ékszer, majd biztos beleunok :) Én most valami őszi táskára vágyom, csak kicsit félek, még, hogy megéri-e látatlanban ilyen dolgot. Bátor vagy a kabáttal, azt én már nem mernék...

      Törlés
  7. sziaaa:)
    Nagyon tetszii, jó kis blog.:) Bekövetveee!
    Az én blogom: http://zsaniiblog.blogspot.hu/
    Ha nem nagy gond megkérhetlek, hogy kövesd be az enyémet?:)
    Előre is köszi, zsanii
    xx<3

    VálaszTörlés
  8. Az az Essie lakk nagyon ígéretesen néz ki :-)

    VálaszTörlés
  9. Ahwww lip butter, essie és ez a karkötő, eddig azt hittem leakadtam az ebayről de azt hiszem ezek után én is újra szétnézek. :)

    VálaszTörlés
  10. szia :) megtetszett innen pár dolog, csak én nem tudom hogyan kell e-bayről. :D és bankszámlám sincs.:/ te tudnál rendelni? persze mindent előre kifizetnék. esetleg e-mailben beszélhetünk erről?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Andi! Ne haragudj, de nem foglalkozom ilyesmivel :(

      Törlés

Minden megjegyzést elolvasok, és igyekszem válaszolni rájuk.
Köszönöm a kommentet, sokat jelent, hogy elmondod a véleményed!